„Megrendítő volt, éreztem, itt a helyem”

„Megrendítő volt, éreztem, itt a helyem”

A százéves Margit néni (Fotó: Malatinszky Dávid)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Óbudán 1994 óta működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat házisegítségnyújtásszolgáltatása. A szervezet egyik munkatársa, Hegyi Andrásné Mária társául fogadott bennünket egy munkanapra. Az idősek lakásait járva kiderült: az otthoni gondozás olyan képességeket igényel, amelyek az egyszerű bevásárlástól a fürdetésen, ügyintézésen át egészen a lelki segítségnyújtásig terjednek.

Az óbudai Zápor utca és környéke kellemes, már-már kisvárosias vidék, két-három emeletes házakkal, hangulatos belső udvarokkal, egymásra figyelő, kedves szomszédokkal. Ám néhány évvel ezelőtt azért még itt is kisebb feltűnést keltett, amikor egyszer csak hatvan év körüli férfiakról és nőkből álló társaság jelent meg az egyik ablak alatt, és miután felsorakoztak, gyönyörű szerenádot adtak. Az ablak mögötti lakásban él Marika, nyugalmazott tanítónő. Akik pedig énekeltek neki, volt tanítványai. Hosszú évtizedek után sem feledik azt a négy évet, amelyet a közeli ének-zene tagozatos általános iskolában együtt töltöttek. Marika szociális élete egyébként is pezsgő. A társasházban, az alsó folyosón kialakított lakályos sarokban fotelek, kisasztal, cserepes növények, kis karácsonyfa árulkodik arról, hogy a lakók itt rendszeresen leülnek közösségi életet élni. A 88 éves asszony ennek ellenére támogatást kért a máltaiaktól: nehezen mozog, és bár a lakásban még jól elboldogul, van, amit már nem tud megoldani.

Ő az egyike annak a nyolc idős embernek, akikről Hegyi Andrásné Mária gondoskodik: a máltais szakember egyszerre ennyi idős emberrel foglalkozik. Legtöbbjükkel napi kapcsolatban áll, általában személyesen is meglátogatja őket. Bevásárol – Marikának most egy liter tejet hoztunk –, megkérdezi, tehet-e valamit, szükség van-e valamire, de legalább ilyen fontos, hogy lelki támogatást is nyújt. – A folyamatos odafigyelés a legtöbb idős embernek nagyon fontos és nagyon jólesik – mondja Mária, akivel már indulunk is tovább: a fékezhetetlenül zuhogó esőben gyalog járjuk be azt a területet, ahol a hozzá tartozó idősek élnek. – Van olyan, akihez elvileg csak kétnaponta kellene járnom a megbeszélésünk szerint, de általában hozzá is gyakrabban megyek.

Ilyen Ágnes is, aki egy Vörösvári úti hatemeletes társasházban lakik. Nemrég komoly műtéten esett át, és bár korábban rendkívül aktív életet élt – miután bölcsődei gondozóként nyugdíjba vonult, hosszú éveken át önkéntesként segített kórházakban és idősotthonokban, elsősorban lelki támaszt nyújtva az idős és beteg embereknek –, egy ideje már a környéken tett kisebb séta is nagy erőfeszítés a számára. Mária mindennap eljön hozzá, ha kell, kimossa és felteszi a helyére a függönyt, máskor a bevásárlásban, csekkbefizetésben, mindenféle ügyes-bajos dolog elintézésében segít. – Amit még magam is meg tudok csinálni, azt megcsinálom. Marika egyszer például el akart mosogatni, úgy kellett kikergetnem a konyhából – meséli Ágnes. – De egy csomó dologgal már képtelen lennék egyedül boldogulni, nem is tudom, mihez kezdenék a máltaiak nélkül.

Mint megtudjuk, az otthoni segítségnyújtás ingyenes – Ágnes elmondja, hogy százezer forint körüli nyugdíjából másképp nem is álmodhatna hasonló ellátásról. Megöregedni, magunkra maradni, mások segítségére szorulni nem jó, de ha már úgy alakul, Budapest III. kerületében eggyel talán könnyebb: a máltaiak a fővárosban csak itt tartanak fenn ilyen térítésmentes otthoni segítségnyújtó szolgálatot, sok idős ember életét könnyítve meg ezzel. Működik a kerületben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás is, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetett be Magyarországon. Ennek lényege, hogy az idős ember a magánál hordott segélyhívó berendezéssel a nap huszonnégy órájában jelezheti, ha bajba került. Segélyhívás esetén az ügyeletes gondozó azonnal megjelenik, és intézkedik. (Később járunk egy hölgynél, aki épp nemrég vette igénybe a szolgáltatást, miután elesett a lakásában, és bár nem tört el semmije, képtelen volt felállni.)

– Édes, mennünk kell, vigyázz magadra, drága – búcsúzik Mária Ágnestől, miután egyeztették, másnap mikor találkoznak újra. A gondozónő jóformán minden ügyfelével hasonlóan szívélyes viszonyt ápol. Ennek ellenére, mondja, miközben új cím felé indulunk, ezeket a kapcsolatokat nem tereli túlzottan személyes síkra. Nem a gondozottak barátja akar lenni, és nem lehet a családtagjuk sem – de arra törekszik, hogy olyan ember legyen az életükben, akiben megbíznak annyira, hogy dühüket, fájdalmukat megosszák vele, vagy akár rajta töltsék ki.

– Ha rossz passzban vannak, ha panaszkodni akarnak, ha rám akarják önteni a bajaikat, tegyék. Általában persze jóban vagyunk, de szoktam is mondani, hogy ők ne hozzám kötődjenek, hanem a máltaiakhoz, én ebben a szerepben őket képviselem. Volt már amúgy olyan idős ember is, aki miután bemutattak neki, hogy én járnék hozzá, rám nézett, és azt mondta, csak azt ne, ő nem nézi ki belőlem, hogy képes lennék megfelelni neki. Máskor meg kifejezetten engem akarnak. Ez változó, és meg kell tanulni kezelni.

Mária 2008 óta dolgozik a szeretetszolgálatnál. Azelőtt egy Gellért-hegyen működő szeretetotthonban volt gondozó. Mint mondja, álommunka volt, remek fizetésért, rendezett körülmények között. – Egy ismerősömön keresztül kerestek meg a máltaiaktól – meséli. – Gondoltam, megnézem, miről van szó. A bemutató „körúton” először elvittek egy idős nénihez, akinek papagájai voltak. Lényegében magatehetetlenül feküdt az ágyban, a madarak pedig szabadon röpködtek a lakásban. Utána egy bácsihoz mentünk, aki lepedő nélküli matracon feküdt a szobájában, képtelen volt ellátni magát. Megrendítő élmény volt, ugyanakkor éreztem, hogy itt a helyem. A szeretetotthonban is szerettem dolgozni, de itt azt láttam, hogy tényleg szükség lenne rám, a kreativitásomra, az alkotó energiáimra. Megbeszéltem a párommal, hogy a kevesebb fizetés mellett is elvállalhatom-e a munkát. Ő azt mondta, ha ezt szeretném csinálni, mindenképp csináljam. Egy percre sem bántam meg azóta sem. Mária, mint elmondja, nagyon szereti a munkájában a változatosságot, azt, hogy mindig az adott helyzethez alkalmazkodva kell megoldásokat találnia. És – ezt mondania sem kellene, hiszen minden gesztusa erről árulkodik – nagyon szeret emberekkel foglalkozni. „Mindenkinek van egy története, mindenki más és más. És én ezt nagyon élvezem.”

Különösen kedves történet Margité is, akit az óbudai „Faluházban”, az ország legnagyobb lakóházában keresünk fel. Margit – akit Mária egyébként vezetékneve után csak „Bori”-nak becéz – november 22-én volt százéves. Udvariaskodó közhelynek tűnik, ám ez esetben egyáltalán nem az: a ház felépülte, vagyis ötven éve itt élő asszonyról senki sem mondaná meg, hány éves. Mind fizikailag, mind szellemileg kiváló kondíciónak örvend, de miután nemrég combnyaktörése volt, és csípőműtéten is átesett, jelentkezett a máltaiaknál, kérve az otthoni segítségnyújtást. Mária ha kell, megfürdeti, megmossa a haját, elvégzi a szükséges beszerzéseket. Ez még úgy is nagyon nagy segítség, hogy Margit körül szokatlanul erős családi szociális háló feszül. Születésnapján is rengetegen felköszöntötték, de a családon kívül korábbi munkahelyétől, a Magyar Vöröskereszttől is küldtek neki csokrot, pedig épp 45 évvel ezelőtt, 55 évesen ment nyugdíjba.

A kerületben kiemelkedően magas színvonalú hajléktalanszállót is üzemeltető máltaiakhoz gondozónőnek sem könnyű bekerülni, mert ritkán cserélődnek a munkatársak, mondja később Mária, amikor arról kérdezzük, van-e utánpótlás az otthoni segítségnyújtásban, vagy nehéz erre a munkára embert találni. A szeretetszolgálatnál nemcsak a gondozottaknak igyekeznek megfelelő körülményeket biztosítani, a munkatársak is jól érzik magukat. Ehhez biztosan hozzájárul az is, amit Mária így fogalmaz meg: – Nagyon szeretem ennél a szervezetnél, hogy mindig kipattan valami új, segítő ötlet a „szeretetagyból”. Amit aztán, ha bármi mód van rá, meg is valósítanak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang karácsonyi dupla számában, annak is a Budai Hang mellékeltében jelent meg, december 17-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg