Egyre nagyobbra nő a korrupciós botrány az Európai Parlamentben

Egyre nagyobbra nő a korrupciós botrány az Európai Parlamentben

Roberta Metsola (középen), az Európai Parlament elnöke a testület plenáris ülésén 2022. december 12-én (Fotó: Európai Parlament/Philippe Buissin)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egyelőre sejteni sem lehet, hogy milyen végkifejlete lesz az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botránynak. Úgy tűnik, az ügy középpontjában Eva Kaili, az EP szociáldemokrata alelnöke áll, mivel több szereplő is hozzá köthető. A nyomozás tovább folyik, a politikusok pedig egymással versengve állnak ki a tiszta közélet és a képviselők tevékenységének átláthatósága mellett.

Ami a tényeket illeti: a belga rendőrség még pénteken erősítette meg, hogy Brüsszelben 16 helyen tartottak házkutatást, mert egy Öböl-menti ország kapcsán, az Európai Parlament politikusainak, alkalmazottjainak és másoknak a korrupcióban, pénzmosásban és bűnszervezetben való részvételben való érintettsége merült fel. Hétfőn már azt közölték, hogy összesen 20 házkutatás történt. A nyomozók szerint a gyanúsítottak készpénzt és nagy értékű ajándékokat fogadtak el, cserébe pedig befolyásukkal, pozíciójukkal éltek vissza. Először hat személyt állítottak elő, ebből négyet előzetes letartóztatásba is helyeztek. A belga sajtó kiderítette, hogy kikről van szó. Egyikük Éva Kaili, az EP szociáldemokrata alelnöke, görög politikus, akinek már görög otthonában is lefoglalták a vagyontárgyat és zárolták bankbetétjét. Ugyancsak börtönbe került Kaili élettársa, Francesco Giorgit, aki jelenleg az Európai Parlamentben dolgozik asszisztensként. Korábban egy következő gyanúsítottnak, Pier Antonio Panzerinek volt a munkatársa. Panzeri egy brüsszeli nonprofit szervezet elnöke, amelyet azért hoztak létre, hogy „támogassa a súlyos emberi jogsértések és az emberiség elleni bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelmet”. A negyedik előzetesen letartóztatott személy egy civil szervezet vezetője, a szintén olasz Niccolo Figa-Talamanca.

További gyanúsított Kaili édesapja, akit Brüsszelben fogtak el egy bőröndnyi pénzzel. Összesen a házkutatások során egyébként eddig mintegy 750 ezer euró készpénzt foglaltak le – nagy részét Alexandros Kailisnál, illetve Eva Kailisnál. Luca Visentini szakszervezeti vezető is gyanúsított, ő pár hete a világszerte 200 millió tagot számláló Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) főtitkára. A nemzetközi rendőri együttműködés keretében Olaszországban pedig elfogták Panzeri feleségét és lányát is. És szombaton este házkutatást tartottak egy belga baloldali képviselőnél, Marc Tarabellánál is, őt azonban nem vették őrizetbe.

Hivatalosan még nem erősítették meg a hatóságok, hogy a szóban forgó állam Katar, amelynek célja, hogy a nemzetközi megítélését javítsa. A világbajnokság építkezési munkálatai során ugyanis számos emberi jogi jogsértést tártak fel, jelentések szerint mintegy 6500 munkás a rossz munkakörülmények miatt veszítette életét. Hogy Katarról lenne szó, azt eddig csak maga a katari kormány cáfolta egy pár soros közleményben.

Ennek megfelelően hamarosan egymás után jelentek meg azok a fotók, amelyeken Eva Kaili látható, amint magas rangú katari diplomatákkal, kormánytagokkal tárgyal. Sokan idézik azokat a mondatait, amelyekben Katart védelmezi a vádakkal szemben. Az Európai Parlament plenáris ülésén ugyanis jó példaként és kivételes emberekként írta le a katariakat. Ugyanezen az ülésen egy másik politikus is védelmébe vette az arab országot, mégpedig Marc Tarabella.

Hétfőn Ursula von der Leyen egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „az Európai Parlament alelnöke elleni vádak rendkívül aggasztóak, nagyon súlyosak. Ez az emberek intézményeinkbe vetett bizalmának kérdése”. Hozzátette, hogy ehhez a bizalomhoz „a függetlenség és feddhetetlenség legmagasabb normáira van szükség”. Azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság tagjaira komoly átláthatósági szabályok vonatkoznak, s az üggyel kapcsolatban, minden részletet ellenőriznek.

„A dühöm, a mérgem és a fájdalmam nagyon nagy. Eltökélt vagyok, hogy még erősebbek legyünk. Az Európai Parlamentet, az európai demokráciát támadják, a parlament léte a demokrácia ellenségeinek fenyegetést jelent” – mondta a hétfő este kezdődő plenáris ülés legelején az EP elnöke, Roberta Metsola. Hozzátette, hogy a parlament minden téren együttműködik „az illegális bűnözői hálózatok” felszámolásában, egyúttal az érintett parlamenti alelnököt felelőssége és feladatai alól felmentette. „A korrupció nem fizetődhet ki, nem jobb és baloldalról, hanem jó és rossz oldalról van szó” – mondta még Metsola, jelezve, hogy a parlamentben reformfolyamatot indítanak el, hogy nagyobb legyen az átláthatóság. Végül kijelentette: „a harmadik országbeli gonoszok tudják, hogy sehová sem jutnak el ezzel a módszerrel, a parlament az útjukban áll”.

A Le Soir című belga napilap értesülései szerint, Maria Arena belga szocialista képviselő is a vizsgált személyek egyike. Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) uniós parlamenti képviselőcsoport hétfőn úgy döntött, felfüggeszti az összes igazságügyi vizsgálat alá vont szocialista EP-képviselő frakciótagságát. Maria Arena a Twitteren jelentette be, hogy ideiglenesen lemond az Európai Parlament emberi jogi albizottságának elnöki tisztségéről.

Kedd délután a képviselők visszatérnek a témára és vitát folytatnak le.