Juhász Árpád: A turizmus gyökeresen átalakíthatja a helyi népek életmódját

Juhász Árpád: A turizmus gyökeresen átalakíthatja a helyi népek életmódját

Juhász Árpád (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Juhász Árpád geológus, televíziós műsorvezető, a II. kerület díszpolgára legújabb könyvében (Emberevők unokái között) a hegyi pápuák földjére vezető expedíciójából kiindulva mutatja be, hogy milyen társadalmi és természeti átalakulást okoz a Föld déli féltekéjén bekövetkezett népességrobbanás. A jövőt illetően aggódik, de fontosnak tartja, hogy a fiatal nemzedék ne tegye magáévá a pesszimizmust.

– Miért tartotta fontosnak könyvet írni a hegyi pápuák életéről?
– Amikor a kilencvenes években eljutottam Új-Guinea szigetének északnyugati részére, az Indonéziához tartozó, a tengerszint felett 1500 méter magasságban lévő Baliem-völgybe, a helyi pápuák lakta tartományba, én voltam az egyik utolsó nyugati utazó, aki még eredeti formájában lehetett tanúja a helyiek halotti torának. Azóta a turizmus már teljesen átalakította a szigetet és a lakói életét, ezért e hagyományok közül sok mára átalakult. Akkor dokumentumfilmet is forgattam róluk azonos címmel, Emberevők unokái között, de úgy éreztem, hogy az ő történetükben több van ennél, és rajtuk keresztül be lehet mutatni a Föld déli féltekéjén az utóbbi évtizedekben végbement népességrobbanás társadalmi és ökológiai következményeit. A könyvben megvizsgálom tehát, hogy a növekvő népesség milyen hatást gyakorol Ausztráliára, Új-Zélandra, a Dél-afrikai Köztársaságra vagy éppen Mauritiusra.

– És az idegenforgalom milyen hatást gyakorol a tradíciókra? Megmaradnak a népszokások?
– Sok esetben éppen a turizmus révén tudják átmenteni a szokásaikat a modern korba, hiszen a hagyományos táncok, népművészet, építészet és a vallás érdekli a turistákat, és pénzt is adnak érte, hogy megtekinthessék. Új-Guinea Indonéziához tartozó részén inkább az indonézek tömeges betelepülése duzzasztotta fel nagyon a lakosságot, és alakította át a társadalmi viszonyokat. Indonézia a világ egyik leggyorsabban gyarapodó népességű országa. Míg fél évszázada még csak 88 millióan lakták, ma már ennek több mint háromszorosa a népessége. Ugyancsak megháromszorozódott ez idő alatt Dél-Afrika, Tanzánia és Zimbabwe lakossága is.

– Mennyire tarthatnak lépést a környezeti erőforrások e népességrobbanással?
– Ha egy mérleg egyik serpenyőjében elhelyezzük a növekvő emberiséget, a másik serpenyőbe pedig a természeti erőforrásokat (a tiszta vizet, a tiszta levegőt, a jól termő talajt), akkor bizony a mérleg a növekvő népesség felé billen ki, vagyis a bolygó hamarosan már nem lesz képes eltartani a hatalmasra duzzadó emberiséget. Ráadásul a hozzáférhető természeti erőforrások sem állandók, hanem egyre csökkennek. Ez meglehetősen drámai jövőképet vetít előre.

– Hogyan jutott el a hegyi pápuák közé?
– Nem volt egyszerű, mert a hegyi pápuák abban az időben gyakran követtek el túszszedő támadásokat (a tartomány autonómiáját akarták így kikényszeríteni, sikertelenül). Ezért az indonéz hatóságok nagyon kevés külföldi csoportot engedtek be a tartományba. Két évig készítettem elő az utat, de sikerült megbíznom három fiatal pápuát, akik ismerték a helyi klánokat, beszéltek angolul, és fizikailag is segítettek. Harminc évvel ezelőtt a televíziós technika még sokkal nehezebb és termetesebb volt, mint manapság. Így jutottam el például egy halotti torra, ami a halottégetés után következik, a halottégetésre nem engedtek be. A torhoz először egy tűzhelyen köveket forrósítottak, majd a forró köveket átcipelték egy másik tűzhelyre, itt történt a tényleges sütés. Édesburgonyát rétegeztek rá, és a kedvünkért lenyilaztak egy kicsi csüngőhasú ázsiai disznót is. Kérdeztem a főnököt, hogy elég lesz-e ez a kis malac mindannyiunknak, ő erre csak annyit mondott, hogy az istenek súgták meg neki, hogy ezt az állatot öljék le.

– A pápuákról mindenkinek a kannibalizmus jut először eszébe, és a könyv címében is szerepel az emberevés. Él még ez a szokás közöttük?
– Az emberevést törvény tiltja, és egyikük sem árulta el nekünk, hogy mikor ettek utoljára embert, és hogy csak a megölt ellenfeleket fogyasztották-e el, vagy esetleg a csatában elesett saját halottaikat is. Az ott jártunkkor még sok tekintetben az ősi szokásaikat követték. Bár a trópusokon voltunk, az 1500 méteres tengerszint feletti magasság miatt éjszakánként meglehetősen hűvös volt. A hegyi pápua férfiak azonban szinte semmilyen ruhát nem viseltek akkor még, csak egy lopótökből készült péniszvédő volt rajtuk. Viszont a disznózsírral jó vastagon bekenték magukat, és ez szolgált hőszigetelő rétegül. Általánosan jellemző rájuk, hogy a külső hatásoknak sokáig ellenálltak, és megtartották ősi szokásaikat. Korábban a hollandok uralták a szigetet, és terjesztették a kereszténységet, a második világháború után pedig az indonézek vették át a fennhatóságot, és kezdték az iszlámot terjeszteni. De e vallások kevéssé hatottak a pápuák hitvilágára, inkább a kettő sajátos keveréke van jelen.

– A pápuák mennyire tartják fontosnak a hagyományos életmódjuk megőrzését?
– A városokban terjednek a nyugati vívmányok, de ezeket főként az indonéz bevándorlók tartják kézben. Én azt tapasztaltam, hogy a hegyi pápuák nem szívesen költöznek be a városokba, inkább erdei településeiken laknak a sziget távoli régióiban, amit általában kizárólag repülővel lehet megközelíteni, mert szárazföldi út nem vezet oda. A lakhelyüket kerítésekkel veszik körbe a klánok, egy-egy településen hatvan-hetven ember lakik. A mai napig kőkapákkal művelik a földet. Természetesen nekik is szükségük van pénzre, amit főként a turizmusból keresnek. Viszont ehhez fenn kell tartaniuk a tradícióikat, így ebben az esetben a hegyi pápuáknak anyagi érdekük fűződik a hagyományőrzéshez. Ez lehet az oka, hogy sokkal kevesebben adják fel az ősi életmódot, mint más természeti népeknél. Amikor 1987-ben végigjártuk Teleki Sámuel száz évvel korábbi Afrika-expedíciójának útvonalát, még sok helyütt találkoztunk ellenséges helyi csoportokkal, akik a babonáik miatt nem engedték magukat fényképezni. De amikor tizenöt évvel később újra ellátogattam a térségbe, ez a viselkedés már teljesen eltűnt, az idegenkedés megváltozott, hiszen az utazási irodák gyakorlatilag leszerződtették őket, hogy folklór műsort adjanak a turistáknak. Ekkor már sehol nem volt semmiféle veszélyérzetünk. Vagyis a turizmus gyökeresen átalakíthatja a helyi népek életmódját.

– Mit vár a jövőtől? Milyen hosszú távú következményei lesznek a népességnövekedésnek és a klímaváltozásnak együtt?
– E tekintetben rendkívül aggodalmas vagyok. A külvilág felé azonban nem szeretnék pesszimizmust sugározni, mert nagyon fontos, hogy a fiatal generáció ne tegye magáévá a pesszimista alapállást a jövő megítélésében. De a számok magukért beszélnek. Egyelőre a megújuló energiaforrások sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: a hatékonyságuk nem elegendő, jelenleg még nem lehet rájuk alapozni a kiszámítható energiaellátást. Németország például hiába zárta be az atomerőműveit, az ezek kieső áramtermelése fedezésére a legkörnyezetszennyezőbb lignitbányáit kellett újranyitnia, és Franciaországból importál – atomerőművekben termelt – áramot. Vagyis számos ellentmondás tapasztalható e kérdésben. Természetesen az atomenergia hasznosítása bizonyos kockázatokkal jár, de véleményem szerint jelenleg még sem a szénalapú, sem a nukleáris energiahordozókat nem lehet nélkülözni. Az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges lítium bányászata is környezetkárosítással jár, ráadásul e nyersanyagokat hatalmas távolságokra kell szállítani. Tehát minden lépésünk előtt előre kell gondolkodni, és mindig igyekezni kell megtalálni a döntések árnyoldalait

Névjegy
Juhász Árpád 1935-ben született Pécsett, de néhány év múlva már Budapestre, Kuruclesre költöztek, miután katonatiszt édesapját a fővárosba helyezték át. A pasaréti ferencesek 46-os számú csapatánál volt kiscserkész, majd a mozgalom betiltását követően számos fiatal kortársával együtt új formát talált a természetközeli léthez: az indián hagyományokat követve töltötték el szabadidejük egy részét, ekkor kapta a „Kóborló Farkas” indián nevet – olvasható a Másodikkerulet.hu oldalon. A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta tanulmányait geológus szakon. Tudományos munkája mellett televíziós ismeretterjesztő műsoraiból ismert. Ma is II. kerületi lokálpatrióta, díszpolgár.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/04. számában, annak is a Budai Hang mellékletben jelent meg január 21-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben