Én még le se szedtem, ez meg már itten van palackban! Ittam már korábbi újbort, rozét Néróból meg Menoirból (Medoc noir, Kék Medoc) Pécsről, azt még augusztusban, de félhivatalosan csak. A Csabagyöngye viszont megjárta már a Nébihet, gondolom, soron kívüli eljárásban, legalábbis remélem, nem hatvannapos ügyintézéssel. Korábban a balatonboglári Várszegi Pincészet jelzett először évjáratot, ők is Csabagyöngyével, aztán a másfél hektár termése, ha jól tudom, már csak gyöngyözőborként kerül forgalomba, némi spéttel. A Wikipedia anonymusa így tudja: „A csabagyöngye [Csabagyöngye – a szerz.] annyira korai érésű, hogy hagyományosan ebből a fajtából készül egész Európa első újbora, méghozzá a Balatonboglári borvidékhez tartozó Ordacsehiben termesztett szőlőből.”
Helyes is, mert mégiscsak Mathiász János a gyámja, Stark Adolf a gondviselője, ha még a hagyományozott eredeti szülőket, a Bronnerstraubét és az Ottonel muskotályt az apasági teszt le is cserélte a Madeleine Angevine – Mascat Fleur D’oranger kettősre. A világon mindenféle neveken szinte mindenfelé megtalálható, július közepén-végén már szedik, enni is jó, erjeszteni is jó, de mára többnyire csemegeszőlőként gondolunk rá. Mikor szőlőzni kezdtem jó húsz éve Zalában, ott is volt mindenkinek; magában kevesen csinálták, megették inkább, vagy féléretten hozzászedtek ezt-azt, mert elvitte a hátán a savanyúbb fürtöket, na meg aztán akkor még a 14-15-ös mustba skrupulus nélkül öntötték a koronás cukrot. Szép szőlőnek: közepes fürttű, élénksárga bogyójú, enyhén pontozott, éretten rozsdapöttyös. Az aszályt jól bírja, az aszályban szomjazó darázs viszont komoly ellensége. De lássuk végre a palackot, mit tud a Varga no. 1!
Da bibere – Sauvignon Blanc-túra a Duna mentén
Három Sauvignon Blanc, három stílus. Északról dél felé haladva, a hűvös etyeki szikárságtól a hajós-bajai könnyedségen át a szerémségi érett gazdagságig vezetett az utunk.
Nyitásnál olyat szisszen, és úgy szaladnak a buborékok a palacknyak felé, hogy elbizonytalanodom: nem gyöngyöző-e ez is (de nem, bár a korty kissé szénsavas, bele is csíp a nyelvhegybe). Az illat makulátlan, kedvesen giccses, vattacukros. Mikor ez a cukorkaboltos kliséáradat alábbhagy, jön egy kis birsalma, birskörte (most kezd potyogni az utcánkban), aztán egyre tisztuló muskotályszőlő, szőlővirág. Mondom ezt a szén-dioxidot, de második kortyra elmászik, nincs itt semmi gond, csak olyan fiatal a bor, hogy szinte liliomtiprás inni. Zamatra szőlő, csak primer vonásai vannak, széles, de mélysége az nincs, nem is kell neki, mert ez cukor nélküli szívószálas szőlőital, bubitlan Traubisoda, szódával majd az lesz egészen. Kicsit több mint kuriózum, kicsit kevesebb mint bor. Savat, alkoholt alig érezni, de nem is bortrezorba készült, karácsonyra ez már csak emlék lesz, de kedves emlék, mint egy utolsó napsütéses hétvége az őszi ködök előtt. Felismerni benne a ma népszerűbb utódot, Kocsis Pál Irsai Olivérjét, de szerencsére tapintatosabb, tartózkodóbb nála. Nagy borokhoz nincs értelme mérni, de kategóriájában kimondottan szerethető, fröccsnek egyenesen kiváló. És mégiscsak az év első bora.
Pincénél 1199 Ft, a legtöbb italnagykernél is (+házhozszállítás), de a Tescóban elkért 1499 Ft sem túlzás (főleg, hogy 150 jár vissza belőle). Vegyék, vigyék, igyák!
