Különleges helyszínen, százhúsz méter mélyen a földfelszín alatt főztek három napig Michelin-csillagos anyaországi, székelyföldi és nemzetközi hírű román séfek a parajdi sóbányában. Az először megrendezett Taste of Transylvania Underground gasztroeseményre 990 lejért (mai árfolyamon 80 ezer forint) is árultak prémium napijegyet, ám a borsos árak ellenére előfordult, hogy csaknem három órát kellett sorban állni az ételért. Megérte: brezírozott medvesültet, borjúagyból készült fantasztikus desszertet kóstolhattunk, és rengeteg más mellett volt tavaszi bárány is minden formában. Mindez a „fun dining” jegyében: a szervezők az ízek mellett rengeteg élményt is biztosítottak.
Volt előzménye a sóbányás fine diningnak: 2022 tavaszán a budapesti, Michelin-csillagos Salt és a székelyudvarhelyi Páva étterem közösen szervezett egy tízfogásos exkluzív vacsorát, amelyre – vendégként – jegyet váltott több bukaresti étterem kíváncsi séfje is, ugyanis Románia még nem rendelkezik Michelin-csillagos étteremmel. Talán innen merítette Trucza Adorján, a Páva tulajdonosa a Taste of Transyvania magyar–román gasztroesemény ötletét: azóta minden szeptemberben a Gyimesekben van a fesztivál, akkora sikerrel, hogy idén szeptember 7. és 10. között már a harmadikra kerül sor, és 15–20 ezer vendéggel számolnak a skanzenben.
Most két konyhát telepítettek a bánya éttermének is helyet adó hatalmas terembe: az egyik felét a neves román és magyar séfek használták, a másikat pedig a környékbeli minőségi konyhát vivő szakácsok. A két ország krémje találkozott: Budapestről a Salt, a Babel és a Costes Downtown hozott erre a hétvégére összeállított két-két fogást, míg Bukarestből a Noua, a Soro Lume, a Voilá és a Mosafir/Bucataria Local Food jött el; Brassót a Bistro de l’Arte, Kolozsvárt a Cimbru képviselte. A helyiek a székelyudvarhelyi Páva mellett a farkaslaki Kotyogó, a csíkcsomortáni Vágó és a legutóbbi Konyhafőnök-győztes Pásztor István séffel vonultak fel két cukrászda, a Málna és a Blansh mellett.
Őszintén szólva meglepett, hogy a borsos árak ellenére mennyien érdeklődnek a csúcsgasztronómia iránt – a fesztivál három napjára mintegy kétezer ember váltott jegyet, és sok román ajkú vendég az ország távoli tájairól csak ezért utazott Parajdra. Trucza Adorján ezt azzal magyarázza, hogy a román elit sokat utazik külföldre, így megjelent az igény a magas minőség iránt. A csúcsnapon szombat délután én konkrétan három órát álltam sorba (és tényleg, a sorban sokan románul beszélgettek egymással), hogy megkóstoljak pár ételt – a hatalmas sor annak is volt betudható, hogy mivel mindenki azonnal posztolni akarta a nagyszerű ételfotóit a különféle közösségi platformokon, a 120 méter mélyen lévő mobilhálózat nem bírta a terhelést, így a bankkártyaterminálok is nehezen működtek.
Jó volt látni azt is, hogy a séfek szintjén nincs román–magyar ellentét – mivel a magyar csúcsgasztronómia előrébb jár, a bukaresti szakácsok örömmel jönnek tanulni a magyaroktól. De nem kell szégyenkezniük: Mihai Toader, a Soro Lume séfjének két ételére, a marhaszívből és -nyelvből készült belsőséggulyásra, valamint a borjúagyból készült desszertre évek múlva is fogok emlékezni. De meglepően jó volt a Kotyogó brezírozott medvesültje (e sorok írójának vannak gyerekkori emlékei száraz és ízetlen medvehúsokról, ám ez nem olyan volt), és a Bábel angolnája, illetve a Salt fekete ribizlis bárányterrinje is kiváló volt. És beszéljünk a tavaszi székelyföldi slágerételről, a bárányról: a Páva a klasszikus savanyú pityókás flekken mellett posírozott agyat és cigánkát is hozott ebből a zsenge húsú állatból.
A finom falatok mellett volt bor-, pezsgő- és sörkóstoló, dzsessz koncert, száztagú székely férfi kórus, felvonultak a környékbeli kistermelők, megismerkedhettünk hagyományőrző kézműves mesterekkel, és éjszakánként bulizni is tudott az, akinek ehhez volt kedve. Az utolsó napra, vasárnapra pedig megszervezték Románia legnagyobb brunchát, ahol a séfek közösen rakták össze a megmaradt alapanyagokból a fogásokat, amelyekből az aznapra jegyet váltó vendégek annyit ehettek, amennyi beléjük fért.
Mielőtt visszaindultunk volna Budapestre, még váltottunk pár szót a főszervezővel, Trucza Adorjánnal arról, hogyan képzeli el a XXI. századi erdélyi gasztronómiát. Azt mondta, erős gyökerekkel, de a mai technológiával kell főzni a ma emberének – a régi recepteket át kell csomagolni, bele kell helyezni egy új miliőbe úgy, hogy mindenki értse. Ki kell törni a pizza–shaorma– (ez a gyros romániai megfelelője – a szerk.) hamburger bűvköréből, újra fel kell fedezni a helyi alapanyagokat, amelyekből a minőségi nem olcsóbb, mint a nagyipari, de megéri a váltás.
– Ha az elmúlt néhány száz évben itt meg tudott élni egymás mellett négy-öt-hat nemzet, akkor ennek most is működnie kell – mondta Trucza Adorján. – Az enyém nem lesz kevesebb attól, ha ismerem a másik kultúrájának, gasztronómiájának a legjavát, és a mostanihoz hasonló rendezvényekkel ezen akarunk dolgozni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/15. számában jelent meg április 11-én.
