Ellepik a várost a hatalmas méretű építési reklámhálók, amelyek alatt nem folyik munka, kihelyezésük ezért illegális, de a hirdetési cégek jól keresnek a városképet elcsúfító molinókkal. A főváros és a kerületek eltüntetnék az óriásponyvákat, a kormány azonban haladékot adott a leszerelésükre.
Sokkal jobb reklám lehetne, ha ezeket a ponyvákat, vagy a ponyvák árát felajánlanák jótékony célra, akár a II. kerületnek, például a régi községháza felújításáért vagy a Pesthidegkút ófalui plébánia közösségi házának helyreállításáért, ahol nemrég leomlott a tetőszerkezet – írta a Facebook-oldalán, január 8-án Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester a Margit híd budai hídfőjénél álló épület falára került reklám kapcsán. Bejegyzését a hirdetést megrendelő McDonald’s-nak címezte, a városszerte látható óriásmolinók ügye azonban messze túlmutat a gyorsétteremlánc szilvás-fahéjas pitéjének promócióján („A hűvös esték varázsa forró bundában”). A II. kerület és a főváros álláspontja szerint a reklámhálók kihelyezése illegális, a hirdetési felületet értékesítő cégek azonban egy kormányhatározatra hivatkozva állítják, a szabályokat betartva kínálják fel a ponyvákat. A jogi környezet kellően bizonytalan ahhoz, hogy a reklámok a helyi és a fővárosi tiltás ellenére is a falakon maradjanak, de jó eséllyel csak az év végéig lehetnek kint, akkor ugyanis lejár a kormány által kijelölt türelmi idő.
A Széna tértől a Margit hídig tucatnyi óriáshirdetéssel találkozhatunk, de a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, az Astorián és a Deák téren is több – esetenként műemléki védettséget élvező – épületen is ott feszülnek a gigantikus reklámok. A hivatalosan építési reklámhálónak nevezett szerkezetek a hirdető szempontjából ideálisak, hiszen messziről láthatóvá teszik a terméket, és szinte lehetetlen szem elől téveszteni. Az értékesítő cég sem panaszkodhat, mert jelentős bevételre tesz szert – a ponyváknak hála –, és a homlokzatot felajánló társasház is lát pénzt a reklámból (igaz, a hirdetési piac méretéhez képest csupán filléres tétellel számolhat). Mivel azonban a kihelyezéshez elég a lakóközösség egyszerű többsége, könnyen előfordulhat, hogy a reklám épp azok ablakát takarja el, akik nem járultak hozzá a ponyvához, vagy nem is tudtak a döntésről. Ez még akkor is visszás helyzet, ha az anyag – hálós szerkezete miatt – nem veszi el teljesen a kilátást.
A falra feszített hirdetési forma két évtizeddel ezelőtt indult hódító útjára. Eleinte felújítandó épületekre került ki a reklám, a háló alatt pedig folyt a reklámbevételből finanszírozott rekonstrukció – akkor még valóban mindenki, így az érintett kerület is jól járt a molinóval. Idővel azonban az ügynökségek merész ötlettel álltak elő: kellő mennyiségű felújítás hiányában frekventált helyen lévő épületekre telepítették a ponyvákat, amelyek akkor már semmilyen munkát nem fedtek el, vagyis az értékesítő cégek egyszerűen kijátszották a szabályozást. A Kreatív 2016-os cikkében egy közterületi plakátcég vezetője így jellemezte a helyzetet: „Nincs olyan hálós cég, amelynek ne lenne ilyen illegális felülete, hiszen mára annyira elszaporodtak ezek az illegális hálók, hogy legális háló már szinte nincs is, nem éri meg üzletileg. Építkezés – ritka kivételtől eltekintve – nem folyik sehol sem”.
Az önkormányzatok és a főváros sokáig tehetetlen volt az illegális reklámokkal szemben, és az akarat is hiányzott a közterületeket elcsúfító hálók szankcionálására. 2017-ben aztán a kormány lépett az ügyben: egyebek mellett módosította a településkép-védelmi törvényt, 9 négyzetméterben maximálva az óriásplakátok méretét. Hiába azonban a szigor, ha az immár kormányhatározatban is illegálisnak minősített hirdetések eltávolítására első körben 2020 végéig hagytak időt, majd a járványhelyzetre hivatkozva ezt meghosszabbították 2023 utolsó napjáig. Az ügynökségek erre hivatkozva vélik jogszerűnek a reklámhálókat.
Nem csodálkozhatunk az elsőre indokolatlannak tűnő türelmi időn, hiszen már a kezdeti lendület sem a városrendezésnek vagy a településkép esztétikumának szólt. A 2017-es módosítással a reklámpiacot akarta megregulázni a kormány, különös tekintettel a miniszterelnökkel összeveszett Simicska Lajosra és az ő óriásplakátjaira. Amint azonban az egykori oligarcha 2018- ban kiszállt a játékból – és az állam tőle függetlenül is kellően az uralma alá hajtotta a szektort –, a szigor értelmét vesztette, és már nem tűnt olyan sürgősnek az óriásponyvák eltüntetése.
Éveken át tartó szélmalomharc vette kezdetét a kerületek számára: sem az ügynökségek, sem a reklámok ügyében eljáró kormányhivatal nem volt érdekelt a helyzet rendezésében. A Fővárosi Közgyűlés tavaly áprilisban igyekezett saját hatáskörben megoldani a problémát. – A közgyűlésen döntöttünk arról, hogy visszaszorítjuk az épületeket elfedő reklámhálókat – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. – A szabályozás pontosításával a fővárosi közterületekkel határos épületek homlokzatára a járdák fölé benyúló reklámhordozók, illetve ezek tartó- és világítószerkezetei csak a közterület tulajdonosának, vagyis az önkormányzat engedélyével szerelhetők fel, a tényleges hirdetőfelület pedig nem lehet nagyobb, mint 9 négyzetméter. A gyakorlatban ez a szabálytalanul, engedély nélkül kihelyezett reklámhordozók leszerelését is lehetővé teszi – írta. Az ügynökségek (vagy a hirdetők) hozzáállása pedig változni látszik valamelyest.
– Tavaly az év második felében visszaszorultak az óriásponyvák – mondta el a Budai Hangnak Őrsi Gergely. – Nem először szólítottam meg célzottan a hirdetőt, és korábban két esetben is eredményes volt a felhívás, lekerültek a molinók. Fontos, hogy a cégek megértsék, hogy a városkép elcsúfítása nélkül, legális eszközök használatával is reklámozhatnak. A gyorséttermi hirdetés esetében egy felújított épületről beszélünk, ahol a reklámháló kihelyezése teljesen indokolatlan, ráadásul a Duna-parthoz közeli ház a világörökségi panoráma része. Ha ezek a szerkezetek valóban rekonstrukcióra szoruló épületeket fednének, és a bevételből a társasház finanszírozhatná a felújítást, az segítséget jelentene a lakóknak és a kerületnek is, így azonban egyszerűen csak belerondítanak a látképbe. Szeretnénk, ha a reklámozók a társadalmi felelősségvállalásuk kapcsán kerülnének a hírekbe, és nem azzal, hogy a fővárosi és a helyi szabályozást figyelmen kívül hagyva, illegálisan hirdetik magukat.
A polgármester hangsúlyozta, a kormányhatározatban megjelölt türelmi idő lejártával a molinókat mindenképpen el kell távolítani, ám ez nem oldja meg az aktuális problémákat. – A ponyvák tartószerkezetei kapcsán például nem tudjuk, hogy milyen építési hatósági eljáráson mentek keresztül, így fogalmunk sem lehet, hogy miként telepítették azokat, balesetveszélyesek-e, és így tovább. Mivel a jogszabályi környezet nem egyértelmű, a hirdetési cégek úgy értelmezik a rendeleteket, hogy legálisnak tűnjön a tevékenységük. Mi viszont azt szeretnénk elérni, hogy ezek a molinók tűnjenek el a városképből, és ennek érdekében most nyilvánosan hívjuk fel a reklámot megrendelő cégek figyelmét a problémára.
Megkérdeztünk az ügyről egy építési jogi szakértőt, aki hangsúlyozta, hogy az óriásponyvák ugyanolyan reklámhordozónak számítanak, mint bármelyik másik közterületi hirdetési felület, tehát az azokra vonatkozó előírásokat is figyelembe kell venni a kihelyezésüknél. Az építési reklámhálók esetében az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint településképi bejelentést kell tenni a kihelyezés előtt, és fontos megkötés, hogy a hirdetés csak a tényleges kivitelezés idején takarhatja el az épületet. Ennek érdekében a munkálatok megkezdésének igazolására építésinapló-bejegyzés kérhető abban az esetben is, ha a kivitelezés egyébként nem kötött napló vezetéséhez.
Kerestük az ügyben a McDonald’s-ot, de lapzártánkig nem reagáltak. Annál egyértelműbb választ adott a cég a II. kerületnek, hiszen néhány nappal a polgármester nyilvános üzenetét követően a szilvás-fahéjas pite hirdetése eltűnt a Margit körúti épület faláról. Úgy tűnik, a figyelemfelkeltő akciók nyomán a molinó ma már inkább negatív hírverést kelt: így ha törvényi úton nem is, az ellenreklámmal eltüntethetők a nem kívánt reklámhálók.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/3. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg január 20-án.
