Habár enyhülnek a járványügyi szabályok, több nagy színház is csak őszi nyitásra készül. Abban ugyanakkor bíznak, hogy akkor már a megszokott módban üzemelhetnek majd. A budapesti Katona József Színházat, a Radnóti Színházat és az Orlai Produkciós Irodát kérdeztük a terveikről.
Cikklapozó
A mi nemzedékünk az, amely megfordíthatja Magyarország sorsát, beteljesítheti küldetését, és a győzelem kapujáig viheti az országot – mondta a miniszterelnök.
Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke egyetért ebben.
„Rohamosan nő” a belépők ára, a párt szerint minden polgárnak lehetővé kell tenni, hogy hozzáférjen a tóhoz.
A probléma az, hogy a magyar elit lemond a társadalom leszakadó tömegeiről. Ebből képződnek a véres gyilkosságok, ebből képződik az emberkereskedelem, a bűnözés és a prostitúció.
A gyermeket nevelő családok internethasználata, a hazai turizmus népszerűsítése és járványügyi figyelőszolgálat a kérdések között.
Toroczkaiék ifjúsági szervezetének szegedi elnöke átigazolt a Fidelitasba. A Fidesz ifjúsági szervezetének helyi vezetője ebben nem lát problémát.
„Szép feleség csúnya ruhában”. A Karcag és Tiszafüred közötti, ritkításra ítélt vasúti mellékvonalon utaztunk.
Fotótér néven indított új szolgáltatást az Országos Széchényi Könyvtár, az első két közzétett gyűjtemény aktualitását a 100 évvel ezelőtti történések adják.
387 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.
Világszerte 6 734 591 ember fertőződött meg.
Így tiltakoznak két kollégájuk felfüggesztése ellen. Szerintük csak parancsot teljesítettek.