Budapest II. kerületében, a Pesthidegkúti úton emblematikus, ám igencsak leromlott állapotú épület áll. A száznegyven éves hajdani hidegkúti községháza még egy telet nem bírna ki a szakértők szerint, ám a kerület vezetése és a lokálpatrióták most összefogtak a megmentésére.
Nagyközség a fővárostól nyugatra. Lakosainak a száma 1559, a kik kevés magyar kivételével német ajkúak s róm. kath. és ref. vallásúak. Lakóházak száma 261. Posta, távíró és távbeszélő-állomás helyben, a legközelebbi vasútállomás Solymár – így ír az 1950 óta Budapest II. kerületéhez tartozó Pesthidegkút faluról a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai című kiadvány Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye községeit bemutató, 1910-ben közreadott kötete.
Hidegkút – a XVII. századtól a XX. század első feléig – színsváb település. Hogy mennyire az? Az 1881-től itt működő állami elemi iskolába 173 gyerek járt, közülük 172 volt német, és egy magyar (Szunyogh Miklós földesúr gyermeke). Az itt élő emberek tejjel, zöldséggel, gyümölccsel látták el a fővárosi piacokat, egyetlen ipari tevékenységük a falu határában folyó kő- és kavicsbányászat, illetve ehhez kapcsolódóan a mészégetés és a téglagyártás volt. De lapozzuk fel ismét a Magyarország vármegyéi és városai című munkát: „A községben van temetkezési egyesület, szövetkezeti takarékpénztár és három mészégető-kemencze. A határban egy XVII. századbeli templom romjai láthatók. A községhez tartozik Mária-Remete, látogatott búcsújáróhely, mely a hegyek között, regényes vidéken fekszik. Van itt szentkút és díszes templom, mely 1899-ben épült. Közel van a fővároshoz, a hűvösvölgyi villamos végállomástól kb. negyedórányira, a miért is ünnepnapokon a kirándulók százai látogatják. Továbbá idetartoznak még a következő lakott helyek: Malomcsárda, Lusztcsárda, Parschkőbánya, Szunyoghkőbánya, Steinbachkőbánya és Újtelep.”
Ami az itt említett máriaremetei kegytemplomot illeti, annak vidéke ma már nem regényes, hanem teljesen beépült, de mi most ne erre figyeljünk, hanem a „Parschkőbánya” néven jegyzett „lakott hely”-re: a Parsch család szerepet játszik ugyanis cikkünk voltaképpeni témájának történetében is.
Az 1880-as évek elején járunk. Pesthidegkutat ekkor, derül ki Czaga Viktória helytörténész vonatkozó tanulmányából, az infrastruktúra teljes hiánya jellemzi: burkolatlan utcák, sártenger, a csatorna, vízvezeték és közvilágítás teljes hiánya. Az ígéretes, ámbár igen lassú fejlődés, fogalmaz a szerző, a XX. század elején indult meg, 1912-ben pedig már arról döntött a képviselő-testület, hogy a községháza, a bíró lakása, valamint három községi híd mellé lámpákat állíttat, hogy azok „a nem holdvilágos éjszakákon a község közmunka-pénztárának költségén világítsanak”.
Az a bizonyos községháza tehát a kivételezett, lámpafénnyel megvilágított épületek közé tartozott. Az 1881-ben már biztosan itt álló házat a fent említett Parsch család építtette, tőlük vásárolta meg később a település, és az épület 1900-tól az 1930-as évekig szolgált községházaként. De más, szomorúbb szempontból is kitüntetett helyszín: 1946 májusában innen vezényelték a kitelepítést, amikor is Hidegkút-Ófalu 1489, az 1941-es népszámláláskor magát németnek valló lakosából 1320-at költöztettek el a településről. Később iskola működött benne, majd szolgálati lakások kaptak itt helyet. Utóbbiak emléke kézzelfogható, amikor bejárjuk a rogyadozó, de még leromlott részleteiben is szép ingatlant.
A pesthidegkúti községháza egy régi képeslapon (Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest gyűjtemény)
Azért vagyunk itt, mert a II. kerületi önkormányzat nemrég akciót hirdetett Mentsük meg a régi községházát! címen. A szobákban régvolt életek itt felejtett nyomai: edények, könyvek, fél pár cipők, az egyik helyiségben a Hungarovin vállalat 1986-os falinaptára mellett Sztár üdítőt, illetve sertésfogyasztást („Szereti a disznósajtot?”) reklámozó plakát. A házat, mint a bejáráson Őrsi Gergely II. kerületi polgármester elmondja, a második világháború után államosították, és állaga szakaszosan romlani kezdett. Hol használták, hol nem, több évtizede pedig üresen áll. – Ha meg akarjuk menteni, ez az utolsó pillanat – mondja el a kerületvezető. – Már attól is tartottunk, hogy ezt a telet sem éli túl, de a következőt már biztos nem vészelné át.
A volt községháza a hidegkúti, azon belül sváb múlt fontos emléke, nem sok hasonló, megmentésre érdemes, műemlék jellegű épület van már a környéken. Az önkormányzat rendhagyó módszert választott: felhívást tettek közzé a kerületi médiumokban, arra hívva az itt élőket, hogy vegyenek részt a volt községháza megmentésében. Mint Őrsi Gergelytől megtudjuk, az akció megmozgatta a helyieket, nagyon hamar nagyon sok – körülbelül ötven – felajánlás érkezett. Magánemberek a kalákában végzendő tevékenységekhez ajánlották segítségüket, van, aki a munkagépével venne részt a tereprendezésben, a helyi önkéntes tűzoltók is készen állnak a fizikai munkára, mások anyagi támogatást ígértek. Több a közelben működő kertépítő cég felajánlotta, hogy ingyen elvégzi a – nem is kicsi, a Pesthidegkúti úttól egészen a Paprika-patakig húzódó – kert rendezését. Építőanyag-kereskedők is jelentkeztek, akik az alapanyagot biztosítanák, de mindjárt akadt munkáját felajánló statikai tervező, építészmérnök, sőt műemlékes szakember is – utóbbi épp a községháza történetéből írja a diplomamunkáját. Ha ez a sok segítség valóban megérkezik, a kerület számításai szerint az egyébként 100 milliós nagyságrendű felújítás néhány tízmillió forintból megvalósulhat. A cél, hogy a műemlék jellegű épület eredeti formájában újuljon meg.
A pesthidegkúti községháza belül – régvolt életek itt felejtett nyomai (Fotó: Magyar Hang/Wekerle Szabolcs)
És hogy milyen funkciót szánnak a háznak? Ez is eldöntendő kérdés. – Azt szeretnénk, hogy a hidegkútiak az első pillanattól együtt gondolkodjanak velünk a volt községháza majdani használatáról – mondja Őrsi Gergely. – Az épületnek újra a közösséget kell szolgálnia. Ötleteink azért vannak. A telken álló melléképületben nem lenne rossz szolgálati lakásokat kialakítani olyan rendőröknek, tűzoltóknak, óvodai alkalmazottaknak, akik a kerületben dolgoznak, de távolabbról járnak ide nap mint nap, akár másfél-két órát töltve utazással. Magánvéleményem, hogy a községháza kiváló hely lehetne arra is, hogy a városrészi önkormányzat itt tartsa az üléseit. Közösségi házból szerencsére sok van a közelben – elég a Klebelsberg Kultúrkúriára gondolni –, de ilyesmiből sosem elég.
„A hajdanvolt önállóság, a máig szolgáltatáshiányos állapot (például könyvtár, mozi) szinte kiköveteli a nagyszerű adottságú épület megmentését, amely közlekedési és térszervezési szempontból is stratégiai helyzetben van, kifejezetten izgalmas lehetőségeket tartogat egy sokfunkciós használatra, amivel Pesthidegkút közösségi szolgáltatásainak bázisává válhat” – fogalmaz a közös munkára hívó közlemény. Elindult a folyamat, amelynek végén ezúttal nem egy újabb, értékes régi épület eltűnése, és a helyén kinövő új építésű ingatlan megjelenése áll. Ez olyan fejlemény, amelynek a máig nagyon öntudatos „ó-hidegkútiak” mellett az egész város örülhet.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/16. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg április 14-én.
