Timothy Garton Ash: „Putyin már 1994-ben az elveszett területekről beszélt, külön nevesítve a Krímet”

Timothy Garton Ash: „Putyin már 1994-ben az elveszett területekről beszélt, külön nevesítve a Krímet”

Timothy Garton Ash (Fotó: Oxfordi Egyetem)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A háború Ukrajnában és a demokrácia jövője Közép-Európában címmel tartott pénteken előadást a Közép-európai Egyetemen (CEU) Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem történésze, a kelet-közép-európai rendszerváltásokat közelről, belülről is ismerő kutatója. Mint mondta: három éve a jelenkori Európa történetéről írt munkám első fejezetében feltettem a kérdést, vajon megismétlődhetnek-e még valaha a második világháború borzalmai, miután 1945-ben azt mondták: soha többé. Nos, a kérdésemre itt a válasz, ha megnézzük mi megy most többek között Mariupolban. Noha, a délszláv háborúk is kegyetlenek voltak, elég csak a srebrenicai borzalmakra gondolnunk, ám méreteiben ez a mostani háború sokkal nagyobb, és következményeiben sokkal összetettebb lesz.

Az egyik okként a NATO-bővítést szokták megjelölni. „Persze, ne higgyük, hogy ez önmagában jogalapot adhatna Putyinnak a háborúhoz Ukrajnával szemben. Naiv, aki azt hiszi, ha nincs a keleti NATO-bővítés, akkor ma ez nem történt volna meg. Egyetlen ország sem szereti feladni a maga birodalmát – fejtette ki az Oxfordi Egyetem professzora utalva a Szovjetunió 1988 és 1991 közötti szétesésére –, majd megjegyezte: „kérdezzék meg a briteket, vagy épp a magyarokat, bár ők ugye a saját területeket vesztették, de elég megnézni a Trianon századik évfordulójára emelt emlékművet”.

Hogy milyen a történelmi emlékezet, arra jó példa, hogy Borisz Jelcin eredetileg Borisz Nyemcovot akarta utódjául, nem Vlagyimir Putyint. (Nyemcov Jelcin idején előbb Nyizsnij-Novgorod kormányzója, majd helyettes-kormányfő is volt; Putyin politikai ellenfeleként tartották számon, 2015-ben a Kreml közelében merénylet áldozata lett – a szerk.)

– 1994-ben találkoztam először Putyinnal, és már akkor a határokon kívül rekedt 25 millió oroszról, az elveszett területekről beszélt, külön nevesítve a Krímet. Tehát jóval a NATO-bővítés előtt ez a poszt-birodalmi reakció – aminek az is része volt, hogy Ukrajnát nem tekintették önálló államnak – már létezett Oroszországban. Ehhez pedig hozzájött a félelem a demokráciától, s ilyen szempontból Putyin számára a 2004-2005-ös ukrán narancsos forradalom jelenti a fordulópontot, hiszen ennek lehetősége megjelent a „kertek alatt. Ahogy egy orosz újságíró 2010-ben fogalmazott, Oroszország számára az elmúlt 20 év legfontosabb eseménye Oroszországon kívül történt – mondta a brit professzor, aki többek között a The Guardian hasábjain is rendszeresen ír jegyzeteket, publicisztikákat.

A történész szerint a jelenlegi eseményeket látva el lehet képzelni, mi lehetne ma a Baltikummal – ahol jelentős orosz populáció él, vagy épp Közép-Európával, így Magyarországgal is, ha a Nyugat bővíti a lehetőségeihez képest a térségben a NATO-t és az EU-t. Szerinte a 2008-as bukaresti NATO-csúcs, ahol végül sem Grúziát, sem Ukrajnát nem vették fel az észak-atlanti szövetségi tagság előszobájának számító tagsági akciótervébe (MAP), komoly zavart okozott Nyugaton.

Timothy Garton Ash szerint Putyin nem számított arra, hogy ilyen kemény katonai és civil ellenállásba ütközik az ukránok részéről, ez pedig teljesen megváltoztatta a helyzetet. A történész úgy véli, ahhoz hogy bármiféle békemegállapodás létrejöhessen, meg kell érteni a háború okait és kilátásait. Mint mondta, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kristálytisztán megfogalmazta, mire lenne szükségük: fegyverek, szankciók és kilátás az EU-tagságra. „Fegyvereket adunk, de még bőven van mit tennünk ezen a fronton. Szankciókat hoztunk, de itt is van még mit meglépni, különösen a kőolaj- és gázfronton. Ez utóbbival lehetne valóban megtörni és térdre kényszeríteni Putyin rendszerét.” Az energiahordozókkal kapcsolatos szankciókról szólva Garton Ash megemlítette Orbán Viktort, mint ennek a legnagyobb ellenzőjét az EU-ban. Hozzátette azt is, amíg nincs erre vonatkozó megállapodás, addig ezekkel a pénzekkel is az orosz háborús gépezetet tápláljuk. „Csak Németország – amely gázkészleteinek 55 százalékát Oroszországtól szerzi be – 7 milliárd eurót fizetett a háború kezdete óta Oroszországnak, amely pénzt Putyin a kegyetlen háborús gépezetére költhet, és addig amíg nincsenek szankciók, komoly morális kérdés elé állítja a Nyugatot” – emlékeztetett a történész. Hozzátette később kérdésre azt is, akár már rövidtávon is, a németek a GDP 4 százalékával – fejenként úgy ezer eurós vállalással – szabadulhatnának Oroszország energetikai szorításából.

A háború kapcsán kitért Orbán és a V4 helyzetére is. Mint mondta, az elmúlt egy évben a magyar kormányfő keleti politikával kapcsolatos vízióját gyengítő események történtek a visegrádi országokban: Csehországban az egyesült ellenzéknek sikerült szűk győzelmet aratnia Andrej Babis felett, míg az ukrán helyzet miatt a korábbi meghitt, szövetséges viszony az orosz invázió következtében ellentetjére fordult a lengyel kormánypárttal, amely megorrolt a magyar kormányra annak oroszokkal szembeni elnéző magatartása miatt. Timothy Garton Ash szerint a V4 védelmi miniszteri budapesti csúcsának fiaskója, azaz, hogy a partnerek lemondták a részvételt, mert szerintük a magyar kormány túlságosan elnéző Oroszországgal szemben, állatorvosi lova annak, hogy Orbán az orosz invázióval elvesztette a V4-et.

Ukrajna uniós tagságának kilátásairól szólva egy 2005-ös emléket idézett fel: „Kérdeztem az Európai Bizottság akkori elnökét, José Manuel Barrosót, hogy a narancsos forradalom után miért nem áll ki a bizottság, és mondja ki, hogy azt akarják, hogy Ukrajna uniós tag legyen? Azért – válaszolta Barroso –, mert akkor azonnal két nagy pofont kapnék két meghatározó tagállamtól, az egyiket a franciák, a másikat a németek adnák.” A történész szerint ez ma sincs másképp, jól látszik a reakciókból, hiába lenne vagy 15 év kifutása a teljes felvételnek. Ráadásul azt se lehet mondani, hogy az EU ne vett volna fel korábban olyan államot tagjai közé, amelynek befagyott konfliktusa volt épp folyamatban, lásd az NSZK felvételét a második világháborút követő német megosztás idején. De jó példa erre Ciprus, amely ma is Európa egyik legrégebbi konfliktusát hordozza magával. (A sziget északi felét 1974-ben szállták meg a törökök, azóta egy ENSZ ütközőzóna választja el a görög és török részt, az EU-nak csak az előbbi a tagja, a kizárólag csak Ankara által elismert, 1983-ban létrehozott Észak-ciprusi Török Köztársaság nem – a szerk.)

A brit kutató noha jelezte, az ukrán politikai elit és az ukrán demokrácia igen csak korrupt és megannyi problémával küszködött, még Zelenszkij alatt is, szerint az EU lehetne rugalmasabb a felvétel terén. Ahelyett, hogy a „mindent vagy semmit” elvet alkalmazná, azaz, hogy valaki vagy teljes jogú tag lesz, vagy nem, részekre lehetne bontani a folyamatot. Így ha valamely tagjelölt megfelel egy szektor kritériumainak, mondjuk energetika, kereskedelem, vagy vízummentes utazás terén, akkor azokon a területeken integrálni lehetne őket az EU-ba.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, Ukrajna semlegessége, nem egyenlő a demilitarizációval – lásd Svájc, amely szövetségi rendszerek szempontjából semleges, ám roppant erős hadsereggel és védelmi képességekkel bír. Ukrajna NATO-ból való kimaradása, semlegessége tehát nem egyenlő egy védelem nélküli, kiszolgáltatott helyzettel.

Az Oxfordi Egyetem professzora szerint az orosz invázió következtében az elkövetkezendő egy-másfél évben az EU vezetőinek több dologgal is szembe kell nézniük. Így például az keleti határszakasz megerősítésével, amely térségében most alig néhány ezer katona állomásozik. Emellett az elszabaduló inflációval és az ezzel együtt járó növekvő államháztartási hiánnyal és államadóssággal.

Garton Ash – aki szerint Ukrajna orosz inváziója örökre megváltoztatja Európát, és hosszú évekig tart majd, mire levonhatjuk a következményeit – úgy véli, az európai jövő kulcsállama Németország, de emellett az EU-nak szükséges lenne kialakítania egy Kelet-politikát, a német „ostpolitik” ugyanis már régen nem létezik.

Timothy Garton Ash előadásában kitért a vasárnapi parlamenti választásokra is: az EBESZ megfigyelők álláspontját idézve megjegyezte, az ukrajnai háború kitörése óta ez lesz az első fontos, egyúttal talán legproblemtikusabb országos választása EU-ban. Szerinte a magyar választás eredményének ebben a kontextusban van igazán komoly jelentése, üzenet. „Ha ugyanis az ellenzék nyer, akkor teljesen megváltozhat Közép-Európa története azzal, hogy visszatalál arra a korábbi ösvényére, amire 30-35 éve lépett” – véli Timothy Garton Ash, hozzátéve, hogy azt sem szabad elfelejteni, a jelenlegi rezsim nagyon sok pozícióban bebetonozta magát az alkotmányozó többségének köszönhetően. A történész ugyanakkor arról is beszélt, minden jel arra mutat, a Fidesz fog nyerni, ám Orbán modellje – pont a háború miatt – halott. Szerinte nem fogja tudni tovább játszani, az EU és NATO, valamint a Moszkva és Peking közötti ingázását.

Amennyiben szeretnék végighallgatni a teljes előadást, úgy az alábbi videóban visszanézhetik.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture