„Ha Orbán ellenünk szavaz, ő is felelős lesz a civil áldozatok számának növekedéséért!”
Ukrán tüntetők, akik a brüsszeli csúcstalálkozó alatt az Európai Tanács Schuman téri épületéhez közel gyűltek össze 2025. június 26-án. (Fotó: Magyar Hang/Albert Enikő)

„Égető szükség lenne az európai vezetők kiállására, támogatására. Ha ez elmarad, vagy túl gyenge lesz, nem fogunk tudni hatékonyan harcolni az orosz agresszor ellen” – mondták azok az ukrán tüntetők, akik a csúcstalálkozó alatt az Európai Tanács Schuman téri épületéhez közel zászlókkal, transzparensekkel gyűltek össze. 

Brüsszelben ma kezdődött az állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelynek egyik programpontja Ukrajna európai támogatásának kérdése. A csúcstalálkozó alatt összegyűlt maroknyi ukrán tüntető elmondása szerint egy tanulmányúttal jöhettek pár napra Nyugat-Európába, ennek keretében álltak meg Brüsszelben, és ha már itt voltak, fontosnak tartották, hogy a csúcstalálkozó apropóján kifejezzék véleményüket. – Jó lenne, ha Európa belátná, olcsóbb ma pénzügyileg támogatni Ukrajnát, mint később esetleg további európai életeket áldozni az orosz terjeszkedés megállítására. Ha Ukrajna elesik, Putyin nem fog megállni a határon – hangsúlyozta egy fiatal lány. Hozzátette, ő gyermekkora óta Kijevben él, a háború kitörése óta gyakran kénytelen az éjszakákat a metróalagútban tölteni. „Amikor nincs éjjel légiriadó, úgy fekszünk le otthon, hogy nem tudhatjuk, reggel felébredünk-e még. Ez mentálisan sokakat felőröl. Ártatlan emberek élete siklik ki, gyerekek nyomorodnak meg, pedig ők nem tehetnek semmiről. Ha most itt Orbán Viktor a tagállamok közül egyedül vétózni fog, és emiatt nem kapunk elég támogatást, ő is felelős lesz a civil áldozatok számának növekedéséért" – mondta lapunknak a kijevi fiatal.

1000041629
Ukrán tüntetők, akik a brüsszeli csúcstalálkozó alatt az Európai Tanács Schuman téri épületéhez közel gyűltek össze 2025. június 26-án. (Fotó: Magyar Hang/Albert Enikő)

A csúcstalálkozón a tagállamok Ukrajnával kapcsolatban úgy készültek, hogy egy számos területre kiterjedő, részletes dokumentumot fogadnak el. Megerősítenék, hogy továbbra is támogatják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását, területi integritását a nemzetközileg elismert határai szerint. Kiállnának amellett, fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna katonai és védelmi szükségleteinek kielégítésére, különösen a légvédelmi és a drónelhárító rendszerek szállítására. Megerősítenék továbbá elkötelezettségüket a háborús bűncselekmények, illetve Oroszország Ukrajna elleni agressziójával összefüggésben elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények teljes körű elszámoltatásának biztosítása iránt.

Értesüléseink szerint azonban Magyarország elzárkózik attól, hogy egy ilyen részletes dokumentumot fogadjanak el. Orbánék kizárólag akkor támogatnák a közös nyilatkozatot, ha abban csupán annyi szerepel: azonnali tűzszünetre és érdemi béketárgyalásokra van szükség.

Csütörtök késő estére ki is derült, hogy Orbán vétózott az Ukrajnával kapcsolatos közös nyilatkozat ügyében, illetve Robert Fico-val megakadályozták, hogy napirendre tűzzék az oroszok elleni szankciós csomagot. Erről részletesebben ITT olvashatnak.