
Nyár van, nyár. Röpke negyven száll világra, zümmög száz meg százezer légkondicionáló, pihegünk, izzadunk, szenvedünk, kínlódunk, vánszorgunk, pilledünk, valahogy elviseljük. Tán meg is szokjuk – üdvözlet a szép új világban!
Hosszú távú prognózisokat böngészek, miszerint az előttünk álló évtizedekben a nyári maximumok gyakran elérhetik a 35–40 Celsius-fokot, és gyakoribbak lesznek a hosszan, akár hetekig tartó hőhullámok. Telente hó már nem lesz, de ez most mellékes, ki tudna erre gondolni a kánikulában, mert noha még csak délelőtt kilenc óra, a hőmérő higanyszála máris 30 fokig kúszott. Akár indulhatnánk is a „mérjük meg Budát” küldetésre, de megvárjuk a délutánt, mert a meteorológia kegyetlen hőséget ígér.
A Móricz Zsigmond körtérre tartunk – szép, nagy, bőséggel megtérkövezett, reggeltől estig napsütötte placc, a magas „körbeházak”, a szerte keresztező villamossínek miatt amolyan hőségkatlan. A Szent Imre-szobor tövében macskaköves részt is találunk, azt választjuk startvonalnak: 55,6 fok. A szomszédos térkő 56, maga a szobor viszont csupán 36,4-et mutat. Néhány kókadt gyalogos figyeli értetlenül, mit művelünk a digitális hőmérővel ide-oda „lövöldözve”, a többség viszont a fedett villamosmegállókba (nem előlünk) menekülve várja a járatát. Érthető, ott csupán 34,7 az átlag, míg a fák árnya alatt még üdítőbb a légkör: 33,9.
Az éremnek és a Bartók Béla útnak is két oldala van (mily mélységes bölcsesség), az árnyékolt félen 28,2-et, odaát 35,7 fokot mérünk. A Hadik teraszán számosan ücsörögnek a 27,9 fokos kellemesben, míg a lombok védelméből kiszorult térkő megbízhatóan hozza az 50 körüli hőmérsékletet. Az apró park fából készült padjai társadalmunk szinonimái, ahogy két részre osztottan várnak a hasznosulásra (lásd még: valakik rájuk huppanjanak), a napos társaságnak esélye sincs a 63,7 fokos ülőkével, a fasorban sorakozóknál viszont sokkalta jobb a helyzet, a deszkákról mindössze 32,5-ről szóló adat érkezik.
Szent Gellért tér, újabb villamosmegálló, 54,2 fok. A 4-es metró lejáratához épített csobogó medencéjébe cipőjét elhajító turista csobban, megkezdődött a legénybúcsúszezon. Amúgy akár igaza is lehetne, mert a víz 27 fokos. Szomorú etap következik. A Szabadság híd szomszédságába áprilisban kihelyezett, „Az elfojtott könnyek szobra” című, a ki nem fejezett férfi érzelmek okozta lelki veszélyekre figyelmeztető installációt néhány hete ismeretlenek rongálták meg: szétütötték a fejét. Ide nem méricskélni érkezünk, hanem csöndben főt hajtani a furcsamód fejetlenségében teljessé vált alkotás, pontosabban az így beteljesedett mondanivalója előtt. De ha már: az árnyéktalan rakpart lépcsője 48 fokos – hát, József Attila bizonyosan nem ezekben a napokban figyelné a Dunán úszó dinnyehéjat, jut eszembe a megcsonkított, szomorú férfi szobron merengve.
A Rudas gyógyfürdő telt házzal üzemel, majdnem vágyakoznánk, a tetőtéri panorámamedencében vállt vállnak vetve kikapcsolódó fürdőruhás tömeg látványa azonban villámgyorsan felülírja az érzést. Mennyivel romantikusabb az Erzsébet híd aluljárójában csókolózva, kedvesen huzakodva szelfiző fiatal párocska, az aluljáróban mérhető hőmérséklet még ezzel a felfűtöttséggel együtt is mindössze 25,8 fok. A túloldalon Erzsébet királyné szobra 60 fokos, körötte a tér a megszokottnak tekinthető 50-et produkálja, az arcom viszont nem a melegtől, hanem a patrióta szégyentől ég, mert a Döbrentei tér elhanyagolt, csupa szemét. És ahogy így visszagondolok eddigi hősétánkra, sok-sok hasonló kép sorakozik elő, pedig hát nem holmi elszlömösödott dzsumbujban, hanem mindvégig a főváros egyik fontos turisztikai térségében császkáltunk. De félre komor gondolatok, elő a hőmérővel: a Döbrentei utca egyik déli fekvésű lakóházának tömör, fából faragott, méltóságteljesen ósdi kapubejárata az új rekorder: 74 fok.
Tiszavirág-életű „győzelem”, mert már meg is érkeztünk a NER epicentrumába: Várkert Bazár, no meg a Nagy Üzleti Találkozások bázisa, FELIX Kitchen & Bar, utóbbi parkolójában fekete luxusautó, 82 Celsius. Bizonyára elhúzódott a „mi legyen a vagyonnal?” egyeztetés. A Várkert ugyanakkor átlagos, a kő 51, a hűsölő látogatóknak menedéket nyújtó árnyas domb 26 fokos. Egy nagyobb séta, nézzük meg a Déli pályaudvart. Megnézzük, de minek, habár annyiban tanulságos, hogy az egyik legforgalmasabb állomáson nemcsak hogy megállt az idő, de öles léptekkel visszafelé caplat, olyannyira lelombozó, hogy méricskélni sincs kedvem. Akkor már inkább a szemközti Vérmező, történjen a hosszúra nyúlt délután lecsengetése a budai természet lágy ölén. Álom, édes álom, nem parkot találunk, hanem szomorú fákkal övezett, szikkadt tarlót: a mező 43 fokkal, a lugasok 34-gyel várják a végre közelgő napnyugtát.
Haza már tömegközlekedéssel, és mivel végállomás, alig kell várakoznunk, hogy beguruljon a 18 fokra hűtött, üres metrószerelvény. Didergősen próbáljuk élvezni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/29. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg július 18-án.








