A férfi központú történelemszemléletből fakadóan az emlékezetpolitika mostohán bánt a nőkkel: kevesen vannak, akiknek szobrot emeltek, vagy akiknek nevét intézmények, utcák őrzik. A huszadik századig a társadalmak előszeretettel mellőzték a nőket, még akkor is, ha rengetegen játszottak meghatározó szerepet a kultúrában, a tudományban és a politikában. Az egyenjogúsági küzdelmek hatásaként manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a „női hősök”, itthon azonban még mindig lehet hiányérzetünk a méltó megemlékezés kapcsán.
Elég csak végignézni, hogy a köztereinken mennyire vannak jelen a magyar történelem fontos nőalakjai. A fővárosban közel 1200 szobor található, ebből mindössze 150 ábrázol nőt, ám ezek nagy része akt vagy allegória, csupán 35 esetben találkozhatunk valós személyről mintázott alkotással. A szentek és királynők mellett olyan magyar nőknek jutott szobor vagy emléktábla, mint Déryné Széppataki Róza, Tormay Cécile, Kéthly Anna, Solt Ottilia, Veres Pálné, Szeleczky Zita vagy Kaffka Margit. Ezzel szemben 785 szobor ábrázol férfit vagy férfiakat, közülük 618 pedig konkrét történelmi személyiségnek, államférfinak, királynak, politikusnak, tudósnak, író-költőnek állít emléket. Az utcanevek esetében sem jobb a helyzet.
A Budapest Főváros Levéltára és az Átló csapata által készített interaktív térképéből kiderül, a személynevet viselő 2247 budapesti köztér kilencven százaléka férfi nevet visel, és csupán tíz százalékát – 224 helyet – nevezték el nőkről. Mint a Nevek és terek című, a levéltár honlapján megtalálható adatvizualizációból kiderül, a „női” közterek 45 százaléka fiktív személy után kapta a nevét, míg a férfiak esetében ez az arány csupán 5 százalék.
Emlékezetpolitikai szempontból is sokatmondó, hogy a leggyakrabban a reformkor és a dualizmus nemzetté válási folyamatában kulcsszerepet játszó államférfiak – Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc –, hadvezérek – Bem tábornok és az aradi vértanúk – és költők – Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály – tűnnek fel a nevek között, de az 1945 előtti időszak két kiemelkedő költője – Ady Endre és József Attila – is sok helyen megjelenik. Emellett elsősorban uralkodók, szentek és tudósok voltak a névadók. Az Átló vizsgálata szerint az ismert nők közül a legtöbb közterület Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint Wittelsbach Erzsébet magyar királyné, vagyis Sisi nevét őrzi.
Az aránytalanság miatt is határozott úgy tavaly a II. kerületi önkormányzat, hogy a lakosok javaslatai alapján négy példamutató munkásságú nő előtt tisztelegnek a névadással. A Szabó Magda sétányt, a Komlós Juci közt és a Solt Ottilia teret már felavatták, de hamarosan a Psota Irén utcán is végig lehet majd sétálni. A kerületben élő női példaképeknek állított emléktáblák alá pedig – nőnap alkalmából – figyelemfelhívó jelzést helyeztek el.
A II. kerületben olyan személyiségek előtt tisztelegnek az utcatáblák, mint Lórántffy Zsuzsanna: I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségét korának fontos mecénásaként és iskolaalapítójaként emlegették, de ő volt az első magyar nő, akinek nyomtatott könyve jelent meg. A késő középkori magyar történelem leghíresebb asszonya, a kormányzónéként és anyakirálynőként is meghatározó pozíciót betöltő Szilágyi Erzsébet mellett még Szegedy Róza, Kisfaludy Sándor költő felesége és múzsája, valamint a Vígszínház egyik alapító tagja, Varsányi Irén kapott itt saját utcát.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/12. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg március 18-án.
