
Az Európai Uniónak sikerült kedvező üzletet kötnie a gyógyszergyártóval, ennek értelmében az amerikai 19,5 dolláros ár alatt kaphatják tagállamai a vakcinát, melyből 200 millió adagnyit rendelt meg – írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva az Infostart. Ettől függetlenül arról még nem tudni semmit, pontosan mennyiért is lehet majd az EU-n keresztül felvásárolt vakcinákhoz hozzájutni.
A befutónak tűnő koronavírus-vakcinából a kezdeti 200 millió adag mellett további 100 millió adag megvásárlására kötött opciót az unió, így a 27 tagállam kedvezőbb áron juthat hozzá a szerhez, mint az amerikai piac, írják. Az Egyesült Államok első körben százmillió vakcinát rendelt további 500 milliós opcióval.
A kedvező ár hátterében áll még az is, hogy az Európai Beruházási Bank és Németország is jelentős mértékben támogatta a BioNTech Pfizerrel közös kutatásait a vakcina fejlesztésére. Az oltást fejlesztő cég ezen a héten azt is megosztotta, hogy a vakcina ára a megrendelt mennyiség függvényében változó lesz a fejlett országok számára, illetve hogy az árazásban régiós megkülönböztetést is alkalmaznak majd. A BioNTech az Európai Beruházási Banktól 100 millió eurós kölcsönt kapott korábban a vakcina fejlesztésére és gyártására, míg a német kutatási minisztérium szeptemberben 375 millió euróval járult hozzá annak létrejöttéhez.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a Pfizerrel folytatott tárgyalások kapcsán elmondta, a céggel kötött megegyezés, amely a negyedik-féle lehetséges oltóanyag lekötésére irányul, biztonságot jelentő vakcinajelölt-portfólióhoz juttatta az Európai Uniót. Az AstraZeneca, a Sanofi és a Janssen már korábban megállapodott az EU-val, de ezzel sem érnek még véget a tárgyalások.
A megállapodások keretében az unió vissza nem térítendő összeget ad a gyártóknak, ezzel garantálva tagállamai számára, hogy amennyiben a gyártóknak uniós használatra is elfogadott vakcinát sikerül készíteniük, akkor abból a megállapodásban rögzített összegért vásárolhassanak – írják.
A Pfizernek fizetett összeg nem ismert. A cég, ahogy a brüsszeli illetékesek, közben az uniós árra vonatkozó kérdést nem kívánták kommentálni. Ami a felelősség kérdését illeti, nem tudni, hogy az oltások végső árának kialkudásában mekkora a szerepe a gyártó termékfelelősségi kötelezettségének. A hírt kiszivárogtató uniós tisztviselő szerint a Pfizerrel kötött megállapodás más, mint a többi gyártóval aláírt, és eltér attól is, amit a cég az Egyesült Államokkal írt alá – ahol mindenféle felelősség alól felmentik őket.
Ahogy az Infostart emlékeztet: „Az eddig ismert uniós szerződések közül a Sanofi tíz eurós ár mellett nem kapott felelősségi felmentést, míg az AstraZeneca 2,5 eurós ár mellett korlátozottan lesz felelősségre vonható. Egy már engedélyezett oltásnak ritkán vannak súlyos mellékhatásai, de ez esetben a gyorsított fejlesztési ütem miatt nagyobb odafigyelésre lesz szükség.”