Závecz: május óta egymillió szavazót vesztett a Fidesz

Závecz: május óta egymillió szavazót vesztett a Fidesz

Orbán Viktor 2022. évi választási győzelmét követően (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szeptemberben még 37 százalékon, novemberben viszont már csak 33 százalékon áll a kormánypárt támogatottsága – derült ki a ZRI Závecz Research Intézet friss közvélemény-kutatásából, amit a Telex szemlézett. 

A Fidesz májusban érte el, 46 százalékkal, minden idők legmagasabb támogatottságát. Azóta egymillió szavazó hagyta el a Fideszt, de 2,7 milliós táborával így is kimagaslik a politikai mezőnyből. 

A Fidesz támogatottsága tehát érzékelhetően csökkent, de az ellenzék nem tudott ilyen mértékben erősödni, a baloldali pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) tudta növelni a támogatottságát: májusban 9, most 11 százalékot ért el a teljes népesség körében. 

A Mi Hazánk tavasszal 5 százalékot ért el, novemberben 6 százalékos. A Momentum és Jobbik fél éve 5 százalékon álltak, ezúttal 4 százalékosak. Május óta változatlan szinten, 4 százalékon található az MSZP. Az LMP-t és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot tavasszal a választókorúak 2-2 százaléka támogatta, novemberben 3-3 százalék. A Párbeszéd támogatóinak aránya fél éve és most 1 százalék.

Eközben a pártnélküliek csoportja érdemben nőtt: 20-ról 30 százalékra – közölte a Závecz. A pártnélküliek csoportjára jellemző a közélet iránti érdektelenség – 54 százalékuk egyáltalán nem figyel a politika történéseire s további egynegyedük is csak minimális mértékben. Rendkívül passzívak is, csupán 9 százalékuk menne el biztosan szavazni.

A Závecz felméréséből kitűnik, hogy az őszi hónapokban a fiatalok közül sokan távolodtak el a kormánypárttól: szeptemberben a harminc év alattiak 35 százaléka támogatta a Fideszt, most csupán 25 százaléka. „Az utóbbi két hónapban a vidéki városokban is veszteségek érték a Fideszt (35-ről 27 százalékra szűkült a támogatói kör), az alacsonyabb státuszúaknál csak minimális, 1-2 százalék volt az elvándorlás, a községekben pedig megállt a szavazótábor csökkenése” – írják.

Az intézet hangsúlyozza: bár csaknem mindegyik társadalmi rétegben meggyengült a kormánypárt, vezető pozíciója sehol nincs veszélyben.

A kormánypárttól sokan eltávolodtak, de törzsszavazói aktívabbak, mint az ellenzék támogatói. Ennek köszönhető, hogy a biztos pártokválasztóknál 50 százalékon áll a Fidesz. Második helyen a DK áll (17 százalék), a harmadikon a Mi Hazánk (8 százalék). A Momentum 6, az MSZP és a Jobbik 5-5 százalékos. Az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 3-3, a Párbeszéd 1 százalékos.

A Závecz szerint jelentősen romlott a közhangulat is tavasz óta: májusban az emberek 52 százaléka érzékelte úgy, hogy rossz irányba mennek dolgok a hazánkban, szeptemberben jóval többen, 62 százalék, jelenleg pedig már a lakosság 71 százaléka érzékel negatív folyamatokat.