Vizi Ákos grafikus hiánypótló térképeket készít, érdemes a honlapján böngészni ezeket: a fővárosi szórakozóhelyeket ugyanúgy hálózatba rendezte már, mint a budapesti zenekarokat, vagy éppen a mozikat. A nyolcvanas évek fővárosi filmszínházait felrajzoló térképe világosan mutatja, hogy a pesti oldal jelentős fölényben volt – már akkor is. Persze, itt elsősorban a hagyományos értelemben vett, művészfilmeket is vetítő helyekről beszélünk. A plázamozik ma már a Mammuttól a MOM Parkig várják az érdeklődőket, csak a kisebb helyekért szükséges Pestre utazni. Akadnak azért kivételek, köztük a fővárosi művészfilmes hálózat egyetlen budai tagjával, a Tabánnal, illetve a filmklasszikusokra specializálódott Bem mozival.
A pesti fölény ellenére régen mások voltak az arányok, de az olyan helyeket már hiába keresnénk, mint az 1938-ban, az Ugocsa utca 10. alatt indult Astra (amit később Ugocsára kereszteltek át). Nem kis nevekkel kezdték pedig a működést, az első vetítés a Jávor Pál és Perczel Zita főszereplésével készült Marika volt, de később adták itt Walt Disney Hófehérkéjét vagy épp Jean Renoir A nagy ábrándját is. A mozi végül 1999 májusában zárt be végleg, ma könyvtár működik az épületben. Nem találnánk nyomát az Alkotás mozinak sem, ahogy a Margit körút (Mártírok útja) 55. alatti Átrium (Május 1.) mozi is kénytelen volt búcsút venni a nézőktől: nevét megtartva színház lett belőle. A II. kerületben az Átrium mellett működött még a Kultúra mozi a Hidegkúti út 138.-ban, a Rózsadombi Kertmozi (Marczibányi tér 5/a), a Bem rakparti Budai Kertmozi, a Margit híd lábához közel pedig a már említett Bem (korábban Helios, Admirál és Adria) is.
Utóbbi a rendszerváltás előtt elsősorban ifjúsági filmekre szakosodott, itt lehetett látni sok egyéb mellett a Hahó, Öcsi!-t is. A III. kerület felé haladva szellősebbé vált a térkép, de azért csak akadt egy Óbuda (korábban Budai Royal) mozi a Selmeci utca 14–16.-nál, a Flórián (egy időben Felszabadulás) a Flórián tér 3. alatt, illetve a Csillag a Mátyás király út 42-ben. Ha a kezdetekhez megyünk vissza, a Krisztina körúti Palota neve keveseknek lehet ismerős, pedig Buda egyik első mozijáról van szó, már az 1910-es években is tartottak itt vetítéseket. Szerencsére a hely megmenekült, Krisztinaként, Diadalként, majd Tabánként működött tovább, és bár 2013- ban bezárt, egy évre rá újranyitott Tabán Art Moziként. Az 1908-ban indult Bem életében szintén volt egy rövidebb hiátus, 2009 és 2016 között kizárólag kocsmaként működött, azóta viszont speciális kínálatával a főváros egyik legkedveltebb vetítőhelyévé vált.
– A Budapest Filmnek öt artmozija van Pesten, és csak egyetlenegy Budán, a Tabán – fogalmaz megkeresésünkre a Budapest Film vezérigazgatója, Liszka Tamás. Elmondása szerint úgy tekintenek rá, mint egy ékszerdobozra: a családias kávézó mögött két kis moziterem, a Fellini és a Kubrick várja a nézőket. – Ebben a moziban ismerjük a legszemélyesebben a közönséget, mert arányaiban itt a legtöbb visszatérő nézőnk, aki nem csak a filmekért, hanem a találkozás öröméért is idejár. Aki bejön a Tabánba, az jellemzően olyan krisztinavárosi és vízivárosi lokál- patriótákkal együtt nézhet meg magyar és nemzetközi művészfilmeket, akik személyesen is megharcoltak a mozi fennmaradásáért – mondja Liszka.
Szűk tíz éve pénzügyi okokból zárni kényszerültek, azt követően a helyi közösség – élén a környéken mindenki által ismert és szeretett zenésszel, a 2020 novemberében elhunyt Benkő Lászlóval – lakossági fórumokon vívta ki, hogy a kerület és a mozivállalat közösen megoldást találjon a Tabán megmentésére. És hogy mennyire sikerült visszatérni a korábbi szintre a korlátozásokat követő újranyitás óta? Liszka szerint a művészmozik közönsége minden jel szerint óvatosabb, mint a multiplexeké. Az eddigi adatok alapján arra számítanak, hogy csak az év második felében tudják majd újra elérni azt a nézőszámot, amelyet a válság előtt tapasztaltak.
A fogyasztói szokások változása, az otthoni filmnézés erősödése, illetve a streaming megjelenése mellett a koronavírus-járvány miatti korlátozások is jelentős csapást mértek a mozikra. Egyelőre az is kisebb csodának mondható, hogy a fővárosban emiatt nem kellett (még) szembenéznünk tömeges bezárásokkal. Túlélt a Tabán és a Bem is, bár utóbbi is nehezen tudott visszakapaszkodni.
– A Bem mozi múltja igen hosszú és kissé viharvert, mindig amolyan mostohagyerek volt a budai mozik közt a kis méretével és lepukkantságával. Ez furamód mostanság inkább az előnyére válik: elég népszerűek vagyunk az erre fogékony bölcsész- és művészfiatalok közt – mondja megkeresésünkre Szomszéd Gergő moziüzemeltető. A jövőjük sajnos így is bizonytalan, jelenleg két évre látnak előre, és majd a szerződés hosszabbításánál derül ki, hogy hogyan tovább. A járványidőszak az üzemeltető elmondása szerint megviselte őket is, eleinte egy nagyon lassú, de stabil emelkedés volt érzékelhető a nézőszámban. Nagyjából most, egy évvel az újranyitás után mondhatják el, hogy elérték a vírus előtti állapotot látogatottságban. A bezárást így is csak tartalékaik teljes felélésével, közösségi adománygyűjtéssel, illetve támogatói mozibérlet- és borcsomagok árusításával tudták átvészelni. A Bem mindenesetre ügyesen találta meg a piaci rést évekkel ezelőtt, amikor tíz- és húszéves, vagy még régebbi művészfilmekkel, illetve blockbusterekkel kezdte becsábítani a nézőket. Ezeknek ráadásul mindig külön Facebook-eseményt is létrehoznak, ami az elérés szempontjából szintén sokat jelent. És bár elsőre meglepőnek tűnhet, de egy Jim Jarmusch-féle Patersonra éppúgy telt ház jöhet össze ma, mint valamelyik klasszikus szinkronos Star Wars-vetítésre.
– Nincs tuti recept arra, hogy mi a népszerű: akár 50-60 évvel ezelőtti művészfilmeknek is lehet masszív rajongótábora, de az elmúlt évek kasszasikerei is sok nézőt vonzanak, próbálunk minden igényt kielégíteni. A Gyűrűk Ura- és Star Wars-filmek például szinte mindig telt házasak (100 fős a mozitermünk) és Jim Jarmusch legtöbb filmje is sok nézővel szokott menni, ha nem is telt házzal – mondja Szomszéd Gergő. Az említettek mellett pedig akadnak még különlegesebb vetítések is, jelen sorok írója például a Bemben látott életében először (és utoljára) észak-koreai alkotást: a Pulgaszari című rémfilmet, amelyet 1985-ben állami kényszer hatására rendeztek meg, hogy ezzel próbálják legyőzni a japán Godzillát. A Bem közönségének kívánságlistája sokszínű, sokszor a mozikban aktuálisan futó nagy költségvetésű produkciókat is kérik az üzemeltetőktől, de ezeket nem vetítik, a mozi fő profilja az utánjátszás (a premiert követő 1–3 hónappal) és a kult-klasszikus repertoár műsoron tartása, ez egészül ki speciális vetítésekkel, tematikus sorozatokkal, filmmaratonokkal. – Számos alkotásból válogathatunk az elmúlt 70–80 évből, de azért nincs sok olyan régi film, ami rentábilis vetítést tud produkálni, ezért próbálkozunk minden egyébbel – teszi hozzá az üzemeltető.
Meglepőnek tűnhet, de a filmszínházakat már száz évvel ezelőtt is temették. A Pesti Napló 1920 októberében jelentet- te, hogy Budapestet a plakáttenger nyomán ugyan tekinthetnénk a mozik világvárosának, de „a meglehetősen mostoha viszonyok miatt mintegy tizenkét mozi beszüntette működését. (...) különösnek fog tűnni a látszólagos nagy moziláz mellett, hogy Budapesten ez a hetven mozgóképszínház is óriási nehézségekkel küzd. A film horribilis drágasága miatt a mozgóképszínházaik óriási rezsivel dolgoznak és költségeiket sem tudják behozni, mert helyiségük leginkább csak vasárnap van tele közönséggel. (...) Így hát minden látszat ellenére, ma már a mozi sem az a kincsesbánya, amely Budapesten annyi regébe illő meggazdagodást eredményezett.”
Regébe illő meggazdagodásra ma sincs nagy esély, de azért a Tabánba és a Bembe, illetve a plázák, vagyis a MOM Park, a Mammut, a Campona, az Allee vagy az Etele mozijaiba ma is mehetnek azok, akik Budán filmeznének.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/21. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg május 20-án.
