Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
Bóka János (Fotó: MTI/Soós Lajos)

„Az a koncepció, hogy Brüsszel, illetve az Európai Néppárt kiválaszt valakit, akiről úgy gondolják, hogy megfelel a célkitűzéseinek. Ezt követően, annak érdekében, hogy ezt a személyt hatalomra juttassák, nyomást gyakorolnak a nem együttműködő kormányokra” – írja  Facebook-bejegyzésében Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki többek között erről is nyilatkozott a Sieci lengyel hetilapnak.

Bóka arról ír, hogy a támogatásért cserébe Brüsszel egy biankó csekket kap, amit bármikor felhasználhat. Az általuk támogatott vezetés szabad kezet kap, azt csinál a politikai ellenzékkel, amit csak akar, cserébe „követi a brüsszeli diktátumot, és egyre több és több darabot ad fel szuverenitásából.” Majd hozzáteszi: ezt látják Lengyelországban és ezt nem szeretnék látni Magyarországon.

A miniszter hozzáteszi azt is, hogy az ország folyamatos, jóhiszemű és konstruktív párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal, azonban a politikai kontextus miatt az uniós szerv bármikor előállhat egy újabb követeléssel. Meglátása szerint az is az ügy politikai motiváltságát bizonyítja a lengyel példa, ahol a jelenlegi kormány pillanatok alatt hozzájutott az uniós forrásokhoz, de arról az Európai Bizottság hallgat, hogy mi történik az országban.