Dobrev Klára: Gratulálok Márki-Zay Péternek

Dobrev Klára: Gratulálok Márki-Zay Péternek

Dobrev Klára

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tiszta szívemből gratulálok Márki-Zay Péternek, mert mostantól ő az ellenzék miniszterelnök-jelöltje – közölte Dobrev Klára vasárnap este, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje ezzel elismerte vereségét. 

A politikus úgy fogalmazott: mostantól egyetlen dologgal kell foglalkozni: a hatpárti összefogás hogyan fogja leváltani jövő tavasszal Orbán Viktor kormányát, ez – mint mondta – közös feladat és közös felelősség. Szavai szerint maguk mögött hagyják a vitákat, hogy jövő áprilisban közösen leváltsák Orbán Viktort. Dobrev Klára egyúttal megköszönte mindenkinek, aki részt vett az ellenzéki előválasztás lebonyolításában, illetve megköszönte a támogatást a párt és az ő szimpatizánsainak.

– Hatalmas megtiszteltetés volt közösen küzdeni – fogalmazott.

Dobrev Klára kitért arra is, hogy az ellenzéki előválasztásból a Demokratikus Koalíció megerősödve jött ki és az ellenzék legerősebb pártjaként folytatja a küzdelmet Orbán Viktor kormánya ellen.

A politikus arról egyelőre nem beszélt, hogy Márki-Zay Péter a győzelme után számíthat-e önálló frakcióra a parlamentben. Ehhez arra lenne szükség – legalábbis a hódmezővásárhelyi politikus ezt vette fel korábban lapunknak –, hogy az Új Világ Néppárt is jelölőszervezet lehessen, vagyis ott lehessenek a szavazólapon. Erről azonban Dobrev Klára szerint később kell beszélni.

Idő előttinek nevezte azt a kérdést is, hogy „kiből mi lesz”, vagyis, hogy megtartja-e európai parlamenti mandátumát vagy beülne a magyar Országgyűlésbe.

Márki-Zay Péter 60 százalékos feldolgozottságnál 60:40 százalékos aránnyal vezet Dobrev Klárával szemben. A hódmezővásárhelyi polgármester eddig 230 007 szavazatot szerzett, míg a DK-s miniszterelnök-jelölt 166 787 szavazatot.

Címkék: Dobrev Klára