A teniszszövetség tízmilliókkal drágábban és külföldi partnerrel dolgozott, az alapszabályt többször sértette meg, az abban leírtakat figyelmen kívül hagyta – Teniszbotrány 5. rész.
Cikklapozó
Hát tényleg nem állt senki Matolcsy Ádám mellett, amikor az internetes classic car dealer oldalon megnyomta az entert?
Az egyik legősibb magyar kutyafajta, mégis veszélyeztetett. Egy tenyésztőnél jártunk, hogy közelebbről megismerjük őket.
Elutasították a dél-afrikai futónő, Caster Semenya fellebbezését. A magasabb tesztoszteronszintű sportolóknak egy héten belül el kell kezdeniük a gyógyszeres kezelést, ha rajthoz szeretnének állni a dohai világbajnokságon.
A Mércének nyilatkozó PDSZ-elnök szerint mindent megragadnak ahhoz, hogy megakadályozzák a munkabeszüntetést.
Orbán nem előre megy, hanem vissza a múltba, valamint az ortodox civilizáció felé. Amit a retrográd hatalomnak ehhez le kell győznie: az az intelligencia. A tudomány.
A Kötöttfogás 36. adása eddig nem látott felállásban: Wahorn András, Puzsér Róbert, Konok Péter, Csintalan Sándor, Dévényi István és a publikum.
A reálkeresetek január-februárban 8,2 százalékkal, februárban pedig 8,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Mit mutatnak az elmúlt másfél évtized statisztikái? Összeszedtünk pár lényeges mutatót.
Álmok, Városliget, ellenzék – ez történt az MSZP és a Párbeszéd közös majálisán. És a DK is megtartotta a maga rendezvényét.
Nyirati Klára lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon.
Kell-e Putyinnal szövetkezni, várjunk-e segítséget Brüsszelből – ezekben a kérdésekben alakult ki némi vita Puzsér Róbert, illetve a mögé felsorakozott Jobbik elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton között az ellenzéki párt majálisán.