Menü

Elmaradhatatlan és tiltólistás ételek szilveszterkor (x)

Az óév búcsúztatása és az újév első napja mindig nagyon izgalmas. A szilveszteri menüsor majd az újévi nem kis odafigyelést igényel, hiszen vannak kifejezetten ajánlott és tiltott ételek, hogy jól végződjön az ó- és jól induljon az új esztendő.

Szilveszteri hagyományok

A hagyományok szerint az újévi jókívánságoknak nagy szerepe van, meghatározóak a jövő év alakulásának szempontjából. Ennek megfelelően a szilveszteri és újévi ételek menüsorát is az elkövetkezendő évi kívánságok határozzák meg.

Van néhány étel, mely kifejezetten ajánlott, így a hal, hogy elússzon, a szárnyas, hogy elrepüljön és a nyúl vagy őz, hogy elszaladjon az elmúlt év minden bajával, bánatával. A malacból készült ételt tartogassuk újév napjára, miszerint előre túrja ilyenkor a szerencsénket, a szárnyas azonban ilyenkor elkaparná azt.

A lencse bőségesen fogyasztható, hiszen pénzt és szépséget ígér, és ezt a hagyományos magyar konyhai remekművek mellett egészséges és trendi változatban is sokféleképpen elkészíthetjük.

Miből álljon a szilveszteri menüsor?

Akár babonásak vagyunk, akár nem, követjük a hagyományokat vagy sem, egy évben egyszer, így szilveszter és újév idején a kialakult szokásokat a szilveszteri menüsor összeállításakor szinte mindenki figyelembe veszi, ennek megfelelően keres akár a Receptneked.hu gyűjteményében újabb inspirációkat.

A szilveszteri menüsor szárnyas ételt, kiváltképp csirkét tartalmazhat, ezzel az óévet méltóképpen lezárhatjuk, mivel a csirke hátrafelé kaparja a rossz dolgokat. Köretként a káposzta tökéletes választás, amit az amerikaiak egy köteg zöldhasúhoz, azaz dollárhoz hasonlítanak, ezért szintén a szerencse jelképe.

A lencse a következő nélkülözhetetlen étel, amelyet szokás fogyasztani szilveszterkor, újévkor. Ez lehet leves, főzelék vagy kímélőbb módon elkészítve, a lényeg, hogy sokat együnk belőle. Minél többet fogyasztunk, annál gazdagabbak leszünk.

Népszerű a szilveszteri fánk, számos helyen a világban a menüsor alaprésze, így desszertként ne feledkezzünk meg róla!

Szilveszteri buliételek

Az óév búcsúztatását többnyire nagyobb baráti társaságban töltik az emberek, ahol a fergeteges hangulat mellé elengedhetetlenek a szilveszteri buli ételek, melyek elkészítésénél azért szintén érdemes a hagyományokat, hiedelmeket figyelembe venni.

A virsli ilyenkor is egyszerűen és könnyedén tálalható, de izgalmassá tehető például leveles tésztába csavart, esetleg sajttal és egyebekkel megbolondítva. Ínycsiklandozó szendvicsfalatkák és kevert saláták mellett a pogácsa sem maradhat el, viszont ez mindenképp még éjfél előtt fogyasztandó, csak akkor hoz szerencsét.

Rengeteg kreatív, hagyományos és modern ötlet található meg a Receptneked.hu szilveszteri receptek összeállításában, érdemes többet is kipróbálni, és ha vendéglátóként készülünk a szilveszteri bulira, minden vendég kedvére válogathat.

Magyar Hang 2025. február 14., 20:51

Magyar Péter ezreket vár a szombati Tisza-rendezvényre

Évértékelőt is tart majd.
Magyar Hang 2025. február 14., 19:39

Orbán Viktor Tucker Carlsonnak: Trump megváltoztatta a Nyugat politikai gondolkodásmódját

Az ukrán-orosz háború mögött valójában a NATO bővítésének kérdése húzódik meg – jelentette ki Orbán Viktor az amerikai jobboldali véleményvezérrel folytatott interjú során. Szerinte az oroszok mindig betartják a szavukat.
Magyar Hang 2025. február 14., 19:00

Csunderlik Péter: Visszatértek a régmúlt idők eszelős szellemei a magyar politikába – Kompország

Leváltható-e választásokon az Orbán-rendszer? Elképzelhető, hogy a bukását éppen az amerikai elnök idézi elő? Erről is szó lesz a Kompországban!
Magyar Hang 2025. február 14., 18:35

Nem árulja el a TEK, hogy mennyibe került Orbán Viktor védelme az indiai úton

Az indoklás szerint a válasz veszélyeztetné Magyarország bűnüldözési, illetve bűnmegelőzési érdekeit.
Magyar Hang 2025. február 14., 18:23

Lázár János döntött, Hódmezővásárhelyé lehet a Wenckheim-kastély

Lezárult az első pályázati kör a kastélyok üzemeltetésére, négy épület talált gazdára.
Magyar Hang 2025. február 14., 15:30

Titkolja a Belügyminisztérium, miért váltották le Országos Onkológiai Intézet vezetőjét

Rétvári Bence nem indokolta, hogy Pintér Sándor miért nem indokolt.
Hutter Marianna 2025. február 14., 14:17

Kiss László ügyvédje: a nyomozás hosszú tartama jogilag nehezen indokolható

Zamecsnik Péter rögtön azt követően nyilatkozott a Magyar Hangnak, hogy a bíróság az óbudai polgármester személyes meghallgatása után úgy döntött, hogy meghosszabbítják a letartóztatását.
Ugrás az oldal tetejére

Elmaradhatatlan és tiltólistás ételek szilveszterkor (x)

Elmaradhatatlan és tiltólistás ételek szilveszterkor (x)

Az óév búcsúztatása és az újév első napja mindig nagyon izgalmas. A szilveszteri menüsor majd az újévi nem kis odafigyelést igényel, hiszen vannak kifejezetten ajánlott és tiltott ételek, hogy jól végződjön az ó- és jól induljon az új esztendő.

Szilveszteri hagyományok

A hagyományok szerint az újévi jókívánságoknak nagy szerepe van, meghatározóak a jövő év alakulásának szempontjából. Ennek megfelelően a szilveszteri és újévi ételek menüsorát is az elkövetkezendő évi kívánságok határozzák meg.

Van néhány étel, mely kifejezetten ajánlott, így a hal, hogy elússzon, a szárnyas, hogy elrepüljön és a nyúl vagy őz, hogy elszaladjon az elmúlt év minden bajával, bánatával. A malacból készült ételt tartogassuk újév napjára, miszerint előre túrja ilyenkor a szerencsénket, a szárnyas azonban ilyenkor elkaparná azt.

A lencse bőségesen fogyasztható, hiszen pénzt és szépséget ígér, és ezt a hagyományos magyar konyhai remekművek mellett egészséges és trendi változatban is sokféleképpen elkészíthetjük.

Miből álljon a szilveszteri menüsor?

Akár babonásak vagyunk, akár nem, követjük a hagyományokat vagy sem, egy évben egyszer, így szilveszter és újév idején a kialakult szokásokat a szilveszteri menüsor összeállításakor szinte mindenki figyelembe veszi, ennek megfelelően keres akár a Receptneked.hu gyűjteményében újabb inspirációkat.

A szilveszteri menüsor szárnyas ételt, kiváltképp csirkét tartalmazhat, ezzel az óévet méltóképpen lezárhatjuk, mivel a csirke hátrafelé kaparja a rossz dolgokat. Köretként a káposzta tökéletes választás, amit az amerikaiak egy köteg zöldhasúhoz, azaz dollárhoz hasonlítanak, ezért szintén a szerencse jelképe.

A lencse a következő nélkülözhetetlen étel, amelyet szokás fogyasztani szilveszterkor, újévkor. Ez lehet leves, főzelék vagy kímélőbb módon elkészítve, a lényeg, hogy sokat együnk belőle. Minél többet fogyasztunk, annál gazdagabbak leszünk.

Népszerű a szilveszteri fánk, számos helyen a világban a menüsor alaprésze, így desszertként ne feledkezzünk meg róla!

Szilveszteri buliételek

Az óév búcsúztatását többnyire nagyobb baráti társaságban töltik az emberek, ahol a fergeteges hangulat mellé elengedhetetlenek a szilveszteri buli ételek, melyek elkészítésénél azért szintén érdemes a hagyományokat, hiedelmeket figyelembe venni.

A virsli ilyenkor is egyszerűen és könnyedén tálalható, de izgalmassá tehető például leveles tésztába csavart, esetleg sajttal és egyebekkel megbolondítva. Ínycsiklandozó szendvicsfalatkák és kevert saláták mellett a pogácsa sem maradhat el, viszont ez mindenképp még éjfél előtt fogyasztandó, csak akkor hoz szerencsét.

Rengeteg kreatív, hagyományos és modern ötlet található meg a Receptneked.hu szilveszteri receptek összeállításában, érdemes többet is kipróbálni, és ha vendéglátóként készülünk a szilveszteri bulira, minden vendég kedvére válogathat.

Magyar Hang 2025. február 14., 14:08

Kórházba kell mennie Ferenc pápának

A nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved.
Horváth Attila 2025. február 14., 14:00

Másfél nap alatt 2,5 millió forinot ajánlottak fel a mentők meleg ebédjére

A mentőszolgálat két szendvicset ad, a civilek pénzt, hamburgert, meleg ebédet ajánlanak fel a fővárosba rendelt bajtársak számára.
Magyar Hang 2025. február 14., 13:58

Szegeden bekeményítenének a kocsmákkal szemben

Alapesetben este 23 órakor kell bezárni, de lehetőség van éjszakai nyitvatartási engedély kérelmezésére. Ezt a városvezetés szerint jelenleg mindenki megkapná.
Magyar Hang 2025. február 14., 13:49

Elhagyja a Jobbikot egyik parlamenti képviselője

Épp nemrég jelentették be, hogy készülnek a 2026-os választásra.
Magyar Hang 2025. február 14., 12:52

Furcsa üzengetés zajlik Nagy Márton és Karácsony Gergely között

A főpolgármester inkább személyesen beszélne Nagy Mártonnal.
Facsinay Kinga, Hajdú Péter 2025. február 14., 12:22

Járai Zsigmond magára vállalta a felelősséget Nagy Márton kapcsán

Felejtse el a kormány, hogy jövőre választások lesznek Magyarországon – utalt a 2022-es nagy osztogatás okozta károkra Oszkó Péter egy pénzügyi csúcstalálkozón.
Magyar Hang 2025. február 14., 11:56

Ugyanabban a kórházban, ugyanakkor halt meg kis híján két szülő nő

Mindkét nő méhe megrepedt, ami az anyák és a magzatok számára is rendkívül súlyos, életveszélyes szövődménynek számít, az egyik újszülött is sérüléseket szenvedett.