Nem vizsgálják ki megfelelően a menekültek elleni jogsértéseket
A déli határkerítéstől több száz kilométerre, a szlovák-magyar határon elfogott migráns (Fotó: Magyar Hang)

Az uniós tagállamok hatóságai nem tesznek eleget annak érdekében, hogy kivizsgálják a határaikon történt emberi jogi jogsértésekről,  köztük halálesetekről szóló hiteles jelentéseket – közölte az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA), hozzátéve: egyre több ügy kerül az Európai Emberi Jogi Bíróság elé, ami kérdéseket vet fel Magyarország és két további tagállam, Görögország és Horvátország határigazgatásával kapcsolatban is. 

Az FRA szerint, ahogy azt a Guardian megírta, az emberi jogi ügynökségek és a nem kormányzati szervezetek „súlyos, ismétlődő és széles körben elterjedt jogsérelmekről számoltak be a migránsok és menekültek ellen a határigazgatás során”, de a bejelentések ellenére „a görögországi, horvátországi és magyarországi nemzeti hatóságok nem vizsgálták ki hatékonyan” a jogsértéseket. „Példaként említhetjük az áldozatok és tanúk felkutatására és meghallgatására tett elégtelen erőfeszítéseket, az ügyvédek munkájának akadályozását és a kulcsfontosságú bizonyítékokhoz (pl. a határőrizeti felvételekhez) való hozzáférés hiányát”. 

Az FRA igazgatója, Sirpa Rautio szerint „túl sok az emberi jogok megsértésére vonatkozó bejelentés az EU határainál. Európának kötelessége, hogy a határokon mindenkit tisztességesen, tiszteletteljesen és az emberi jogi törvények teljes körű betartásával kezeljen.”

Az ügynökség egy tízpontos tervet is kidolgozott, ami többek között rendszeres iránymutatást és képzést tartalmaz a helyi ügyészek és nyomozók számára az áldozatok védelméről, valamint a bizonyítékok gyűjtéséről és megőrzéséről. A jelentés szerint az áldozatok büntetőeljárásban való részvételének megkönnyítése és védelmük kiemelt fontosságú volt.