Nagyon kell rohannunk ahhoz, hogy ugyanott legyünk

Nagyon kell rohannunk ahhoz, hogy ugyanott legyünk

Részlet a kiállításból

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gyanútlan voltam, amikor 2019 novemberében megérkeztem Dargay Attila feleségéhez, Henrik Irénhez interjúzni. A Lánchíd utcai lakás felé sétálva sem ugrott be, merre tartok, és a postaládákra sem fordítottam kellő figyelmet. Így csak akkor jöttem rá, amikor a Vakáción a Mézga család operatőre szóba hozta: ebben a házban élt a XX. század egyik legfontosabb költője, Tandori Dezső. Pedig megtanulhattam volna a címet: ő volt nagyjából az egyetlen művész, akit levélben terveztem megkeresni. Az utolsó években már nem is interjúkérelemmel, hiszen tudni lehetett, hogy udvarias elutasítás lenne a válasz. Bármilyen reakciónak örültem volna, akár csak néhány mondatnak. Az egykori Magyar Nemzet kulturális rovatában időről időre újra el kellett mesélni a történetet, miszerint Tandori annak idején betelefonált a szerkesztőségbe, és közel háromnegyed órán át beszélgetett a kollégával. Hogy melyik cikkhez és mit szeretett volna hozzászólni, azt már kevésbé őrizte a kollektív emlékezet. A csodát magát annál inkább: itt járt Tandori! Vagy legalábbis betelefonált.

A Clark Ádám tér környékét viszont bebarangolta folyamatosan. Akár Tandori-emléksétákat is lehetne szervezni a költő egykori útvonalán. Még csak túlzottan meg sem kell erőltetnünk magunkat, elég csak végignéznünk Papp Gábor Zsigmond 1996-os portréfilmjét. Ebben Orsós László Jakab sétálgatott az akkor közel hatvanéves szerzővel élete jellegzetes helyszínein. Az alkotók meg is lepték a költőt, a Víziváros több pontján emlékezetes Tandori-sorokat elrejtve. Illetve hát: elrejtve? A Várkert Casino hajódokkjára nagy betűkkel festett H2érakleitOsz H2ajÓstársaság feliratot azért nem volt nehéz észrevenni. A Lánchíd melletti támfalra graffitizett „ami eldől, nem áll” sort nem kevésbé. A nulla kilométerkőtől indult a séta, ahol azt fejtegette Tandori: „itt születtem ötvennyolc éve, azóta is itt lakom. Itt valamikor egy ház állt, az a háborúban leégett. Tehát itt éltem végig a háborút. Itt jártam iskolába az Alagúton át a Petőfi Gimnáziumba, és ott indult el az írói pályám úgy, hogy megnyertem egy bizonyos Petőfi-pályázat nevű versenyt. Nemes Nagy Ágnes volt az irodalomtanárom, így jó mesterekhez kerültem. Ottlik Géza, Mészöly Miklós és így tovább.” A nulla kilométerkőről pedig arra jutott: a nulla neki az, hogy nagyon rohanunk és ugyanott vagyunk. Akár csak egyik kedvencében, az Alice Csodaországban című műben elhangzott.

A híd tövében talált rá a költő kedvenc madarára, Szpéróra is, aki versei jellegzetes alakjává lépett elő – a többi veréb, medve, versenyló mellett. „Madarak egy kórház ablakából. Madarak holtan egy papírkosárban. Egy madár neve egy klub nevében. Tehát nem halhat meg, nem történhet ilyen. Meddig nem történhet? Eltelt nyolc hét; hány napig bírta volna a Lánchíd kis alagútjánál, éhen? Az Erzsébet-híd melletti parkban, nagyon éhen? Hány hetet ajándékoztunk már nekik? Mit jelent ez? És mit ér?” - áradt az aggodalom a Helyből távol kötet mondataiból, ahogy a Tandori-versekből általában, mikor épp ezekről az apró szárnyasokról esett szó. Másokkal már nem mindig volt ilyen simulékony a viszonya, amiről szintén vallott műveiben. Henrik Irénnél jártamkor már csak a feleség, Tandori Ágnes lakott ott. Az operatőr mutatta is a virágot, amit barátnőjétől kapott. Majd szabadkozott, hogy ha előbb találkozunk, örömmel átszólt volna és bemutat nekik. Azóta is igyekszem elhitetni magammal, hogy ez csak egy kedves ajánlat volt, és úgy sem lett volna sok realitása. Akkor már sajnos tényleg nem lehetett: Tandori háromnegyed évvel korábban, 2019. február 13-án ment el. Felesége, Tandori Ágnes 2020. január 1-jén követte őt. Utóbbi nevét sajnos kevesebben ismerték, pedig férjével közösen jegyezte a Madárnak születni kell…! kötetet, és olyan műfordítások kötődtek a nevéhez, mint Schopenhauertől A világ mint akarat és képzet, Edmond Rostandtól a Don Juan utolsó éjszakája vagy Edgar Rice Burroughstól a Tarzan-regények.

Kevés posztmodern költővel történik meg az, ami Tandori Dezsővel: halálakor kedvenc kocsmája búcsúztatta őt. Ráadásul nem is valamiféle laikus szöveggel, hanem reflektálva a művész költészetére, mindennapjaira. Fontos ezt kiemelni ma, amikor magas pozícióba jutottak magyarázzák, hogy szerintük íróink, költőink nem jutnak el az „egyszerű emberekhez”, nem képesek hatni a körút világán túl. A Lánchíd Söröző Facebook-oldalán közzétett szöveg egészen másról árulkodott. Különösen a történet, miszerint Sanyi és Józsi, a két szobafestő egyszer a pultnál kávéztak, amikor megérkezett Tandori, majd az ablak mellé ültette őket és elszavalta versét. Ők pedig tátott szájjal hallgatták. És, ahogy a kocsma illetékesei is felidézték, Tandorinak pontos napirendje volt: „Hajnalban kelt, a madaraival. Elindult a szokásos szlalomjára a városban, reggel 9-kor már hazafelé, a célegyenesben jött be hozzánk. Lóversenyekről, Párizsról, vagy a guernsey fontról éppúgy tudtunk beszélgetni, mint a Top10-ről a magyar irodalomban. A csúcson - Kosztolányi, József Attila, Pilinszky, Szép Ernő, Jékely Zoltán, Radnóti – időnként helyet cseréltek, attól függően, hogy ki milyen hangulatban volt aznap. Bármelyiktől fejből idézett több versszakot is, Jékelynél egyszer elsírta magát. Ezt a listát később aztán TOP20-ra bővítettük, hogy ő is benne lehessen.”

A Lánchíd utca 21-23. körül egyébként érdemes hosszabban is elidőznünk. Korábban a Halászkaput védő katonai erősség állt ott, ezt 1812-ben bontották le, hogy egy évre rá adják át ott a két épületet id. Medgyaszay István megrendelésére. Innentől kezdve aztán olyanok laktak itt, mint Mosonyi Károly színházi vezető vagy malomszeghi Légrády László takarékpénztári főpénztáros. A XX. században itt élt dr. Rácz Vilmos olimpikon, aki egyszerre volt ismert párbajhős, a Párbajkódex szerzője, továbbá országosan ismert „lapcsászár”. Ő egészen 1955-ig maradt, amikor is családjával külföldre emigrált.

Tandorinál kevés termékenyebb magyar szerző volt az elmúlt ötven évben – ha egyáltalán. Halála után két évvel is jelenik meg friss kötet tőle, október 2-án pedig a Virág Benedek Házban nyílt meg a Tandori Dezső- és Tandori Ágnes-emlékkiállítás. Kéziratokkal, rajzokkal, személyes tárgyakkal, sőt, még a közös otthon egyes bútoraival is. Megnyitójában Ferencz Győző felidézte az Élet és Irodalom 2007. december 21-ei számában megjelent Tandori-írást, amiben a szerző egy műtét miatti kórházba fekvésről írt. A költő indulás előtt az ajtóból visszanézett, milyen lesz „kiszakítva itthoni mindenemből, ami nekem nem tkp., hanem tényleg a mindenem, a kötődés, könyvhalmok, többé nem használható, nem is használandó kézirat- és folyóirathalmok, dossziék, medvéim, a kártyabajnokság füzetei, minden mindenestül”. Megállapította, hogy a halál előszobájában él, lakása, a Lánchíd utca 23. így tehát pontosan ez: Hiányzásra Kijelölt Hely. Viszont ha bárhová megy, akkor máris ott lesz ez a hely, ahol épp tartózkodik. Tehát: „e világ spec egy hiányzásra kijelölt hely.” Nyoma, hiánya máig ott többek közt a Vízivárosban, és ott is lesz már mindig.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/47. számában jelent meg, november 19-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg