Horvátországban már azt tesztelik, mennyire védenek az oltások

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a fertőzésen – írta a Jutarnji List című napilap kedden az MTI szerint.

A digitális zöldigazolvány június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket – közölte a lap egy, az országos válságstábhoz közeli forrásra hivatkozva.

Ezen a héten egy zágrábi étteremben száz olyan ember részvételével tartanak fogadást, akik már megkapták mindkét oltást, és a második dózis felvételétől legalább két hét telt el. A rendezvényen nem kell majd maszkot hordani és távolságot tartani, úgy lehet viselkedni, mint a járvány előtt: normálisan kommunikálni, közlekedni és enni – írták.

Hozzátették: hét nappal később tesztelik ezeket az embereket, hogy megnézzék, van-e közöttük fertőzött. Így akarják bizonyítani, hogy a védettséggel rendelkező emberek az idegenforgalmi idény alatt járványkorlátozások nélkül szórakozhatnak – húzták alá.

Amennyiben a próbaprojektről bebizonyosodik, hogy a résztvevők biztonságban voltak, júniustól viszonylag normális idegenforgalmi idényre számíthatunk – mondta a forrás az újságnak.

A fogadás után egy próbalakodalmat is tartanak majd. Ezen olyanok vesznek részt, akik az elmúlt hat hónapban átestek a fertőzésen, felvették mindkét oltást, illetve rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy gyors antigénteszttel.

A forrás szerint, ha a számok alátámasztják az elvárásokat, akkor a különböző szórakozóhelyeket és rendezvényeket QR-kód alapú digitális zöldigazolványokkal is lehet majd látogatni, vagyis a határátlépéssel megegyező feltételek mellett.

A projektet a horvát közegészségügyi intézet közreműködésével a vendéglátós dolgozók országos egyesülete szervezi és finanszírozza. A lap jelezte: hasonló próbarendezvényeket, sokkal nagyobb számú résztvevővel, már más európai országokban is rendeztek.

Horvátországban az elmúlt napon 876 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 345 623-at. Az elmúlt 24 órában 46-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7549-re emelkedett. Kórházban 1928 beteget ápolnak, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat használják. Eddig a védőoltások első adagját 894 881-en kapták meg, közülük a másodikat is 259 438-an.