
Szenvedés és fájdalom – ez az útja annak, hogy valaki ellenzékből kormányra emelkedjen – ezt üzente a spanyol Vox elnökének Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki részt vesz a Patriótál EP-frakciójának madridi csúcstalálkozóján.
A kormányfő élő videóban jelentkezett be szombaton a Patrióták talákozójáról, amit ő maga úgy vezetett föl egy korábbi Facebookon-bejegyzésében: „Trump elnök fenekestől felforgatta a nemzetközi politikát. Most rajtunk, Patriótákon a sor, hogy Brüsszelben is érvényt szerezzünk az emberek akaratának. Ideje bevenni Brüsszelt!”
Visszatérve Santiago Abascalra, a spanyol Vox elnökére, akinek pártja a legutóbbi spanyol választáson komoly vereséget szenvedett: „Aki kormányra kerül, annak a nemzetet kell szolgálnia, miközben folyamatos és brutális támadásoknak van kitéve”. (…) 19 éve vagyok kormányon, de ami még fontosabb, rekordtartó vagyok ellenzéki vezetőként, 16 évet voltam ellenzékben. Ez azt jelenti, hogy tudok valamit arról, milyen út vezet ellenzékből kormányra. Ezt az utat szenvedésnek hívják. Folyamatosan támadnak minden oldalról” – fogalmazott Orbán Viktor, aki ifejezte abbéli reményét, hogy a Vox kormányra kerül előbb-utóbb. Orbán példákat sorolt a magyar és a spanyol történelem közös fejezeteire. „Santiago, én értelek téged, és veled vagyok” – ismételte meg többször is, miután leszögezte, hogy „kipróbált fegyverbarátság” a magyaroké és a spanyoloké.
Mindezek után Orbán Viktor úgy folytatta: „Magyarországot a politikája teszi érdekessé és talán fontossá”. Arról beszélt, hogy 15 éve építik a szabad, keresztény, konzervatív országot, és a konzervatív politika laboratóriumává tették Magyarországot. A közönség tapsviharai közepette közölte, hogy nálunk bűncselekmény az illegális határátlépés, és szerinte ennek következménye, hogy nálunk a „migránsok” száma zéró.
– Bevándorlók helyett itt a magyar családokat támogatják – jelentette ki Orbán, és azzal büszkélkedett, hogy kitiltották a genderideológiát az iskolákból, az állami intézményeknek meg az alaptörvényben írták elő, hogy kötelesek védeni a keresztény kultúrát. Elhangzott „az anya nő, az apa férfi” kitétel is. „Korábban azt hittük, ezt mindenki tudja” – tréfálkozott a miniszterelnök, aki méltatta, hogy felszámolták a munkanélküliséget, és Magyarországon fizetik a legalacsonyabb adót a vállalatok, mert „mi nem büntetjük a munkát”.
Orbán Viktor szerint a gyűlölködő globalista elit, a brüsszeli bürokraták, a Soros-hálózat és az amerikai demokraták hajtóvadászatot indítottak a magyar kormány ellen, s eközben tönkretették Európát. Az európai gazdaság Brüsszel miatt elsüllyedt, és a pénzünket Ukrajnába küldik, egy reménytelen háborúba. Szerinte Soros György meghirdette, hogy évi egymillió migránst kell befogadni, és most kilenc év alatt kilencmillió migráns érkezett Európába. „Európa illegális migráns-inváziója és a népességcsere nem összeesküvés-elmélet, hanem maga a gyakorlat” – tette hozzá, leszögezve: a Trump-tornádó átalakította a világot.
„Tegnap mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream. Régen múltnak neveztek minket, ma már mindenki látja, hogy mi vagyunk a jövő” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint Amerikában, Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában megtörtént a jobbos áttörés, és most „felkészül: Ausztria.”