A közelmúlt napokban büszkén és boldogan vonult el Főméltóságod előtt a ma magyar katonája, az új magyar honvédség. A magyar katona mögött azonban olyan hosszu és dicsőséges történelmi mult van, amilyennel kevés nemzet dicsekedhetik, s amely mult során az európai kultura határmesgyéjén ellenség és jóbarát egyaránt becsülni tanulta a magyar katonát. Ezt a multat, mint nemes hagyományt tiszteli ma is a magyar hadsereg; ez számára erkölcsi tartalék a multból és erkölcsi rugó a jövőre. Ennek a hagyománytiszteletnek – ami nélkül hadsereget maradandóan fölépíteni nem lehet – látható megnyilvánulása a megnyitásra váró Hadimúzeum, hadi múltúnk újabb korának emléktára. Különös büszkeséggel tölthet el mindnyájunkat a tudat, hogy a Hadimúzeum az ősi Budavár történeti pontján, magyar történelmi légkörben áll – 1937. május 29-én, a hősök napján ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Kapisztrán téri egykori Nándor-laktanyában otthonra talált Hadtörténeti Múzeumot Röder Vilmos, akkori honvédelmi miniszter Horthy Miklós kormányzó jelenlétében (a Magyarság című folyóirat beszámolója szerint).
Az 1918-ban alapított intézmény 2022 őszén költözni kényszerül a budai Várból, mivel az épületét a Honvédelmi Minisztérium nézte ki magának. Július közepén a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére válaszolva erősítette meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf a költöztetés tényét. A honvédelmi miniszter akkor úgy fogalmazott, a kormány célkitűzése, hogy a Hadtörténeti Múzeum „modern, a XXI. századi körülményeknek megfelelő, a fiatalok számára is könnyen befogadható, átélhető, interaktív kiállításokat hozzon létre, és feladatát méltó módon és méltó helyen láthassa el olyan körülmények között, melyek a nagyközönség és a tudományos közélet számára is biztosítják a jelenleginél könnyebb megközelíthetőséget, illetve a XXI. század kihívásainak is megfelelő modern, tágas külső- és belső kiállítóhelyeket.”
Történelmi ágyúk a Hadtörténeti Múzeum előtt 1958-ban (Fotó: Fortepan/Márton Gábor)
Nem sokkal később (feltehetően) megkezdték a Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig című, Magyarország katonai történetének harminc évét bemutató tárlat bontását, az intézmény honlapján legalábbis az olvasható, hogy július 11-étől technikai okok miatt bezárták a kiállítást. A múzeumot augusztus 31-éig a nyári szünet miatt nem lehetett látogatni, szeptember 1-je óta pedig bizonytalan ideig szünetel a kutatószolgálat, így a kiállítások mellett a levél-, térkép-, könyv- és irattár sem elérhető. Az Azonnali információi szerint Kecskemétre vagy Székesfehérvárra költöztethetik az intézményt, de hivatalosan nem tudni, mi lesz a sorsa az idén 104 éves Hadtörténeti Múzeumnak.
Az intézmény története a XIX. századig nyúlik vissza. Már a kiegyezés után megfogalmazódott az igény egy önálló magyar hadtörténelmi múzeum létrehozására, mivel a magyar hadi relikviákat Bécsben őrizték. A Magyar Tudományos Akadémia a Nemzeti Múzeum tematikájában érintett gyűjteményének bővítésében látta a megoldást, a millenniumi ünnepségeken felvonultatott katonai anyag azonban akkora sikert aratott, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula is a magyar hadimúzeum ügye mellé állt, még a Nemzeti Múzeum gyűjteményének átadását is kilátásba helyezte. Ez az elképzelés akkor nem valósult meg, az első világháború azonban új helyzetet teremtett.
A bécsi Heeresgeschichtliches Museum (Hadtörténeti Múzeum) már nem volt képes több tárgyat, háborús relikviát befogadni, ezen felbuzdulva Szurmay Sándor magyar honvédelmi miniszter ismét felvetette a budapesti hadimúzeum alapításának fontosságát. 1918 nyarára a Minisztertanács elfogadta az elképzelést, hogy a főváros által a Gellérthegyen ingyen átengedendő területen építsék fel az új múzeumot. A Monarchia összeomlása miatt ez már csak terv maradt, de 1918 novemberében a Honvédelmi Minisztérium munkatársai – Gabányi János és Aggházy Kamil – végül mégis megalapították a Hadtörténelmi Levéltárat és a Hadtörténelmi Múzeumot, melynek első igazgatója Lucich Károly lett.
Az 5400 muzeális tárggyal bíró intézmény először az Üllői úti Mária Terézia (a későbbi Kilián) laktanya egy részében kapott helyet, a budai Várban található Nándor laktanya Vérmezőre néző szárnyát csak 1937-ben foglalta el. Utóbbi épület története Buda visszafoglalásáig nyúlik vissza: az 1700-as évek elején itt állt a gránátos helyőrségi kaszárnya, ennek helyén, osztrák mérnökök tervei alapján a szabadságharc előtt emeltek egy klasszicista épületet, ami többszöri bővítés után nyerte el a ma ismert formáját.
Az intézmény őrizte Mária Terézia és II. József hadjáratainak emlékeit; Rózsa Sándor csapatának karikását és fokosát; Damjanich János vezérőrnagy tábori utazóládáját; Görgey Artúr híres vörös zekéjét és azt a kalapját, ami a komáromi csatában történt sebesülés nyomait őrizte; az aradi vértanúk ereklyéit; Rudolf trónörökös gyermekkori egyenruháját; és IV. Károly koronázási lovát – kitömve.
A második világháború alatt 1943 nyaráig nyitva állt a múzeum, a gyűjtemény megóvása érdekében csak 1944 októberében rendelték el az intézmény személyzetének és anyagának kiköltöztetését. A tíz vagonban szállított 883 ládát a somlóvári (dobai) Erdődy-kastélyban rejtették el. 1945 márciusában a közeledő szovjet csapatok miatt a személyzet megpróbált elmenekülni, nagy részük azonban fogságba került. A gyűjtemény darabjainak túlnyomó része megsemmisült, ami átvészelte a harcokat, például a zászlógyűjtemény, azt a Vörös Hadsereg jórészt magával vitte.
A Hadtörténeti Múzeum és Görgey Artúr ledöntött szobrának talapzata 1945-ben (Fotó: Fortepan)
A múzeum várbeli épülete is súlyos károkat szenvedett az ostrom során, a szakemberek a romeltakarítással párhuzamosan rögtön megkezdték a megmaradt muzeális anyagok felmérését, illetve a költözést túlélt tárgyak visszaszerzését. Ez hatalmas munkának bizonyult, a Hadtörténeti Múzeum végül Budavár visszafoglalásának századik évfordulóján, 1949. május 21-én nyithatta meg saját épületét a nyilvánosság előtt – a korábbi 36 terem helyett csupán hat teremmel. Itt mutatták be a Néphadsereget és az annak elődjeként felidézett 1848–49-es honvédsereget, az 1919-es Vörös Hadsereget, valamint az 1936–1945 közötti időszak magyar antifasisztáit.
1952-ben nagyobb rekonstrukciókat végeztek az épületen, ekkor alakították ki a múzeum északi szárnyában két szint összenyitásával azt a 300 négyzetméteres termet, ahol hat ló vontatta tüzérfogat, több mint 30 löveg, lövegcső, műszer és egy XX. századi aknavető is helyet kapott. A Hadtörténeti Múzeum egyik legemlékezetesebb kiállítása az 1980-ban megrendezett tárlat volt, ahol a Szojuz–35 visszatérő egységét mutatták be a szovjet–magyar űrrepülés tárgyi emlékei, műszerei mellett.
A múzeum célja a rendszerváltás után is változatlan maradt, a megítélése és népszerűsége azonban nyilvánvalóan követte a befogadói igények alakulását. 1998-ban, a forradalom és szabadságharc kitörésének 150. évfordulóján a Fényesebb a láncnál a kard című kiállítás nívódíjat kapott, 2016- ban pedig az intézmény az első világháború centenáriumához kapcsolódva országos programsorozatot szervezett.
A költözés lebonyolítása, és az azzal kapcsolatos költségek ügyében megkerestük a múzeumot, azonban nem kaptunk választ, ahogy a Honvédelmi Minisztérium sem reagált az üggyel kapcsolatos levelünkre.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg szeptember 16-án.
