Tízezren tekertek keresztül Budapesten a bringázható Lánchídért és élhetőbb Üllői útért

Tízezren tekertek keresztül Budapesten a bringázható Lánchídért és élhetőbb Üllői útért

Az I bike Budapest felvonulás 2022. április 23-án (Fotó: Pozsonyi Roland)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A szervezők és a rendőrség becslése szerint több mint 10 000-en vettek részt az I bike Budapest bringás felvonuláson, amit az átjárható Lánchídért és a bringasávokkal élhetőbbé tett Üllői útért tartottak szombaton – közölték a szervezők közleményükben.

Az I bike Budapest megmutatja, milyen jó hely az a város, ahol fiataloktól idősekig bárki bringára tud ülni. De ez nem csak egy hétvégi program. Szeretnénk, hogy az év másik 364 napján is bringás város legyen Budapest! Ehhez három dolgot kérünk a városvezetéstől, három olcsó, de nagyon sokat számító dolgot – mondta a menetet lezáró hagyományos bringaemelés előtt Halász Áron főszervező.

Ketyeg az óra a Lánchíd és a 3-as metró felújításának befejezéséhez, de még nem tudni, hogyan közlekedhetünk utána. Olcsó, gyors, pár táblába, felfestésbe és egy városvezetői döntésbe kerülő dolgot kérünk. A Lánchídon bringázható buszsávokat kérünk, hogy dugómentes, vagyis átjárható legyen a város legszebb jelképe. Az Üllői úton és az évente 1 000 000 kerékpározó által használt Astorián alakítsák kerékpársávvá a metrópótlás után feleslegessé váló buszsávokat, hogy levegőt kapjon a forgalmas út, ahol Ferencvárosnak is lehetne belvárosi kapcsolata – fejtette ki.

A Lánchíd és a metrófelújítás két akkora ziccer az élhetőbb Budapestnek, hogy hatékonyan és környezetbarátan lehessen közlekedni, amit óriási hiba lenne kihagyni – mondta Halász, aki arra bíztatta a felvonulás résztvevőit, hogy vigyék el bringázni az ismerőseiteket, rokonaikat.

Az I bike Budapest felvonulás 16 kilométeren kígyózott át Budapesten. Olyan helyeken lehetett lezárt úton biciklizni, ahol máskor csak nehezen. A felvonulás célja, hogy megmutassa, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni, és az év 364 másik napján is ilyen legyen Budapest. A felvonulás a Városligetből indult, ahonnan Efstathios Andreou, a Holland Nagykövetség ügyvivője indította el a menetet. Végigtekertek a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon Budára, ahol az Alagúton át visszafordulva az Erzsébet hídon visszatekerve mentek le a pesti alsó rakpartra, hogy az Árpád hídról a Margitszigetre gurulhasson a tömeg. Itt a Nagyréten a hagyományos bringaemeléssel és zenés piknikkel ért véget az idei esemény.

A szervezők 300 önkéntessel biztosították a nagyobb kereszteződésekben a közösségi közlekedés és az autók áthaladását, illetve a gyalogosoknak is segítettek a zebráknál, így jóval kisebb fennakadást okoztak bármelyik utcai eseménynél – olvasható a közleményben.

Címkék: kerékpározás