Kijevben indítják a hetet az EU vezetői
Ursula von der Leyen  (Fotó: Európai Parlament/Philippe Buissin)

Kijevbe érkeztek hétfő reggel az Európai Unió központi intézményeinek vezetői, és a nap folyamán több tagország kormányfője is látogatást tesz Ukrajnában – írja az MTI.

A látogatás célja, hogy egyértelművé tegyék az EU támogatását Ukrajna számára az Oroszország indította háború harmadik évfordulóján – jelentette be közösségi oldalain Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ukrajna Európához tartozik, túléléséért folytatott harcában nem csupán Ukrajna sorsa a tét, hanem egész Európáé – fogalmazott Ursula von der Leyen. Az őt kísérő újságíróknak a bizottsági elnök azt is elmondta, hogy egyebek között a katonai támogatás felgyorsításáról kívánják biztosítani az ukrán vezetést. A bejegyzést kísérő videó tanúsága szerint Ursula von der Leyennel együtt kora reggel megérkezett Kijevbe az Európai Bizottság számos más tagja és António Costa, az Európai Tanács elnöke is.