Csülökpörkölt a panelrengetegben

Csülökpörkölt a panelrengetegben

Szerdánként még lovagolni is lehet Békáson (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gyuri bácsi először nagyot kortyol a söréből, és úgy kérdez vissza: – Hogy mi változott a telepen ötven év alatt? Szerintem semmi. Valóban: Békásmegyeren ma is van Hollós Korvin Lajos utca, a kukatároló rácsos betonblokkjai hidegháborús látványt idéznek, és persze a geometrikus alakzatokban elhelyezkedő lakótelepi toronyházak ugyanúgy szögletesek, még ha színesre festették is őket. 

Aztán tovább beszélgetünk Gyuri bácsival és asztaltársaságával a Kisvadász vendéglő teraszán, és szép lassan csak kiderül, hogy Békásmegyeren minden megváltozott azóta, hogy 1971-től „rohamtempóban” megépült a lakótelep. És ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy eltűntek a házak közül a jellegzetes formájú rakétamászókák, hanem az egész városrész megítélése is komoly fordulatot vett az évek alatt. 

Stigma a telepen 

De vissza a kezdetekhez! A telep első időszakát Horváth Péter történész így írja le a Budai Hangnak: – Békásmegyer esetében már az első fecskék idején tapintható feszültségek voltak, amelynek több oka is volt. Elsősorban a lakótelepen kialakult áldatlan állapotok. Sok minden nem készült el időre, alig akadt bolt, kevés volt az iskola és az óvoda (kétszer annyi gyerek volt, mint amennyivel terveztek), lassan haladt az építkezés és még hosszan lehetne sorolni – fogalmazott Horváth Péter. Az Óbudai Múzeum muzeológusa szerint a mintegy 50 ezer embernek otthont adó városrész kezdeti időszakának stigmája sokáig rajta maradt a békásmegyeri lakótelepen.

– Az első beköltözők erősen eltérő szociális környezetből érkeztek. Jelentős részük roma származású volt, ami tovább mélyítette a lakótelep rosszul tervezett és kivitelezett állapotából fakadó helyzetet, és számos konfliktus alapjául szolgált. Jellemző példa volt, hogy egy négytagú családnak kiutalt lakásban akár 25-en is laktak, és finoman szólva sem viselkedtek kulturált módon. Számos panasz érkezett ilyen és hasonló ügyekben az akkori III. kerületi Tanács illetékes osztályához, valamint a lakásokat és ingatlanokat felügyelő IKV (Ingatlankezelő Vállalat) munkatársaihoz. A bűnesetek száma jelentősen megnövekedett – autó- és lakásfeltörések, lopások, garázdaság –, ami szintén sokat rontott a frissen felépült lakótelep megítélésén – mondta el a történész. 

Rossz hírű településnek tartották Békásmegyert, ahol sok a balhé. Kürti Éva, a telep egykori postása szerint ez különösen az első ütemben épült, a Duna felé eső részre volt igaz. Magyarázatként ennyit fűz hozzá: az a rész zsúfoltabb, és több munkásszálló is volt ott abban az időben. Éva szerint, amikor a későbbi ütemben elkészülő, a hegyhez közelebbi teleprész épült, akkor már figyeltek rá, hogy ne építsék szorosan egymásra a tíz- és négyemeleteseket. A különbség olyannyira szembeötlő volt, hogy Éva még évek múlva sem engedte meg édesanyjának, hogy a Dunához közeli házak egyikébe költözzön, pedig jó ideje átalakult már a legtöbb munkásszálló: hotellé, lakóparkká. 

Erdős Péter cenzúrája 

A „Békás” „garázdálkodó huligánjai” azért is keltettek megütközést, mert indulásakor hurráoptimista hangulat övezte a beruházást a hatalom részéről: termelési riportokban közölték már a városrész látképtervét is. „A következő évek és tervidőszak egyik legnagyobb szabású lakásépítkezésének” nevezte a projektet a Népszabadság, nem véletlenül: Békásmegyeren 1980-ig négy ütemben körülbelül 11 400 lakás felépítését tervezték. Viszonyításul: 1971-ben a Népszava arról írt, hogy „a fővárosban 1970 és 2000 között 400 ezer lakást építenek és 150 ezret bontanak”. 

Ebbe a közhangulatba érkezett a szentendrei Bizottság zenekar, és írt dalt a semmiből kinőtt panelrengetegről. A vidám dallamokhoz társuló szöveg legkevésbé sem rímelt a korabeli propaganda dicshimnuszaira: „tipikus mai munkaerő vagyok, a békásmegyeri rabszolgatelepen lakom” – énekelte Wahorn András az együttes tagjai által rendezett Jégkrémbalett című avantgárd kultfilmben. A Kalandra föl! című lemezükön azonban már nem szerepelhetett a dal: a politikai kiszólások miatt Erdős Péter, a kor könnyűzenéjének vasmarkú komisszárja levetette onnan a szerzeményt.

Óbuda akkori tanácselnöke, Kiss Imre egy 1982-es interjúban „kiforratlannak” nevezte a korabeli állapotokat, megjegyezve, hogy „semmivel sem rosszabb telep, mint Kelenföld, Óbuda vagy Újpalota volt ötéves korában”. 

2021-ben ugyanezeket a lakótelepeket sorolja fel Gyuri bácsi is, hasonló kontextusban, hozzátéve: alighanem az oda beköltözők is úgy élték meg az új lakás kiutalását, mint ő. Csodaként. Annyira pocsék házból költöztették ki őket, hogy minden balhé ellenére palotaként tekintettek a tetőtéri lakására, és biztos benne, hogy minden első hullámos – 1976-os – beköltöző így látja ezt. 

– Ha ezek a telepek akkor nem épülnek meg, fogalmam sincs, hogy ma hol laknánk – mondja, amihez szomszédja, Menyus csak annyit tesz hozzá: ugyan a lelke mélyén mindenki családi házban szeretne lakni, de hát ott egyrészt mindig van tennivaló. A „másrészt” kifejtéséhez megfordul a terasz törzsvendége, és úgy mutat körbe: hol van még ennyi zöld? És tényleg: a házgyárban készült monstrumok között, ha nem is húzódnak meg kiserdők, de nagy, bokrokkal és fákkal tarkított egybefüggő zöldfelületeket szép számmal. 

Madárfütty a toronyházak között 

Békásnak ma már közel sincs olyan rossz híre. Sok lakás persze még mindig olyan, mint régen: télen hideg, nyáron meleg, de a széles körű szigetelésnek köszönhetően ez is változott, két másik területen is javulást hozva. Az egyik Békásmegyer furcsa csendje. Az utcán sétálva néha még a madárfüttyöt is hallani vagy azt, ahogy a hatodik emeleti klímaberendezés csövéről a lépcsőházak elé ültetett növények levelére csöppen a kicsorgó víz. A nyitott ablakokból kiszűrődő tompa zajok – húsklopfolás, porszívózás, kiabálás – odabent már egészen másként hallatszottak. Bár Menyus, Gyuri bácsi és Kürti Éva is állítja: a zaj erősen szomszédfüggő volt a szigetelés előtti időkben. Mára viszont a beavatkozás – sok minden más mellett – alaposan megnövelte a békási lakások értékét, így aztán javult a közbiztonság, és lassan a lakosság is kicserélődött. 

A három éve a telepen élő Horváth Péter is megjegyzi: ma már nem szinte semmilyen lenéző, negatív megjegyzéssel, kritikával nem jár, ha valaki Békásmegyeren lakik, amihez „egy, de inkább két generációváltás is kellett”. Valamint egy kormányzati és önkormányzati koncepció is, amely leginkább az infrastruktúra bővítésével és fejlesztésével segített a kezdeti problémák megoldásában. De a történész szerint az igazi változást a telepen élők kicserélődése, és a maradókban („őslakosok”) kialakult identitástudat megjelenése hozott.

Ehhez jönnek még hozzá Horváth szerint azok a „kialakult ingatlanpiaci tényezők”, amelyek felülértékelik az akár ötvenéves panellakásokat is. Ennek eredményeként már a külső övezetnek számító Békásmegyeren egy felújított, szigetelt házban lévő 51 négyzetméteres lakásért is elkérhetnek akár 30 millió forintot is. – Ez a tendencia egyelőre nem változik, keresetté váltak az egykor lenézett panellakások – fogalmaz a történész. És nem csak keresetté: szeretetté. Kürti Éva egyenesen „imádja Békást, el sem hagyná”, Horváth Péter pedig több „ősi” beköltözővel folytatott beszélgetés alapján állítja, hogy „határozottan létezik és »él« egy olyan lokálpatriotizmus, amelyet az itt élők alakítottak ki és részben formáltak”. 

– A korábbi évtizedekhez hasonlóan továbbra is sok gyermek él a lakótelepen, akiknek már a szülei is itt jöttek a világra. Egy lüktető városrésze a kerületnek, amely látványosan fejlődött az elmúlt tíz évben. Ez a folyamat ezért is kelthet feltűnést, mert Belső-Óbuda ezzel szemben kezd visszasüllyedni az „ódonságok városa” világába, ahol lelassul az idő – véli a történész. 

Menyus pedig azt mondja, hogy rosszkor érkeztem megnézni a Békást. Mert ha egy nappal korábban megyek, akkor kaptam volna abból a csülökpörköltből, amely ott rotyogott szemben, ahol most a Gyuri bácsi ül. Ugyanis minden hónapban összejönnek, és összeütnek valamit a szomszédok és a törzsvendégek. Nem tudni, hogy ez vajon „ősi” telepi hagyomány-e, de jó lenne, ha ez tényleg nem változna meg. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/34. számában, a Budai Hang mellékletében jelent meg, augusztus 19-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom