Ujhelyi István: A kormányváltás után újratárgyaljuk a Norvég Alap folyósítását

Ujhelyi István: A kormányváltás után újratárgyaljuk a Norvég Alap folyósítását

Ujhelyi István

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Norvégia budapesti nagykövetségéhez fordult Ujhelyi István szocialista EP-képviselő annak érdekében, hogy egy kormányváltás után az új kabinet újratárgyalhassa a Norvég Alap forrásainak folyósítását, így Magyarország ne veszítse el a 77 milliárd forintos támogatást – számolt be róla az MSZP politikusa kedden online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta: a Fidesz-kormány nem tudott megállapodni a folyósítás részleteiről a norvég féllel, így Magyarország elveszítheti a 2014-2021 közötti időszakra vonatkozó támogatási összeget. „A magyar kormány elbaltázta ezt is. Csak azért, hogy ne tudjon még véletlenül sem olyan magyar civil szervezet támogatáshoz jutni, amelyik nem függ Orbán rendszerétől, a Fidesz képes volt megakadályozni a teljes Norvég Alap lehívását” – fogalmazott Ujhelyi István. Hozzátette: Norvégia ebből az összegből nem „óvodás gyermekek nemváltoztató műtétjeit” akarta volna finanszírozni, hanem a társadalmi felemelkedést és fejlődést támogatták volna belőle Magyarországon.

Az EP-képviselő rámutatott: az alapból kilenc területet lehetett volna finanszírozni, ráadásul a kifogásolt, civil szervezetekre szánt összeg a teljes keret alig tíz százalékát tette volna ki. Így – folytatta – a kormány miatt a civilek mellett számos társadalmilag fontos terület is komoly támogatástól esik el, hiszen az alapból 21 milliárd forint ment volna a klímaváltozással kapcsolatos programokra, 2 milliárd forintot költhetett volna Magyarország oktatásra és ösztöndíjprogramokra, 13 milliárdot a szociális szegénység csökkentésére, 19 milliárdot pedig kis- és középvállalkozások fejlesztésére, míg a kulturális szektor 7 milliárd forintot, a roma integrációs program 6 milliárdot kaphatott volna.

Az MTI által idézett Ujhelyi István szerint nem csak a most lejárt és el nem költött támogatás került veszélybe, de a jövőre induló újabb hétéves támogatási kör elérése is kérdéses a Fidesz-kormány magatartása miatt.

A politikus közölte: ezért Norvégia budapesti nagykövetségéhez fordult azzal a kéréssel és javaslattal, hogy a 77 milliárd forintos támogatás folyósítását – kormányváltás esetén – a következő kormányzat Karácsony Gergellyel újratárgyalhassa, illetve nyissák újra a tárgyalásokat a 2021-27 közötti időszakra is. „Újra fogjuk tárgyalni, és az új kormány idehozza Magyarországra ezeket a forrásokat” – jelentette ki.