
Ma az EU egyetlen tagállamát és egészét sem fenyegeti semmilyen háborús kockázat, Oroszország részéről sem – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a 72 órás túlélőcsomag összeállításáról szóló európai bizottsági javaslatról. Arról nem ejtett szót, hogy Magyarországon negyedik éve tart a háborús veszélyhelyzet, amelyet a kormány félévente meghosszabbít, a mostani állapot májusig tart.
Megjegyezte, hogy a háború eszkalációjának veszélyét jelenleg Brüsszel háborúpárti politikája jelenti. Szijjártó Péter szerint az uniós túlélőcsomagról készült videó világosan mutatja, hogy az EU miért veszítette el a komolyságát, a versenyképességét, a helyét és a súlyát a világpolitikában. A javaslattal ugyanis szerinte „egy elképesztő és minden alapot nélkülöző, a józan ész minden aspektusát és összetevőjét nélkülöző hisztériakeltés” zajlik, amit az EU háború párti politikusai keltenek. Szijjártó Péter meglátása szerint azért, mert nem tudják elviselni, hogy nem ülnek ott a háború lezárását célzó tárgyalásokon, hogy világossá vált, hogy az európai politikusok három éven keresztül egy „kudarcos” politikát folytattak, amivel károkat okoztak az EU országainak és Ukrajnának. A külügyminiszter megint azon lovagolt, hogy az unió nem tudja elviselni, hogy az amerikai elnök már a béke pártján áll, és hogy az amerikaiak és az oroszok egymást tekintik tárgyalópartnernek.
A tárcavezető megint ekézte Ukrajnát, és hangsúlyozta: ha „Ukrajnát benyomják az EU-ba”, az elképesztő veszélyekkel jár pénzügyi szempontból, a gazdaság egésze szempontjából és a biztonság szempontjából is, de ezek a veszélyek „nem érdeklik az európai háborúpárti politikusokat”. Ezután rátért Magyar Péter szidalmazására is: szerinte Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke „azt az utasítást adta az Európai Néppárt magyarországi tagpártjának, a Tisza Pártnak, hogy nekik produkálniuk kell gyorsan egy olyan eredményt bármi áron, hamisítással (...), mintha a magyar emberek támogatnák Ukrajna gyors felvételét az EU-ba”. Ezért „egy ilyen Ukrajna-párti aláírásgyűjtés zajlik ma Magyarországon azért, hogy azt a hamis képzetet állíthassák elő, mintha a magyar emberek támogatnák Ukrajna gyors benyomását az EU-ba”, de hogy a magyar emberek erről mit gondolnak, azt egy véleménynyilvánító szavazáson fogják elmondani – mondta Szijjártó Péter.