Szélsőséges időjárás, infláció és munkaerőhiány: nehéz helyzetbe kerültek a termelők, ami a vásárlók pénztárcáját sem hagyja érintetlenül. Végigjártunk budai piacokat, hogy megnézzük, mennyit érezni a válságból.
Győzünk – mondta a jelenidejűség minden kényszerítő erejével az idős hölgy, és nyomatékként még az öklét is a magasba emelte. Kampányüzenetét az egykori MDF-, ma már „Szombati piac” néven ismert vásártér előtt felállított Fidesz-stand aktivistáinak, és rajtuk keresztül vélhetően az egész országnak címezte. Egy nappal voltunk az április 3-ai országgyűlési választások előtt, a Császár-Komjádi Uszoda parkolóját benépesítő árusok és vásárlók nehezen függetleníthették magukat a közelgő eseménytől. És hallhatóan nem is akartak megfeledkezni a demokrácia ünnepéről. – Nem hiszek én egyiknek sem, én csak a brokkoliban meg a karfiolban hiszek – sugallta pártalapítási szándékát egy termelő. Szomszédja sem a zöldségekben, sem a különleges állatokban nem látott perspektívát: „most szavazzak egy kétfarkú kutyára?”
Még ha szándéktalanul is, a termelők a szenvedélyes diskurzussal az egyszerre piaci és politikai térként működő, ókori görög agorák hangulatát idézték meg, némi magyaros ízzel felütve. A már szombaton győzelmet hirdető vásárló magabiztossága jóslatértékűnek bizonyult, kár, hogy a további áremelkedésről, vagy az élelmiszerhiány várható hatásairól nem kérdeztük ki a teli kosárral távozó hölgyet. Merthogy a külvilág eseményei még a piacok békés világába is beszivárognak. Kíváncsiak voltunk rá, hogyan látják a különleges szubkultúra – a piacozás – esélyeit a termelők és az árusok: vajon bizakodva néznek-e a jövőbe? Körkép az infláció és a háború árnyékában.
A piac a települések közösségi életének meghatározó helyszíne volt évezredeken át – a magyar nyelvbe az olasz piazza, vagyis tér északolasz nyelvjárásban használt formája került át –, szerepe a modern korban a kereskedelemre szűkült, majd a XX. században lassan ezt is elveszítette. Az elmúlt években azonban a gyorsan divatba jött slow life mozgalomnak, a természetes forráshoz való visszatérés vágyának és az Instagramképes termékeknek hála új lendületet kapott a piacozás, legalábbis annak egy fajtája. Magyarországon 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett a helyi termelői piacok száma, amelyek közül több immár turistalátványosság is: a nagymarosi piac vagy a káptalantóti Liliomkert ismét a klasszikus jelentéssel tölti meg a fogalmat, mint a település legfontosabb helyszíne.
Budapesten is nagy hagyománya van a piacozásnak, amelynek emlékét a közterületek elnevezése mellett épületek – vagy azok hiányai – is őrzik. A Fővám téri Vásárcsarnok, illetve az éppen kilencven éve, a csepeli rakparton átadott Nagyvásárcsarnok mára jórészt elbontott, vagy összedőlés közeli állapotban lévő termei egykor a főváros élelmiszer-ellátásának központjai voltak. A szabad ég alól tető alá költöző vásárok új szintre emelték a kereskedelmet, a fővárosi csarnokok funkciója mára azonban alaposan megváltozott, a hagyományos piacokat így sokszor ismét a fedetlen térben találjuk.
Ilyen a már említett egykori MDF-piac is, amely a valamikori kormánypárt politikusa, Zacsek Gyula kezdeményezésére létrejött fővárosi hálózat tagjaként hozta össze a termelőket a vásárlókkal – kihagyva a közvetítőket –, és e feladatát a mai napig ellátja. A kezdeti évek tömegjelenetei ugyan megritkultak, a közvetlen hangulatot azonban jórészt sikerrel őrizték meg a résztvevők. Ezt külön kiemelték az árusok, de ha nem mondják, az elkapott beszélgetések alapján akkor is nyilvánvaló lenne a különleges kapcsolat. A zöldség-gyümölcs, a tojás vagy a hús mellé itt őszinte érdeklődés is jár: „Meggyógyult már aranyom?” – kérdezte egy hetvenes néni a fiatal vevőjétől, aki láthatóan „már sokkal jobb színben van, mint múlt héten”, és persze tömött szatyorral távozott.
Hiába a békebeli hangulat, sok minden megváltozott a piac világában. A termelőknek a járvány mellett az elmúlt években az időjárás is alaposan megnehezítette a dolgát, az enyhe tél után érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott, akárcsak a szokatlanul nagy májusi esők, vagy az aszályos nyár. A jelentős áremelkedést a kistermelők is megérezték, a drágulás azonban a nagyobb gazdaságokat érintette igazán érzékenyen, a műtrágyától a növényvédő szereken át a csomagoláshoz használt műanyagig minden elengedhetetlen kelléknek felszökött az ára, és tovább súlyosbította a helyzetet a munkaerőhiány is. A termelői gondokat a vásárlók is a saját bőrükön érezhetik, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számszerűsítve tette közzé: 2020 és 2022 februárja között a gomba és az uborka kilójának átlagára több mint 20, a narancsé és a paradicsomé több mint 15 százalékkal, míg az almáé, a körtéé és a sárgarépáé több mint 10 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek átlagos ára 2022 februárjában 11,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. És az előttünk álló időszak sem ígérkezik sokkal kedvezőbbnek, a klímaváltozás miatti extrém időjárás, a rekordokat döntő infláció és az Ukrajnában zajló háború együttes hatása várhatóan tovább gyarapítja a termelők gondjait, és tovább apasztja a vásárlók pénztárcáját.
Egyelőre azonban még nem a sötét jövőkép okozza a legnagyobb problémát a kereskedőknek. – Nem igazán érezzük sem az inflációt, sem a háborút – mondta egy árus az Óbudai Piacon. – A gond inkább az, hogy ha a diszkont áruházláncok boltjaiban olcsóbb a zöldség és gyümölcs, mint a Nagybanin, akkor csinálhatunk akármit, ott fogják megvenni, és nem a piacon. Nézzen körül, péntek van, mégis kényelmesen sétálgatnak a sorok között, néhány éve a hétvégéhez közeledve egy tűt nem lehetett itt leejteni. Ma már szinte csak az idősebb korosztály jár le vásárolni, de sokszor inkább ők is az élelmiszerboltokat választják, ha így megy tovább, elfogynak a vevők – fogalmazott. A félhomályos csarnok valóban szolid negyedházzal üzemelt, ami a beszélgetésnek jót tett – senki sem szakított félbe –, de a forgalomnak aligha.
Pedig a kínálat nem indokolja a pangást, a Flórián tér közelében található piacon a hús, zöldség-gyümölcs és virág kötelező körein túl is bőven találhatunk érdekességeket: kiváló halas pultot éppúgy, mint házi füstölt termékeket áruló standot – ottjártunkkor ezen a helyen állt egyedül sor –, és az elengedhetetlen kovászos kenyérből sincs hiány. Aki különleges termékeket keres, az könnyen csalódhat, de az alapok mindenből megtalálhatók. Az árak a budapesti átlagot hozzák: a csirkecomb 1000–1200 forint körül, a sertéscomb 2000, a marhalábszár 3500, egy kiló almát 300 és 500 forint között kapunk, a narancs 700, a csarnokot eltéveszthetetlen illatával betöltő medvehagyma pedig szintén 300–500 forint.
Van, aki nem jósol nagy jövőt a piacozásnak (Fotó: Béres Attila)
Külcsín tekintetében nem árt az óvatosság, mert bár az Óbudai Piacot nagy jóindulattal sem nevezhetjük esztétikusnak, a kilencvenes évek funkcionális ízléstelenségét idéző tetőszerkezet alatt megbúvó vásártér nem is akar többnek mutatkozni a klasszikus értelemben vett árusító helynél. A kérdés csak az, hogy ebben a minőségében meddig szolgálhatja ki vajon a vásárlói igényeket. – Nem jósolok nagy jövőt ennek a műfajnak – fogalmazott egy másik árus, aki úgyszintén a diszkontláncokat jelölte meg fenyegető okként. – Múltkor hétszáz forintért találtam brokkolit az egyik közeli üzletben, ugyanazt a Nagybanin 1100-ért vette meg a kollégám. Én a saját termékeimet árulom, de ha a vevők nem jönnek, akkor nem tudom eladni.
Kevésbé volt borúlátó II. kerületi kollégája: a Fény utcai piac egyik zöldségese elmondta, tisztában van a problémákkal, de neki egyelőre még sikerül megoldani azokat. – A törzsközönségre számíthatok, és amíg ők napról napra visszatérnek, addig nagy baj nincs. Ezért persze tenni is kell, de ha szép az áru, és bennem sem csalódnak, akkor inkább itt veszik meg a zöldséget és a gyümölcsöt – fogalmazott. A diszkontláncok ugyanakkor ezen a környéken sem hagyják érintetlenül a piaci kultúrát: „sok minden olcsóbb náluk, ezzel nem versenyezhetünk, de itt mégis egészen más a hangulat.”
A Mammut oldalában található piac látványában nem válik el élesen a bevásárlóközponttól, az üveg (ferde)tető alatti emeleteken sorakozó üzletek távolról a plázák világát idézik, de közelebb érve már a hamisítatlan vásári hangulat keríti hatalmába a látogatót. A Fény utcai piacot korábban a magasabb árkategória jellemezte, az általános drágulás azonban jórészt eltüntette a különbséget, az Óbudai Piac esetében említett költségekkel számolhatunk ezen a helyszínen is.
A Széll Kálmán tér közelében fekvő létesítmény évekig jól prosperált, ám 2017-ben beütött a krach: nagy mennyiségű penészes kolbászt talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik boltban, a botrány hatásai pedig hosszú távon meghatározták a piac működését. Talán nem csak a nagy hírverést kapott gyomorforgató látvány okozta, mindenesetre a forgalom visszaesett, ami a kereskedőket épp olyan rosszul érintette, mint a tulajdonos II. kerületi önkormányzatot. A nehézségek ellenére a Széll Kálmán tér közelében működő piac még mindig a környék meghatározó kereskedelmi egysége: kiszolgálja az I., a II. és a XII. kerületi vásárlókat egyaránt. A „földszinti” őstermelőknek köszönhetően számtalan különlegességre bukkanhatunk a fűszernövények, zöldségek és gyümölcsök terén, de az emeleten működő húsosok sem okoznak csalódást. Az elengedhetetlen talponállók és a piac vonzáskörzetében található kézműves pékségek teszik igazán eklektikussá a helyet, amely a városrészből következő hangulatával is csábítja a vevőket.
Az elmúlt években több kisebb termelői piac is nyílt Budán, amelyek hamar nagy népszerűségre tettek szert. Ilyen a Tabán tetején, a Czakó utcai sportpályával szemben található Czakó Piacz, ahol szombatonként a klasszikus zöldség-gyümölcs felhozatal mellett sajtok, gombák, virágok, és számos kézműves termék is kapható. 2017 tavaszán indult útjára a Római-parti piac, amely a Czakóhoz hasonlóan szintén közösséget teremtett maga köré. A Nánási Udvarban működő vásártéren a kemencében sült kenyértől a mangalicakolbászon át a tulipánig mindent megtalálni, ami egy termelői piac esetében elengedhetetlen. Akárcsak az I. kerületi társánál, itt is a helyszín és a hangulat teremti meg a különleges légkört.
Ellentétes tendenciák zajlanak a szemünk előtt: miközben a hagyományos piacok lassan elveszítik vásárlóikat és így végső soron a funkciójukat, a színes és a közösségi médiára is érzékeny kínálatot összeállító termelői piacok virágoznak. A szakemberek által előrejelzett gazdasági és élelmiszerválságra így feltehetően az utóbbi típus adhat majd megfelelő válaszokat, ez azonban azt is jelenti, hogy a klasszikus vásári közeg rövidesen eltűnhet, fájó űrt hagyva maga után.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/16. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg április 14-én.
