Nézzük, ahogyan a jegesmedve játszik a vízben. Próbálok barátkozni, de a gyerekek tudomást sem vesznek rólam. A budapesti állatkertben, az állatkerti alapítvány élményterápiás programján vagyunk, amelyet értelmi sérült, vak és csökkentlátó, mozgássérült, valamint autista gyerekeknek tartanak.
Ma délelőtt egyszerre két 10 fős csoport járja a kertet, az egyikben vak és csökkentlátó, a másikban értelmileg akadályozott gyerekek vannak. Az értelmileg akadályozott gyerekekhez csatlakozom. Készültem. A „könnyen érthető kommunikációból”, hogy megértsük egymást. Azt olvastam róla, hogy „az olyan információt, amely könnyebben érthető az értelmi fogyatékos vagy egyszerű gondolkodású személyek számára, »könnyen érthető«, esetleg »könnyen olvasható« információnak nevezzük. A könnyen érthető/ olvasható információ célja általában az, hogy a lényeg elvesztése nélkül, leegyszerűsítve azt, jobban érthetővé, mindenki számára hozzáférhetővé tegyük”. Azt hiszem, ez nem volt könnyen érthető. Az a lényege, hogy a könnyen érthető kommunikáció leegyszerűsíti a dolgokat. Így könnyebben érthetők a dolgok.
Egyszerű tőmondatok
Így kell csinálni: Egyszerű tőmondatokat kell írni. A tőmondat olyan mondat, amely rövid. Kerülni kell a bonyolult szavakat. Kerülni kell az idegen szavakat. Nagy számokat nem szabad mondani, helyette inkább ezeket: sok, nagyon sok. Sok ilyen szabály van még. Az is fontos, hogy az értelmi fogyatékos kifejezés régi. Ma inkább úgy illik mondani: értelmi sérült, tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott. De nem kell mondani semmit. Ez nem fontos.
Állunk a jegesmedvénél, nézzük, ahogyan a jegesmedve játszik a vízben. Andris az ujjaiból háromszöget csinál, ez az ő fényképezőgépe. Andris minden állatot lefényképez. A jegesmedve bundája fehér. A túravezető azt mondja, hogy a jegesmedve bőre fekete. Ezen jót nevetünk. Azután megyünk tovább, és megállunk. Madarakat etetünk hallal. Egy állatkerti dolgozó talicskában hozott halat. Ezt dobjuk be a madaraknak. Sok madár jön enni. Van olyan értelmi sérült, akinek más baja is van, nagyothalló, epilepsziás, mozgássérült. Akinek kell, annak a felnőttek segítenek odamenni a madarakhoz. Gyógypedagógusok is elkísérték a gyerekeket az iskolájukból, és az állatkert munkatársai is itt vannak.
Azt mondják, a félelmet le kell győzni. Nem szabad félni. Ági fél a madaraktól, de segítenek neki, és már nem fél. Legyőzte a félelmet, mindenki nagyon örül. Ezt hívják élményterápiának.
A közös élmények segítenek
A tanulásban akadályozottak nem hülyék. Inkább mi, többiek vagyunk azok, mert nehezen értünk szót velük. Pedig mi tanultak vagyunk. Hiába igyekszünk, gyakran lekezelően beszélünk velük. Néha a legjobb szándékú ember sem tudja, hogyan beszéljen egy értelmi sérülttel. Én sem, de a közös élmények segítenek.
Az állatkert szegény, mert nagyon sok pénzt kell költenie az állatokra. Az állatkertet sokan támogatják pénzzel. Az Új Európa Alapítvány fizette ki a mostani programot. 2018-ban másodszor van ilyen program, 2017-ben nem volt. Az alapítvány minden karácsonykor pénzadományokat gyűjt az emberektől. A pénzt, amit tavaly gyűjtöttek, azt az állatkerti alapítványnak adták. Van egy futó, aki nagyon messzire szokott elfutni. Úgy hívják, Lubics Szilvia. Ő is az állatkertnek gyűjtött. Ezekből a pénzekből fizették ki, hogy eljöhessünk ide.
Lubics Szilvia: Az Antarktisz lesz a desszert! | Magyar Hang
A háromgyermekes családanya a Spartathlon után teljesítette az Atacama Crossingot.
Összesen 120 fogyatékkal élő gyerek érkezhet idén ősszel az állatkertbe, meg a kísérőik. A foglalkozásokat sok szakember állította össze. Ezt most előbb leírom bonyolultan, azután egyszerűen. Ez a bonyolult: Akik az állatkertben dolgoztak a programon, ők a zoopedagógusok. Akik a gyerekek mellett dolgoztak, ők a szakreferensek. A zoopedagógusok és szakreferensek közös célja volt megtalálni azokat a módszereket, amelyekkel a különböző sérültcsoportok a legjobban elérhetők. Máshogy kell foglalkozást vezetni a csak mozgásukban vagy a csak látásukban sérült gyerekeknek. És az értelmi, illetve a halmozottan sérülteknek is. A szakreferensek minden csoportról az állatkerti látogatásuk előtt összeállítanak egy információs csomagot a zoopedagógusoknak, hogy ők előzetesen felkészülhessenek a gyerekekből.
És most könnyen érthetően is leírom: Nagyon sokan dolgoznak azért, hogy a sérült gyerekek is elmehessenek az állatkertbe.
Nevetünk, viccelődünk
Az ilyen látogatásokat úgy hívják, Zoolimpia. Itt nem kell versenyezni, de mindenki győz. Mindenki érmet kap a végén.
Elmegyünk a sörényes hangyászokhoz. A sörényes hangyászok Dél-Amerikában élnek, meg itt, az állatkertben is. Hárman vannak, egy család. Az anyukát úgy hívják, Isabela, az apukát úgy, hogy Edi. A gyereküknek az a neve, hogy Flódni. Idén nyáron született, az anyukája hátán lakik. Nagyon aranyos. Ha valami nagyon aranyos, az felvidítja az embert, ezért mindannyian nevetünk. És viccelődünk is, hogy még többet nevessünk. Valaki azt mondja a felnőttek közül, hogy ilyen állat nincs is. Összenevetünk Andrissal. Egy másik fiú, Zoli meg azt mondja nekem, hogy ő hazavinné Flódnit. A barátkozáshoz nemcsak a könnyen érthető kommunikáció kell, hanem a nevetés is.
Egy vállalkozás, ahol azért küzdenek, hogy a fogyatékosság ne legyen stigma | Magyar Hang
A Nagy Lépés Futárszolgálatnál nem az a cél, hogy profitot termeljenek, hanem hogy munkához juttassanak olyanokat, akik másutt nem tudnának elhelyezkedni.
Azután elektromos kocsira ülünk. Később távolugrunk az állatkerti játszótéren. Mindenki önmagával versenyez. Andrisnak merev a lába, szinte csak néhány centimétert tud ugrani. De bátor, ki meri próbálni az ugrást. Mindannyian büszkék vagyunk rá. Ő nagyon örül. Megint rám nevet, és lefényképez a kezével.
Diktafonra vett élmények
A Zoolimpia egy háromórás program. Van olyan része is, amikor egy terembe megy a csoport. Itt például élő állatokat lehet simogatni. A gondozók elmagyarázzák, hogyan kell bánni az állatokkal. Az állatok simogatása nagyon jó a másik csoportnak is, amelyikben vak és gyengén látó gyerekek vannak. Mert ők itt a kezükkel „nézhetik meg” az állatokat. Vagy éppen a jegesmedve-koponyát. Amikor a vak gyerekekkel voltam, lenyűgözött, mennyire kifejlettek az érzékszerveik. Nem látnak, vagy nem jól látnak, de sokkal jobban hallanak, és a szagokat is sokkal jobban megérzik, mint mi, akik látunk. A fülük mellett suhogtatott madártollakat például egyből meg tudják különböztetni. És amikor a madarak tava mellett visz minket a kisautó, érzik az etetéshez hozott halak illatát is. Mi, látók nem.
A nem vagy rosszul látó gyerekek azt mondják, az a jó ebben a programban, hogy nemcsak elmesélik nekik a látnivalókat, hanem egy csomó dolgot meg is lehet tapogatni, meg lehet szagolni. Két éve olyan gyerek is akadt, aki diktafonra vette az élményeit. Hogy otthon „újranézze” majd.
Gyorsan megebédelünk, azután megyünk vissza a szabadba. Szándékosan lemaradok kicsit. Hogy messziről is megnézzem a csoportot. Olyanok vagyunk, mint bármelyik csoport az állatkertben. Kívülről csak annyit venni észre, hogy nálunk több a felnőtt kísérő. Kicsit talán lassabban haladunk, mint az átlagos emberek. Meg őszintébbek vagyunk. Jobban tudunk örülni. Rácsodálkozni a világra. Hangosabban nevetünk.
A flamingók szép madarak, van, amelyik rózsaszínű. A flamingók szeretnek egy lábon állni. Versenyzünk velük, hogy ki tud tovább egy lábon állni, de ők nyernek. Könnyű a flamingóknak, mert sokat gyakorolnak.
Szavak nélkül is
Kiosztják a Zoolimpia érmeit. Mindenki aranyérmet kap. Nagyon örülünk. Andris megint háromszöget csinál az ujjaiból, és lefényképez. Azután odajön hozzám. Ő nem tud szavakkal beszélni, én meg nem értem, amit mutogat. Az egyik tanárnő segít. Andris az eddig készült képeit mutatja meg nekem, a tenyerén. Andris valójában nem készít képeket. Azt játsszuk, hogy a tenyere a képek. Nagyon szép képek.
Vagyunk néhányan, akik szavak nélkül is megértjük egymást. Ez azt jelenti, hogy nem kell beszélnünk, hanem kitaláljuk, hogy a másik mire gondol. Nem beszélünk. Csak nézzük a vizet, és próbáljuk megszámolni, hány víziló lakik benne. A víz tetején csak néhány púp látszik. Sikerül kitalálni, hogy két víziló van a vízben. Sokan megint nevetünk. Amikor nevetünk, olyankor értjük meg igazán egymást szavak nélkül. Ezért sokat nevetünk. A kis gorillánál is. Tudjuk a másikról, hogy ő is bemenne a kis gorillához, és meg ölelgetné. De ezt nem szabad. Ezért nem is mondjuk ki hangosan, csak nevetünk.
Az állatkerti látogatásnak mindjárt vége. Elbúcsúzunk egymástól. A gyerekek felülnek az elektromos kisautóra, én a kijárat felé sétálok. Andris hosszan integet. Barátok vagyunk.
PRO DOMO: Ezt, az értelmi sérültekről szóló cikket a „könnyen érthető kommunikáció” módszerével próbáltam megírni, hogy az értelmi sérültek is olvashassák.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
