Kinizsi Százas: az akarat túrája

A természetjárók számára létezik egy olyan mérföldkő, egy olyan kihívás, mely sokaknak az első csókhoz, az egyetemi felvételihez, vagy a jogosítvány megszerzéséhez hasononlítható: a Kinizsi Százas. Az egyik legrégibb hazai teljesítménytúrát idén harminchetedik alkalommal szervezte meg a Kinizsi Természetbarát Egyesület, aminek népszerűségét a rajtnál kígyózó sorok is igazolják. A hazai természetjárók között nagy áhítattal emlegetik, hogy ez az a túra, ahol az ember nemcsak a távolsággal, de önmagával is birokra kel. Ez az élmény megtapasztalása vonzza a legtöbb első indulót. – Ismerni akarom a határaimat – kaptunk el egy tipikus véleményt a rajtnál, ahonnan tudósítóként kapcsolódtunk be a hosszú útra.

A közel száz kilométeres távon három kékestetőnyi szintkülönbséget, vagyis több mint háromezer métert kell leküzdenie 24 óra alatt az indulóknak a Pilis és a Gerecse vonulatain, Békásmegyertől Tatáig. Ahány induló, annyi taktika létezik, de a közel 1400 ember közül legtöbben a túra első ötven kilométerének gyorsabb teljesítése mellett voksolnak, sokan pedig arra esküdtek, hogy futva érdemes haladni a lejtőkön. Mások inkább az átlagsebességre figyelnek, hogy egyenletesen mindig valamivel több mint 4 kilométert tegyenek meg óránként, ami lendületesebb folyamatos sétát jelent egy napon át. Miközben a különböző stratégiákat hallgatjuk, kissé irigykedve pillantunk a mellettünk elfutó ultramaratonisták után – néhányan már napnyugta környékén célba érnek, míg a legtöbben csak a vasárnap hajnali órákban. Egyikük, Kalmár-Nagy László elsőként teljesítette az idei Kinizsit, sőt több ellenőrző ponton várakozásra kényszerült, mert még a szervezők érkezése előtt odaért.

A teljesítők aránya általában meghaladja az indulók kétharmadát, és befolyásoló tényező az időjárás is. Idén az indulók 75 százaléka teljesítette a távot, ami az egyik legjobb aránynak számít a túra közel négy évtizedes történetében. A nem teljesítők csak a legritkább esetben baleset következtében kénytelenek feladni a túrát. A legtöbben a kerékpársportból is ismert eléhezés, vagyis a rendes táplálkozás hiánya miatt kényszerülnek a túra feladására, valamint a rossz folyadékbevitel is sokak kiszállását eredményezi. – Láttam már tökéletes kondiban lévő férfit remegve ülni megtörten a földön, mert nem evett időben – mondta egy ötödik Kinizsijére készülő alkalmi útitársunk ötven kilométerhez közeledve. A hirtelen jelentkező kimerültség és izomgörcsök mellett a feladások harmadik fő oka a lábban jelentkező fájdalom, ami a kellő felkészülés hiánya vagy a rossz cipőválasztás eredménye.

– Éjszaka, mikor sokkal kevesebbet látsz a tájból és a környezetből, kicsit elcsendesül az erdővel együtt mindenki, akkor kezd az ember önmagával alkudozni, hogy meddig tud még elmenni, milyen fáradtságot vagy fájdalmat képes még elviselni, hogy elérje a bűvös száz kilométert. Néhány bagolyhuhogás mellett ilyenkor az erdő csendjét válogatott káromkodások is megtörik – mondta nevetgélve egy tapasztalt kinizsis, ahogy kissé a levegőt kapkodva közeledtünk a koldusszállási ellenőrzőponthoz. Noha már ekkor sem volt okunk kételkedni szavaiban, az utolsó húsz kilométer valóban a legtöbbeknek az önmagukkal sorozatosan megkötött alkukról szólt: elnyúló emelkedők, térd- és bokaszaggató lejtők leküzdésére szövetkezett test és az akarat, eközben egy-egy biztató szó mindig kölcsönösen jutott az egymás után haladóknak.

– Valaki önsanyargatásnak gondolná, pedig a táj szépsége, a társak pozitív hangulata, az éjjeli erdő mitikussá teszi a Kinizsit. A célban pedig új érzéssel leszel gazdagabb – mondta egy 59 éves, többszörös teljesítő férfi Baj község felé, az utolsó pár kilométerre fordulva.

A tatai ifjúsági táborban felállított célban elgyötörten fekvő, sántikáló túrázók katarzissal felérő hangulatban, „gratulálok” köszöntések özönével fogadták a legújabb érkezőket – csapatunk két órával szintidőn belül ért célba. Két egyforma Kinizsi még nem volt, erről idén pedig Doros Ferenc gondoskodott teljesítményével. A túra harmincnyolc éves történelme során ő az első, aki mezítláb teljesítette a távot, szintidőn belül. A neki járó ováció közepette mi már csak a cipőben sanyargatott lábunkra sandítottunk.