Gyerekként, énekelve tartotta el családját, Kutya párti képviselőként azért küzd, hogy a magyar társadalom magához térjen a ráparancsolt dermedtségből. Interjúnk Juhász Veronikával.
– Először akkor beszélgettünk, amikor a II. kerület MKKP-s képviselő kollégáddal, Kocsis Mátyással elértétek, hogy a kerület oldja fel az utcazene helyi tilalmát. Közben mintegy mellékesen megjegyezted, hogy kislánykorod óta utcazenéltél szerte Európában, ami nem mindennapos életút. Hogyan kezdődött mindez?
– Úgy hétéves korom körül kezdtem operaénekeseket utánozni. Akkoriban a Zala megyei Nemeshetésen laktunk, volt elég tér, erdő és mező hozzá, hogy kiengedjem a hangomat. Apám sok komolyzenét, operát hallgatott, és persze vele együtt mi, gyerekek is – öten vagyunk testvérek. Rögtön felfedezte, hogy tehetséges vagyok, amiben meglátta a pénzkereset lehetőségét is. Nem telt bele egy év, és már autóstoppal utaztunk Ausztria felé, majd jött Németország, Svájc, a francia Riviéra, kalapoztunk a főtereken. Először csak apa és én mentünk, aztán jöttek a testvéreim is, volt, hogy öten stoppolgattunk városról városra. Nyolc-kilenc évesen Puccini, Verdi-halandzsákkal szórakoztattam az utcai közönséget, a szöveget azért még nem tudtam. De így is dőlt a lé, persze apához.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
