Indítványozta az Európai Parlament elnökénél Polt Péter legfőbb ügyész Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését – ezt a legfőbb ügyészség közölte. Az ok: az idén nyáron egy fővárosi szórakozóhelyen lezajlott és máig több tisztázatlan kérdést rejtő incidens.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a Központi Nyomozó Főügyészségen lopás bűncselekménye miatt zajlik nyomozás. Tájékoztatásuk szerint amikor Magyar Péter egy belvárosi klubban szórakozott, észrevette, hogy valaki – a későbbi sértett – mobiltelefonnal felveszi őt. Emiatt egyik társával közösen szóváltásába keveredtek vele, majd a vita során „Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette”. Az ügyészségi közlemény szerint a sértett többszöri kérésre sem kapta vissza a készüléket, a politikus letagadta, hogy az nála lenne. Majd amikor Magyar Péter elment a szórakozóhelyről, a Duna felé indult, lesétált a folyó partjára és telefont „szándékosan a Dunába ejtette”. Ezzel szerintük megvalósult a lopás, így a legfőbb ügyész „a büntetőeljárás európai parlamenti képviselővel szembeni lefolytatására, így a tényállás részleteinek további tisztázására” kérte a mentelmi jogának felfüggesztését.
Az ügyészség azt is közölte még, hogy a százezer forintot meghaladó értékű telefon – a rendőri intézkedés után – működőképesen került vissza a sértetthez. Habár itt több részletet erről nem közöltek, az eset után hír volt arról, hogy még a búvárokat is bevetették, hogy megtalálják az ominózus készüléket a folyóban.
Magyar Péter a történtek kapcsán korábban azt írta, hogy a szórakozóhelyen egy „fizetett fideszes provokátor” eredt a nyomába és hiába kérték az érintettet, hogy a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá, vagy legalább hagyja abba a filmezést. – Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat. Több mint 30 percig követett az utcán, fiatal egyetemisták segítettek megakadályozni hogy nagyobb baj történjen. Ezúton is köszönöm a fiataloknak, hogy velem voltak – írta korábban a Facebook-oldalán.