
Faék egyszerűségű lesz a kormány véleménynyilvánító szavazása az ukrán EU-tagságról – erről is beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken.
Elmondta, még a konkrét kérdést nem fogalmazták meg, azt kiadták a megfelelő miniszternek, hogy tegye meg. Ez ugyanaz lesz, mint a nemzeti konzultáció, csak nem 10 kérdés lesz, hanem egy darab, egyszerű lesz, mint a faék. Hogy a kritikusok szerint Ukrajna évtizedekig úgy sem lesz uniós tag, arra azt mondta, Orbán szerint az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy 2030-ig Ukrajnának EU-taggá kell válnia, 1-2- éven belül, de ez tönkre tenné a magyarokat. Azt se felejtsük el szerinte, hogy Magyarországgal szemben az összes többi tagállam a háború folytatását támogatja. – Nem szabad engedni, hogy néhány tojásfejű ott Brüsszelben papíralapon, ott az íróasztal mellől döntsön arról, hogy Ukrajna uniós tag lehet-e vagy sem, itt nekünk, valóságos, földön járó magyar embereknek kell döntenünk ebben a kérdésben, amihez jogunk van – tette hozzá. Szerbiát viszont már holnap fel lehetne venni az EU-ba, Montenegrót és Észak-Macedóniát is.
Arról is beszélt, az olyan hagyományos baloldali pártok, mint a DK a háború folytatását szeretnék. Ott a Tisza Párt is, ami az Európai Néppárthoz tartozik, amiből a Fidesz azért lépett ki, mert elege lett belőlük, és az Európai Néppárt a leginkább héja, leginkább háborúpárti szereplője az Európai Parlamentnek. – A DK meg a Tisza együtt, bár más pártokhoz tartoznak, de mind háborúpártiak, és velük szemben állunk mi, Fidesz-KDNP-sek, és az igazság kedvéért meg kell említeni a Mi Hazánkot is, akik békepártiak vagyunk – állította. A miniszterelnök nem szeretné, a az európai védelmi fejlesztéseket hitelből fedezné az unió, de ettől még részt vennének a közös védelemben, sőt, adnának bele pénzt, de nem hitelből.
Arról, hogy Orbán Viktor pénteken azt is kifejtette, milyen férfiak lennének a legjobbak az anyának, itt írtunk.