
Európa országainak gondolniuk kell a koronavírus-fertőzések második hullámára, mert a világjárványnak még nincs vége – nyilatkozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója, miközben kontinens-szerte sorra lazítják fel a korlátozásokat. A 444.hu számolt be arról – a Telegraph nyomán –, hogy Hans Kluge megfogalmazása szerint ez a felkészülés ideje, nem az ünneplésé.
Miközben az esetek száma Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban csökkenni kezdett, Kluge arra figyelmeztetett, hogy a járvány terjedésének központjai keletre kerültek, Oroszországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban és Kazahsztánban felívelőben vannak a számok. Ahol most fellélegeznek, ott a megnyert időt az egészségügyi rendszer fejlesztésére, a kórházi kapacitások növelésére kell fordítani Kluge szerint, aki ilyen pozitív példaként említette Szingapúrt, Japánt és a skandináv országokat.
A WHO regionális vezetője azért is aggódik, hogy a koronavírus második hulláma egybeeshet más szezonális fertőzések, például az influenza vagy a kanyaró terjedésével. – A történelem arra tanít minket, hogy azok az országok, amelyek nem szenvedték meg nagyon az első hullámot, azok megszenvedhetik a másodikat. Mi lesz Afrikában és Kelet-Európában? – mondta.
Szerinte amíg nincs védőoltás vagy hatékony kezelés, addig a korlátozásoknak, lezárásoknak is csak átfogó tesztelés és kontaktkutatás mellett van értelme, a lazítás vagy feloldás pedig csak fokozatos és óvatos lehet.