Orbán: Az AfD programja hasznára válna Magyarországnak – Weidel:  Közösen kell törekedni az EU reformjára
(Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

„Hiába is próbálnánk tagadni, van a találkozónknak pikantériája: az AfD vezetőjét nem minden európai országban fogadni szokták a miniszterelnökök, de itt az ideje, hogy ezen változtassunk” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Alice Weidellel, a Karmelitában fogadott AfD-társelnökkel és kancellárjelölttel tartott közös sajtótájékoztatóján. Megjegyezte: várja azt az időszakot, amikor a német gazdaság ismét sikeres lesz, s annak farvizén Magyarország is profitálhat a sikerből. Orbán szerint az AfD összes fontos programpontja olyan, amely hasznára válna Magyarországnak, jó lenne, ha meg tudna valósulni, méghozzá a migrációtól az energiapolitikáig.

A miniszterelnök szerint az EU ma bajban van, mert baj van a politikáját tekintve „a tartalommal és a formával is”. Bírálta ugyanakkor az uniós gazdaságpolitikát, mert szerinte ezzel nem lehet növekedési pályára állni, „a green deal pedig halott, el kell felejteni”, még ha zöldmegközelítésre szükség van is, és a klíma is fontos dolog.

Orbán szerint az energiaszankciókat meg kell szüntetni, az energiaszállítási forrásokat meg kell nyitni, és a kiiktatott energiaforrásokat újra be kell engedni az európai gazdaságba. Azt mondta: az elhibázott európai gazdaságpolitikának a negatív hatásai még csak most érződnek majd igazán. A magyar kormányfő a migrációs politikát, az Ukrajna felé tanúsított viszonyt is bírálta, és megjegyezte, „demokráciaprobléma is van” az Európai Unióban.

Nem tipikus szélsőjobbos érkezik Orbánhoz
Wekerle Szabolcs

Nem tipikus szélsőjobbos érkezik Orbánhoz

Ki ez a 45 éves asszony, aki leszbikus párkapcsolatban él, miközben kőkeményen kiáll pártja szélsőjobboldali programja mellett? Az AfD kancellárjelöltjének portréja!

Orbán Viktor közölte, hogy a háborúról is „váltottak „néhány komoly gondolatot az AfD társelnök-kancellárjelöltjével, és megismételte a magyar álláspontot, amely – hangsúlyozottan Washingtonnal együtt – „békepárti”, szemben szerinte az uniós hozzáállástól, amely „egy reménytelen háborút” támogat. Orbán megjegyezte: „Magyarország nem tudja megmenteni az Európai Uniót, ezt a németeknek és a franciáknak kell megtenni”, Magyarország pedig a saját erősségével foglalkozik, akár van EU, akár nincs.

Alice Weidel megköszönte a találkozót, amelyet állítása szerint ő kért Orbántól. Az AfD politikusa jelezte, hogy „országunk, Németország gyenge országgá vált, a vezetése is gyenge és félresikerült”, az Angela Merkel által kezdett zöldpolitika tönkretette a gazdaságot, ahogy a szomszédos országokat is, mint amilyen például Magyarország. Megjegyezte: Magyarország az AfD számára a szuverenitás és a függetlenség szimbóluma. Pártja programjáról és saját kancellárjelöltsége kapcsán arról beszélt, milyen Németországot szeretne az AfD. Közöltem hogy ő és pártja szabad, gazdag, szuverén Németországot szeretne, amely jó kapcsolatokat ápol a szomszédaival, nyugatra és keletre is, s erre jó példakép Magyarország”. Épp ezért, tette hozzá, „közösen kell törekedni az EU reformjára, ezt viszont csak belülről lehet elérni, az EU kompetenciáinak csökkentésével, a korrupt felépítmény leépítésével.” Beszédét az AfD társelnöke azzal zárta: „Köszönöm a józanság politikáját, hogy küzd a nemzetek szabadságáért és mi örömmel követjük ezen az úton”, s végül hozzátette: követendő nagy példa az Orbán Viktor vezette magyar kormány politikája.

Egy kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy az ő céljuk, hogy lezárják az EU-n belüli határokat, s így állítsák a migrációt. Szerinte, ha hatalomra jutnak, kilépnek az európai menekültjogi rendszerből.

Ehhez Orbán Viktornak is volt hozzáfűzni valója: „Magyarország tízmilliós ország, Németország 84”, vagyis már csak a méretek ismeretében is óvatosan kell tanácsot adnia a magyar kormány részéről Németországnak. De ami a migrációt illeti: „ha engedtünk volna annak a nyomásnak, amit a németek és a brüsszeliek erőltettek ránk, és végrehajtottuk volna az utasításokat, amiket adtak, akkor migráció szempontjából úgy néznénk ki, mint Németország" – mondta Orbán, aki szerint a jelenlegi német vezetés részéről még most is nagy nyomás van Magyarországon a migránsokat távoltartó politikája miatt. „Képzeljen el egy olyan Németországot, ahol csak azok vannak, akiket beengednek. Márpedig Magyarország ilyen, és emiatt kell napi egymillió eurós büntetést fizetnie Magyarországnak az EU felé. De ez még indig olcsóbb Magyarország számára, mintha beengednénk az illegális migránsokat" – jelentette ki a magyar miniszterelnök, aki leszögezte: „ha Berlin és Brüsszel külön-külön is a feje tetejére áll", Magyarország akkor sem enged migrációs kérdésben. Ugyanakkor neki, személy szerint rossz érzése van, amiért a németek nem ismerik el, hogy Magyarország Németország végváraként funkcionál, márpedig végvári kapitányként az lenne a legkisebb elvárása, hogy ne lőjék hátra. Orbán szerint a brüsszeli vezetést nem lehet meggyőzni arról, hogy a migrációs paktum elrontott, ezért fel kell lázadni.

Arra a német sajtótól érkező kérdésre, hogy az AfD stratégiai kapcsolatot tervez-e a Fidesszel?, Orbán Viktor azt válaszolta: Magyarországnak jó kapcsolatot kell ápoljon a mindenkori német kormánnyal, mert az államközi kapcsolatok fontosabbak a pártkapcsolatoknál. Most viszont az látszik szerinte, hogy „az AfD a jövő, mert az emberek oldalán áll, és miután a támogatottságuk elérte a 20 százalékot, és egy ilyen nagy támogatottsággal rendelkező párttal való kapcsolatot nem büntetheti senki az államközi kapcsolatok terén, ezért gondoltam, hogy eljött a pillanat.”

Több mint kétszázezren tüntettek Münchenben a jobbratolódás ellen
Magyar Hang

Több mint kétszázezren tüntettek Münchenben a jobbratolódás ellen

Már hetek óta zajlanak a megmozdulások.

A magyar kormányfő plasztikus képpel szemléltette Magyarország helyzetét, szerinte ugyanis „a magyarok mellkasán eddig két csizma volt”, az egyik a brüsszeli, a másik az amerikai demokrata vezetésé. Az USA azonban már ad levegőt, mert Donald Trump elnöksége hat szempontból is megváltoztatta a világ gondolkodását. Ezek: a migráció rossz; a háború rossz; a Green Deal rossz; a kereszténység érték, a család érték; a politikai korrektség rossz, eljött a szabad beszéd korszaka, „ami az olyan szabadságharcosok malmára hajtja a vizet, mint én és az elnökasszony”.

Szerinte a nagy baj az, hogy az EU vezetői gyáva nyulakként ülnek a szántásban, mint akik várják a végzetüket. „Ez a legrosszabb dolog. Az amerikai elnök az olyan, hogy jön és olyan dolgokat csinál, hogy bele fogunk izzadni” – jelentette ki.

Weidel a tájékoztatón egyetértett a magyar kormányfővel abban: Európa legfontosabb problémája, hogy nincs vezetője, hiszen sem Franciaországban, sem Németországban nincs határozott vezetés. A Scholz-kormány szerinte az emberek érdeke ellen kormányzott és a belső ellentétei miatt nem tudta stabilan vezetni az országot. Az sem csoda, hogy a volt Kelet-Németországban lett az AfD a legerősebb párt, mert ott az emberek már sokat szenvedtek a szocializmus miatt, ők pedig befejeznék az emberek egzecíroztatását. Úgy véli, fel kell számolni a tiltásokat, meg kell szüntetni a Green Dealt, s hangsúlyozta: Weidel szerint Németországban ők az egyetlen párt, amely az orosz-ukrán háború kitörésétől fogva mindig is a béke pártján állt. Weidel a Reuters kérdésére válaszolva azt mondta, ők nem szélsőjobboldaliak, ezt csak a német alkotmányvédelem sütötte rájuk, amely ki akarja zárni őket a pártok egyenlő versenyéből. Beszélt arról is, hogy a német rendkívül elfogult velük szemben, és a kormánypártokat támogatja.

Weidel szerint az AfD a hagyományos családképet tekinti példaképnek, de saját magát liberálisnak tartja, és megemlítette, hogy ő is egy nővel él együtt, akivel két fiút nevelnek együtt. Szerinte család az, ahol gyerekek vannak, ugyanakkor – tette hozzá – Angela Merkelnek nem volt gyereke. Weidel szerint nekik nincsen szükségük „gendermegbízottakra, ők annyit akarnak, hogy békén hagyják őket. Szerinte nincs szükség arra, hogy a gyerekeket összezavarják genderkérdésben”.

Végezetül Orbán Viktor így jellemezte Alice Weidelt: „politikai vezető és szabadságharcos”. Közölte, hogy ő „minden kancellárjelöltet szívesen lát”. Az időpontot Weidel választotta, tíz nappal a német választások előtt, de – hangsúlyozta Orbán –ő kész lett volna fogadni az AfD elnökét akár egy nappal a választások előtt is. Így viszont elsők között lehet a sorban, és nem kell a sok gratulálók egyikeként beállnia a hosszú sorba.