Minél több a digitalizáció, annál több az adminisztráció, és kevesebb az érdemi munka. Egyre többeknek lehet ismerős ez a megállapítás. Az internet és a járvány miatt mind gyakoribb home office korában egyre inkább megszűnik a klasszikus munkaidő. Ezzel összhangban pedig értelmét veszti a túlóra, és szép lassan a munka veszi át az irányítást az életünk felett. Cserébe azonban a termelékenység nem nő. Legalábbis nem úgy, mint ahogy azt sokszor sokan elképzelték már az elmúlt negyven évben.
E társadalmi szempontból is fontos problémakör gyakorlatilag a számítógépek megjelenésétől foglalkoztatja a szakembereket, legyen szó szociológusokról vagy épp közgazdászokról. „A számítógép hatékonyabbá tett bizonyos tevékenységeket, de átfogóbb és szerteágazóbb munkát is eredményezett” – írta már 1997-ben Why Things Bite Back (Miért harapnak vissza a dolgok?) című könyvében Edward Tenner. Ebben a szerző egy új fogalmat is bevezetett: a termelékenységi önellentmondást, amely lényege az, hogy a digitalizáció a várt hatékonyság ellenkezőjét eredményezi.
Ezt boncolgatja az Egy világ e-mailek nélkül: a munka újragondolása a kommunikációs túlterhelés korában című, minap megjelent könyvében a Georgetown Egyetem docense is. Cal Newport főleg az elmúlt öt év folyamatait vizsgálta, ám a Wired magazinba írt cikkében összegezte az elmúlt négy évtized ez irányú, gyakran kijózanító megállapításait is. Így idézte Daniel Sichel és Stephen Oliner közgazdászt, akik már 1987 és 1993 között végzett elemzésükben jelezték: az üzleti termelékenység átlagban évi 1,9 százalékos növekedéséhez mindössze 0,2 százalékkal járult hozzá a digitalizáció.
Hasonló eredményre jutott a Georgia Tech közgazdásza is. Peter Sassone 1992-ben öt nagyvállalat húsz részlegében vizsgálta meg, milyen eredményt hozott a számítógépek bevezetése. A digitalizációval ugyan bizonyos munkakörök megszűntek, azaz úgy tűnt, hogy tudnak spórolni, ám a termelékenységserkentőnek szánt technológiák bevezetése végül 15 százalékkal növelte a teljes bérköltséget. Az történt ugyanis, hogy a megnövekedett digitális adminisztráció miatt ugyanazt a munkamennyiséget több, magasabban képzett munkavállalónak kellett elvégeznie – természetesen magasabb bérezésért.
Bár azóta eltelt 25 év, a helyzet ma sem tűnik jobbnak. Egy 2017- es provokatív cikkben Dan Nixon közgazdász arról értekezett, hogy az elmúlt évtizedben a fejlett gazdaságokban a termelékenység növekedése pont abban az időszakban volt „tartósan alacsony”, amikor az okostelefon-használat a tízszeresére nőtt. Noha írásában Nixon beismerte, sok a zavaró tényező a megfi gyelésében – 2009-től beütött például egy gazdasági világválság is –, szerinte mégis egyértelműnek tűnik, hogy a kommunikáció gyorsabbá tételét célzó technológiai újítások nem segítették elő a gyorsabb munkavégzést, és nem fokozták a teljesítményt sem.
A patinás Massachusettsi Műszaki Egyetem vizsgálatai is azt mutatják, hogy a produktivitás az 1990-es évek közepén valóban megugrott, és 2003–2004 táján érte el a csúcsot, ám azóta folyamatosan csökkent. Ebben pedig nagy szerepet játszik az elaprózódás, a folyamatos figyelemmegszakítás, amelynek legmarkánsabb előidézője az e-mailek egyre szaporább áradata.
Newport felmérése kimutatta, hogy az elmúlt 15 évben megháromszorozódott egy átlagos irodai dolgozó napi elektronikus leveleinek száma. Míg 2005-ben ötven, 2006-ban már 69, 2011-ben 90, míg manapság 126 e-mail érkezik egy átlagos hétköznap. Nyolcórás munkaidővel számolva 3 perc 48 másodpercenként csippan a postaládánk, de még egy 12 órás műszakban is kevesebb mint 6 perc telik csupán el két levél között. Ezen a problémán több kutató úgy véli, sokat segíthetnek az okos algoritmusok, amelyek előszűrik a levelezést tematika alapján – így tesz például a Gmail is. A mesterséges intelligencia (MI) azonban nem a megoldás kulcsa.
Gazdaságtörténészek szerint az MI is olyan találmány, mint a gőzgép, az áram és a belső égésű motor. Átalakítja az életünk és a munkánk, ám a vállalkozásokat át kell hangolni rá. És ahhoz, hogy áttörést érjünk el az alkalmazásában, más kiegészítő technológiákat kell létrehozni, amihez hosszú időre, akár évtizedekre lehet szükség.
A kérdés ettől függetlenül adott: ki lehet-e törni ebből a mókuskerékből? Newport szerint igen, ám ehhez kemény munkára és személyre, vállalkozásra szabott megoldásokra van szükség. A kutató szerint a jobb módszerek nem spontán módon alakulnak ki. Meg kell keresnünk, ki kell kísérleteznünk és le kell írnunk, mi és hogyan javít a hatékonyságon. Ki kell tapasztalni, milyen eszközök, kommunikációs csatornák a legjobbak, leggyorsabbak az adott vállalkozások számára. Mindezekért pedig el kell viselni az erőfeszítések okozta kellemetlenségeket és azt, hogy kiesünk a megszokott ritmusból.
– Mindez természetesen nehezebb, mint egyszerűen arra várni, hogy a fejlesztők még gyorsabb e-mail-klienseket hozzanak létre. De ez az egyetlen módja annak, hogy folyamatosan javíthassunk a munkahelyi kommunikáción – véli Cal Newport.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/13. számában jelent meg, március 26-án.
