Újra felfedeztük a spanyolviaszt? 21. századi hóbort? Natúrbor 2.0? Igen is, meg nem is. Időről időre felbukkan a magyar borfogyasztók előtt egy titokzatos kategória: a narancsbor, mégis keveset tudunk róla. Szóval mi is a narancsbor, miből és hogyan készül? Röviden erről, aztán megkóstolunk hármat, hogy elmondhassuk, érdemes-e Magyarországon narancsbort inni (spoiler: igen!).
Grúziában a borkészítésnek nyolcezer éves története van. Erről tanúskodik a tbliszi Grúz Nemzeti Múzeumban őrzött egykorú kvevri, azaz agyag erjesztőedény. Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség védjegyet is viselő kvevri azért is érdekes nekünk, mert grúz borászok a mai napig használják – más mellett narancsbor, vagy ahogyan ők nevezik: borostyánbor (amber wine) készítésére. (Ha megengedőek akarunk lenni: minden borostyánbor narancsbor, de nem minden narancsbor borostyánbor!) Kifejezetten kérik is: ne nevezzék narancsbornak (orange wine) ezeket az italokat, hiszen a tipikusan grúz szőlőfajták (Rkatsiteli, Mtsvane, Kisi) felhasználásával előállított, átlagosan hat hónapig héjon erjesztett borok sem készítési eljárásukban, sem küllemükben, aromatikájukban nem mutatnak feltétlen hasonlóságot a hazánkban is ismert narancsborokkal. (Pálffy Gyula Traminije például már hangsúlyosabban kommunikálja palackján a héjat, leírásában pedig elsüti a borostyán színt is.) De nem csak az erjesztőtartály anyaga érdekes itt! A leszüretelt szőlőt lezúzzák, a mustot a földbe helyezett kvevribe kocsányostul, héjastul, magostul teszik – nem szimplán héjon erjesztett borokról beszélünk tehát! Az aktív erjedés periódusában naponta többször keverik, mintha pálinkacefrét csömöszölnénk, a száraz részeket pedig legalább egy hónapig, de akár a teljes fejlődési időszakban, öt-hat hónapig is a kvevriben hagyják. Ezt követően fával, agyagpalával fedik le a mázas edényt, amire viszonylag vastag homokréteget húznak.
Ha mindez nem lenne elég, hogy a grúz borostyánborok és a magyar narancsborok közé ne tegyünk egyenlőségjelet, említsük meg még azt is: a borostyánborok többnyire teljesen organikus művelésből származó szőlőalapanyagból készülnek, legtöbbször élesztő nélkül, spontán erjesztve. Az erjedő bort palackba pedig szűretlenül és derítetlenül töltik. Akkor lényegében egy héjon macerált natúr bor, amiről beszélünk? Igen. Kis túlzással annyi köze van a narancsbornak a borostyánborhoz, mint Cirfandlinak a Zinfandelhez (aminek meg legalább annyi Horvátországhoz, Montenegróhoz és Olaszországhoz, mint Amerikához – de ez megint egy más történet). A narancsbor: héjon erjesztett fehérszőlő. A borostyánbor: nem rozé, nem vörösbor, hanem a fehérbor legősibb formája! És hogy milyen íze van? Nem teljesen uniformizált természetesen a profilja, de az alma (Golden, birs), a csonthéjasok zamata, a mézes jelleg, a citrusos (különösen narancsos!) jegyek általában felfedezhetők benne, ritkábban sárgabarack, gyömbér, kardamom – mindez teljesen száraz kivitelben. Ez nagyrészt a héjból, magból, kocsányból kioldott tanninnak köszönhető, de a belülről speciális zsírral vagy méhviasszal kezelt felület mikropórusain keresztül történő levegőzés, azaz az oxidáció eredménye is. Kóstoljuk most hozzá az elképzelt zamatokhoz a magyar narancsborokat, és ítéljük meg: vér(narancs)rokonok vajon, vagy megkésett epigonja narancs a borostyánnak!Simon Pincészet és Szőlőbirtok (Eger) narancsbort – Leányka, 2022 [12,5%]
(Bérczessy) A palackból elegáns hömpölygéssel friss, mézes-borostyános folyadék érkezik a pohárba, bőséggel megvan benne a névadó alapszín érzékeket piszkáló árnyalata. Illata finom, diszkrét, párás parfümösséggel köszön be az orrba – kardamomot idéz könnyeden. Lágyan ölelkezik a nyelvvel a korty, a narancs-Leányka savai lassan, csalfa méltósággal bontakoznak ki, majd jófajta, karakteres fanyarsággal csengenek le. Leányka – de bizony csak nevében az, ez a bor már egy ereje teljében lévő kicsattanó szépasszony, akinek könnyedségéhez méltó erő társul, akinek korty-csókjaiból sosem elég...
(Csécsi) Sötét szalmaszín, óarany villanásokkal – ez a bor már megjelenésével is sejteti, hogy távol áll tőle minden szeleburdiság. Nem akar tetszelegni, nem csilingel gyümölcsökkel, halkan, de határozottan lép be a szobába. Az illata visszafogott, mégis réteges: méz, érett téli alma, déligyümölcsök, egy leheletnyi vanília és mandula. Nem harsány, inkább komótosan nyíló – mintha egy régi, jól bekopott padlásajtót tolnánk félre. A korty telt és súlyosabb érzetű, mint amire az illat alapján számítanánk. A test közepesnél nagyobb, vajas, fás textúrával, amit a visszafogott savak és az egyértelmű, de nem tolakodó tannin kereteznek. A bor ízvilága határozottan a tonikos, enyhén kesernyés irányba billen, amit egy érett almás karakter kísér végig. Az alkohol érezhető, de szépen belesimul az összképbe. A lecsengés közepesen hosszú, fás-vajas jegyekkel búcsúzik, egy csepp mandulás komolysággal. Ez nem az a bor, amit csak úgy felpattintunk a teraszon. Simon Leánykája inkább olyan, mint egy régi ismerős, akivel sok pirkadatot csodáltunk már meg az előző esti vacsora terítéke mellől. Megkívánja az odafigyelést, és ha megkapja, meg is hálálja.
(N. Fejérváry) Elképzelhetetlen szinte, hogy a Leányka héja ilyen színűre festheti a bort (Nyolcas Ádámék narancsbora is Leányka, de ott az Ottonel muskotály is betársul mellé). Borostyán, brandy, enyhe pinkes tónus, komoly beltartalmat ígérő, olajos mozgás. Lassan nyíló, alkoholban és almában úszó illat. Héj és mazsola, túlérettséget jelző, aszalványos illat, sárgabarack, fahéjas sültalma, hordódongán csücsülő borkő. Ízben folytatódik az érett Golden (téli alma, ahogy Laci egészen pontosan detektálja), az aszalt sárgabarack vonalvezetésével a szép gyümölcsökre felfűzött zamat, citrusok, főleg vérnarancs, keserű mandula, dióolaj egyre uralkodóbb szólama. Egyedül a sav hiányzik picit, a nagyon kellemes tannin mögött az almasav lassan felszívódik. Visszakóstolva a brandy ízben is átlengi, hordóvanília (a korábban használt hatalmas, az év nagy részében üresen álló erjesztőhordó illata) és fülledtség páráll a pohárból.
Ormai Borbirtok & Vendégház (Badacsonyörs) „orange” – Pinot gris, 2022 [13,09%]
(Bérczessy) Citrus habitusba öltöztetett barátunk színe törtebb, mint a Leánykáé; és bizony az illat is jelzi, hogy Egerhez képest máshol járunk... A szájba talmi üdeséggel köszön be, ám már-már kelletlenül édessé válik, valami átlag-ízét lögybölgetek, ami olyan, mint valami egykori állami gazdaságos, koronazáras nyalogatóbor. Bármiféle lazaság, vagányság, kellem–szellem hiányzik belőle, készítői annyira biztosra akartak menni azzal a 270 palackkal, amit letöltöttek belőle, hogy középszer lett, még ha tündöklőnek is gondolják.
(Csécsi) Bronzos színárnyalatával már az első pillanatban sejteti, hogy itt valami jelentőségteljes dolog készül – nem harsány, inkább sejtelmes. Az illata, mint egy késő őszi séta: érett alma, szikkadt levelek, enyhe pézsmás jelleg. Nem akar hódítani, de figyelmet kér. Újrakóstolásnál élesztős, kenyérhéjas jegyek is megjelennek benne. Stabil, magabiztos, nem játszik szerepet. A kortyban karcsúbb testet kapunk, mint a Simon Leánykánál, de jól áll neki a slankság: almás–citrusos ízvilágot mutat, közepes savval és finom tanninnal, ami inkább simogat, mint karcol. Az alkohol nem dominál, csak csendben végzi a dolgát a háttérben. A lecsengés meglepően hosszú, nem tűnik el, hanem halkan visszhangzik – mint egy francia nagyregény végén a jól megválasztott zárómondat. Ez a bor azoknak szól, akik szeretik a csöndes, stabil karaktereket. Van benne egy kis kalandor hajlam, de érettség is – mint amikor az ünnepelt táncosnő cipőjét túrabakancsra cseréli, és elindul, neki a hegynek.
Badacsony megjelenik: kellemesen szikár, ásványos, direkt – de mintha egy bakelitről átjátszott steril CD-felvételt hallgatnék: túlontúl paraméterezett, kiszámított és profi. Hibátlan, de izgalommentes. A Hair című film hippijei jutnak eszembe: őket a bálterem sem tudta megszelídíteni, itt viszont mintha a batikolt pólóra inget, zakót vett volna a bor. Egy ponton rozés jegyek érkeznek: piros ribizli, eperhab úszik a korty felett. Visszakóstolás: lilahagymás, húsos tónus bizarr módon ribizlimártásban tálalva.
Pálffy Szőlőbirtok és Pince (Köveskál) „héja” – szűretlen Tramini narancsbor, 2023 [12,5%]
(Bérczessy) A szűretlen folyadék színre-látványra a legnarancsosabb, erre illata is ráerősít. A Leánykában már felfedezett kardamom innen hatványozott mennyiségben árad, majd leheletnyi frissen őrölt fekete bors keretezi ezt. Micsoda orr-kényeztetés! Szívdobogtatóan érzéki aromaterápiával lazulok a kortyra. Ebben fermentált zöldségek (pl. zöld dinnye) aromái köszönnek be gyantás felhangokkal, amihez az erjedő széna és lucerna csípőssége társul. Ebben aztán van élet! Fél órával később is zamatai teljében van, a palack alján maradó zagyhoz közeledve fekete teás jegyek törnek elő. Ez a Tramini egy igazi feromoncsapda, ami rafináltan vonzza magához a borisszát, aki igyekszik úgy tölteni, hogy picivel több jusson a poharába, mint barátainak...
(Csécsi) Szűretlen, fátyolos, barnába hajló óbronz színnel jelenik meg a pohárban, mintha az idő oldódott volna fel benne. Az illata elsőre elképesztően intenzív, az Ezeregyéjszaka fűszerpiaca elevenedik meg benne: grapefruit, alma, narancshéj, szárított virágok, mély, fűszeres gazdagság. Nem beszippant, hanem hálót fon körénk. A kortyban nagy testtel mutatkozik, a grapefruitos sav már az első pillanatban robban. Nem savanyú, inkább vibráló. A határozott tannin jól tartja a szerkezetet, miközben az ízvilág szinte tobzódik: aszalt alma, virágosság, savanyúcukor, némi gumicukros játékosság. Az alkohol szépen beleolvad ebbe a kavalkádba. A lecsengés hosszú és zamatos, az illat és íz egymásra kacsint még percekkel a korty után is. Ez a bor egyszerre lehet belépő a narancsborok világát épp csak felfedezni indulók számára, de a gyakorlott borivók is megtalálják benne az élményt. Annyira gazdag és barátságos, hogy akár a reduktív Traminik rajongói is bele tudnak feledkezni. Ha egyetlen bort kellene választanom, hogy megmutassam, miért lehet szeretni a narancsborokat, jó eséllyel ez lenne az.
(N. Fejérváry) Rögtön látszik a szűretlenség: frissen préselt grépfrút, vérnarancs, rostos gyümölcslé. Gazdagsága ellenére a mozgás friss, játékos: az extrakt időről időre felkavarodik és leülepszik, mintha kaleidoszkóppá válna a kehely. Illata lehengerlő: koriander, pézsma, keleti fűszerek, grépfrút, paradicsom, bazsalikom, oregánó, bazsalikom szédítő forgataga – ez a bor önmagában egy borkoktél! Folyton változik, hullámzik, mint egy hastáncos ezer színben foszforeszkáló kendője. A korty szinte mellékes – vérnarancs, grépfrút, rostos gyümölcslé, rózsabors, paradicsomszósz, búzasör. Elnézést, baz’meg, csináltam egy jó bort! (A borleírás, a bolti kínálás ezt a megmagyarázhatatlan és felháborító defenzívát sugallja, ami számomra elkeserítő.) Ezt a vagányságot, fantáziagazdagságot várom régóta Pálffytól pedig, mert tizenöt-húsz éve kiváló, merész, önfejű borokat csinált – ez most megint az. Folyamatosan új rétegeket nyit meg, mint egy mesteri költemény. Akinek megadatott, hogy legyen Traminije, tudja, ez valóban ott van a szeptember elején foggal elroppantott bogyóban is, ez a végtelen gazdagság, összetettség, amit csak elrontani lehet. Pálffy nem rontotta el… Szárazpróba: marcipán, kávés mignon, birsalmapüré. hecsedli, rebarbara, szilvalekvár, IPA! Nem térek magamhoz – zseniális! Másnap reggel kimegyek a konyhába, letekerem az üres palack csavarzárját, és beleszimatolok. Azt hiszem, függő lettem…
