Menü

Kerti játékok, hogy a kertünk igazi gyerekparadicsom legyen (x)

A kerti játékok vonzóak a kisgyerekek számára, segítségükkel könnyebb kicsalogatni őket a szabadba még kevésbé jó időben is, hiszen tudjuk, mennyire fontos, hogy a gyerekek minél több időt a levegőn töltsenek, erősödjenek.

A mai világban nehéz versenyezni a mozgóképekkel, a televízióval, okoseszközökkel, épp ezért mindent meg kell tennünk, hogy legyenek olyan játékok a repertoárban, amelyek kecsegtetőek számukra. Kisgyerekeknél ilyen egy labda, egy kismotor, egy vödör, amibe sok mindent lehet gyűjtögetni, de egy csúszda, egy kerti játékház is. Szerencsére ma már rengetegféle kertbe, teraszra való kültéri gyerekjáték kapható, amelyek közül korosztály, érdeklődés szerint szabadon választhatunk.

Játszótér a kertünkben

A játszóterek nemcsak a társaság miatt vonzóak kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, hanem a sokféle játéklehetőség miatt is. A kicsik szeretnek csúszdázni, mászókázni, hintázni, de jó móka a homokozóban vagy egy kis házikóban sütni-főzni is.

A kertes házban lakóknak megvan az a szabadsága, hogy ha időnk nem engedi, hogy elmenjünk a játszótérre, a gyerekeket akkor is kiengedhetjük a levegőre a kertbe, hiszen így biztonságos, ismerős környezetben játszhatnak, és bármikor rájuk pillanthatunk. Barátokat is hívhatunk óvoda után vagy hétvégén, amikor a szülőknek is alkalma nyílhat egy rögtönzött kerti partira.

A Kerti Bútor Webáruház kerti játékai között minőségi műanyagból készülő biztonságos, időjárásálló játékszereket is talál, valamint a kisebb eszközök, sportszerek megőrzésére szolgáló kültéri tárolókat, játékra is alkalmas talicskákat, kerekes szemetesvödröket.

Műanyag kerti játékok nemcsak a kertbe

A kerti játékok között találhat gyerekméretű asztalokat, székeket, amelyeket nemcsak egy kerti tartózkodás, kerti parti, születésnapi zsúr alkalmával használhat a kertben, teraszon, hanem akár beltéren is, szobai játékként. De a műanyag játékházikó is használható szobában. Vidám színeivel minden gyerekszoba méltó felszerelése lehet.

A gyerekek példakövetéssel tanulnak meg sok mindent, szívesen utánozzák a felnőtteket, úgyhogy hagyjuk őket szabadon játszani, akár játékszerekkel történő főzőcskézésről van szó, akár másról.

Rossz időben sem kell lemondani egy kis mozgásról, még ha nem is engedjük ki a gyerekeket, egy kis méretű műanyag létrás csúszda a szobában, fedett teraszon is jó szórakozás lehet.

A műanyag kerti játékok nagy előnye, hogy tisztításuk egyszerű és könnyű, így bármikor beltéri játékká változtathatja. Könnyűek, könnyen áthelyezhetők egyik helyről a másikra.

A szaküzletek választékában megtalálja a kerti szerszámok kicsinyített mását is, így a gyerekeket akár a kerti munkákba is bevonhatja az életkoruknak megfelelő feladatokkal. Jó móka lesz számukra, és még hasznosan is töltik az idő egy részét.

Akár aktív elfoglaltsághoz, akár rajzoláshoz, kézműveskedéshez keres műanyag játékot, a kínálat szerteágazó, így biztosan megtalálja gyermeke kedvencét.

Magyar Hang 2025. február 08., 19:35

Több mint kétszázezren tüntettek Münchenben a jobbratolódás ellen

Már hetek óta zajlanak a megmozdulások.
Magyar Hang 2025. február 08., 19:04

Egyiptom tiltakozik Trump ötlete ellen

Milyen érdekes: Szijjártó Péter azt nem említette, hogy ez a téma szóba került volna az egyiptomi külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során.
Molnár Csaba 2025. február 08., 19:00

Több tízezer ukrán gyermeket raboltak el a támadó oroszok a megszállt területekről

Ők csak DNS-teszt segítségével találhatnak egyszer haza, de egy ezt elősegítő kiterjedt adatbázis számos veszélyt rejt magában.
Magyar Hang 2025. február 08., 17:28

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a közlekedési vállalásaiból

Erre azért elég nagy tétekben lehetne fogadni.
Nádasi Balázs 2025. február 08., 17:00

Jön az Armageddon? Mennyire fenyegeti az emberiséget egy aszteroida becsapódása?

Milyen hatása lenne, ha 2032-ben bolygónknak ütközne a 2024 YR4 jelű kisbolygó, és mit tudnánk ennek elkerülése érdekében tenni?
Magyar Hang 2025. február 08., 16:09

Magyarország most Egyiptomnak lenne kiemelt stratégiai partnere

Magyarország azt szorgalmazza, hogy Egyiptom minél előbb, mindenfajta mesterségesen kreált feltételek nélkül kapja meg az Európai Unió által korábban megígért 4 milliárd eurós pénzügyi támogatást
Magyar Hang 2025. február 08., 15:59

Az antifasiszták tüntetése lezárult, elindult a Kitörés Emléktúra

A rendőrség komoly erőkkel vonult a helyszínre.
Ugrás az oldal tetejére

Kerti játékok, hogy a kertünk igazi gyerekparadicsom legyen (x)

Kerti játékok, hogy a kertünk igazi gyerekparadicsom legyen (x)

A kerti játékok vonzóak a kisgyerekek számára, segítségükkel könnyebb kicsalogatni őket a szabadba még kevésbé jó időben is, hiszen tudjuk, mennyire fontos, hogy a gyerekek minél több időt a levegőn töltsenek, erősödjenek.

A mai világban nehéz versenyezni a mozgóképekkel, a televízióval, okoseszközökkel, épp ezért mindent meg kell tennünk, hogy legyenek olyan játékok a repertoárban, amelyek kecsegtetőek számukra. Kisgyerekeknél ilyen egy labda, egy kismotor, egy vödör, amibe sok mindent lehet gyűjtögetni, de egy csúszda, egy kerti játékház is. Szerencsére ma már rengetegféle kertbe, teraszra való kültéri gyerekjáték kapható, amelyek közül korosztály, érdeklődés szerint szabadon választhatunk.

Játszótér a kertünkben

A játszóterek nemcsak a társaság miatt vonzóak kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, hanem a sokféle játéklehetőség miatt is. A kicsik szeretnek csúszdázni, mászókázni, hintázni, de jó móka a homokozóban vagy egy kis házikóban sütni-főzni is.

A kertes házban lakóknak megvan az a szabadsága, hogy ha időnk nem engedi, hogy elmenjünk a játszótérre, a gyerekeket akkor is kiengedhetjük a levegőre a kertbe, hiszen így biztonságos, ismerős környezetben játszhatnak, és bármikor rájuk pillanthatunk. Barátokat is hívhatunk óvoda után vagy hétvégén, amikor a szülőknek is alkalma nyílhat egy rögtönzött kerti partira.

A Kerti Bútor Webáruház kerti játékai között minőségi műanyagból készülő biztonságos, időjárásálló játékszereket is talál, valamint a kisebb eszközök, sportszerek megőrzésére szolgáló kültéri tárolókat, játékra is alkalmas talicskákat, kerekes szemetesvödröket.

Műanyag kerti játékok nemcsak a kertbe

A kerti játékok között találhat gyerekméretű asztalokat, székeket, amelyeket nemcsak egy kerti tartózkodás, kerti parti, születésnapi zsúr alkalmával használhat a kertben, teraszon, hanem akár beltéren is, szobai játékként. De a műanyag játékházikó is használható szobában. Vidám színeivel minden gyerekszoba méltó felszerelése lehet.

A gyerekek példakövetéssel tanulnak meg sok mindent, szívesen utánozzák a felnőtteket, úgyhogy hagyjuk őket szabadon játszani, akár játékszerekkel történő főzőcskézésről van szó, akár másról.

Rossz időben sem kell lemondani egy kis mozgásról, még ha nem is engedjük ki a gyerekeket, egy kis méretű műanyag létrás csúszda a szobában, fedett teraszon is jó szórakozás lehet.

A műanyag kerti játékok nagy előnye, hogy tisztításuk egyszerű és könnyű, így bármikor beltéri játékká változtathatja. Könnyűek, könnyen áthelyezhetők egyik helyről a másikra.

A szaküzletek választékában megtalálja a kerti szerszámok kicsinyített mását is, így a gyerekeket akár a kerti munkákba is bevonhatja az életkoruknak megfelelő feladatokkal. Jó móka lesz számukra, és még hasznosan is töltik az idő egy részét.

Akár aktív elfoglaltsághoz, akár rajzoláshoz, kézműveskedéshez keres műanyag játékot, a kínálat szerteágazó, így biztosan megtalálja gyermeke kedvencét.

Magyar Hang 2025. február 08., 15:44

A Parlament elé vonultak a nőket érő rendszerszintű erőszak ellen tüntetők

A Patent Egyesület a megmozdulással a nők elleni erőszak rendszerszintű problémájára, a hatóságok általános hanyagságára és felkészületlenségére szeretné felhívni a figyelmet.
R. Kiss Kornélia 2025. február 08., 15:30

Egy beszólástól a halálba kergetésig

Az iskolai bántalmazás nemcsak az áldozatot, a közösséget is beteggé teszi.
Magyar Hang 2025. február 08., 14:57

Trump leállította az elektromos autók töltőhálózatának bővítését

Az elnök szerint a pokolban kell rohadniuk az elektromos autóipar támogatóinak, de nem biztos, hogy ebbéli gondolatait Orbán Viktornak is kifejtette.
Magyar Hang 2025. február 08., 14:22

Kitiltották Elon Musk embereit a pénzügyminisztérium kifizetési rendszeréből

A szövetségi bíró szerint Muskék tevékenysége azzal a kockázattal jár, hogy helyrehozhatatlan károkat okoznak.
Magyar Hang 2025. február 08., 14:08

Kövér László: A családok a hazaszeretet bölcsői

Van, aki szerint a család nemcsak bölcső, hanem a nemzet immunrendszere is.
Magyar Hang 2025. február 08., 14:00

Orbán Viktor skizofrén politikáját Amerikában nem díjazzák – Hangosítunk

Tényleg olyan jó Orbán Viktor és Donald Trump kapcsolata? Hogyan néznek mondjuk Orbán Balázsra az amerikai republikánusok? Hallgassa meg Ön is lapajánló podcastunkat!
Magyar Hang 2025. február 08., 13:47

Orbán Viktor: Tegnap mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream

A kormányfő szerint Európa illegális migráns-inváziója és a népességcsere nem összeesküvés-elmélet, hanem maga a gyakorlat
Magyar Hang 2025. február 08., 11:48

Három izraeli túszt engedett szabadon a Hamász

A szabadon engedett túszok rettenetes fizikai állapotban vannak.