Kétévnyi tetszhalott állapot után (lásd még: koronavírus-világjárvány) húsvét előtt újranyitott a budapesti Centrál Kávéház. És visszaköszön a hagyomány is, de megújult formában: ha választunk az irodalmi étlapról, a főúr szívesen elszaval nekünk egy Ady- vagy Csoóri Sándor-verset, de bökhetünk akár Nádasdy Ádámra is. Sőt még a Punnany Massif Utolsó táncát is végighallgathatjuk szavalva, nem énekelve – Grand Café-életérzés a XXI. században.
Itt álljunk meg egy pillanatra! A kávéházak királynőjének is nevezett nagykávéház hatalmas teret, nagy belmagasságot, tükröket, csillárokat, díszes belső teret, vagyis igazi nagypolgári miliőt jelent. Az 1887-ben megnyitott Centrál ilyen volt – éjjel-nappal nyitva állt a kor „celebjei”, az írók, festők, építészek, szobrászok, újságírók, színházi emberek, fotósok, muzsikusok, művészettörténészek, orvosok, egyetemi tanárok előtt. Az ott pezsgő kávéházi szellemi élet volt az akkori idők Facebookja, Instagramja és Redditje egyszerre – tudósasztala körül vitázott többek között Gombocz Zoltán nyelvész, Eckhardt Sándor művészettörténész, Szekfű Gyula és Hóman Bálint történész.
Nevezetes Kerek Asztala körül szerkesztette Kiss József a Hét című újságot, innen indult el, majd ide tért vissza 1920-ban a New York Kávéházból a Nyugat. Törzsvendég volt itt Ady Endre, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Ignotus, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Kaffka Margit, később Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter – hogy csak néhányat említsünk az akkori szellemi élet nagyjai közül. 1940 és 1944 között a Centrálban működött a Bólyai Akadémia irodalmi és társadalomtudományi baráti kör Püski Sándorral és Féja Gézával. A második világháború után a Centrálban szerkesztették az első irodalmi folyóiratot, az Újholdat, így lett a kávéház törzsvendége Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Szabó Magda, Mándy Iván, Örkény István, Ottlik Géza, Hubay Miklós, Devecseri Gábor, Somlyó György.
Ma már kevéssé tudjuk, hogy kávéházba járni nemcsak úri huncutság, hanem kényszer is volt – a régi Pesten (csakúgy, mint a sűrűn lakott európai nagyvárosok jó részében) állandó lakásmizéria volt; az emberek mai szemmel nézve elképesztően rossz körülmények között laktak, jellemzően túl sokan egy lakásban. Drága volt a világítás, úgyhogy esténként otthon sötétben vagy az olaj- és petróleumlámpa fényénél kucorogtak. A városok nagy részében tüzelőhöz jutni is nehéz volt. Erre a helyzetre adott megoldást a közösségi hely – a XX. század elején már csaknem ötszáz kávéház működött a fővárosban, többségük éjjel-nappali nyitvatartással, alkalmat adva a legkülönbözőbb foglalkozású embereknek a társas életre – fényben, melegben, finom italok mellett.
A Centrál számára sem hozott sok jót a szocializmus, volt benne üzemi étkezde, diákklub, majd a rendszerváltás után játékterem is. A hely másodvirágzása 2000-ben indult, amikor Somody Imre üzletember újranyitotta a méltó módon helyreállított történelmi nagykávéházat. Most, hogy átvette az üzemeltetést az Eventrend Group, kapott egy ráncfelvarrást (új, csillogó fapadló, bordó bőrpamlagok, sok zöld növény és egyéb meglepetések), és a nagyon hangsúlyos reggeli mellett a francia és a magyar bisztrókonyha elemeiből, egyedi süteményekből, klasszikus és különleges tojásételekből válogathatunk. Van pezsgőbár és nyitott kávéskonyha, két zongora és persze az irodalmi étlap, amelyről már tettünk említést cikkünk elején. Visszafogottan elegáns, mégis fesztelen hely a város közepén, hatalmas terasszal – a nap bármelyik szakaszában betérhetünk a hatalmas üvegablakok mögé, legyen szó családi bruncholásról, délutáni kávéról és desszertről vagy pezsgő báréletről. Nem csak turistáknak: a Centrál sosem volt luxus, inkább hatalmas nappaliként, találkozó- és beszélgetőhelyként szerepelt az egyes korok gondolkodóinak életében.
Mi még a nyitás előtt próbálhattuk ki. Ebédünk kiváló Újházi-tyúkhúslevest, káposztás cvekedlit és mangós süteményt tartalmazott, illetve – ha már kávéházban járunk – finom feketét. Az árak nem elrugaszkodottak, így vissza fogunk térni újságot olvasni, barátokkal beszélgetni, polgárnak lenni Budapest központjában.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/17. számában jelent meg április 22-én.