Ursula von der Leyen: Az illúziók kora végetért
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2025. március 11-én. (MTI/EPA/Ronald Wittek)

Az illúziók korszaka most véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért: nem a távoli jövőben, hanem azonnal, nem fokozatosan, hanem a helyzet által megkövetelt merészséggel – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.

Az uniós parlament európai védelemről szóló plenáris vitájában az MTI szerint az elnök hangsúlyozta: a béke és az egység már nem tekinthető magától értetődőnek, biztonsági válsággal áll szemben Európa. Mint mondta a hidegháború után Európa alábecsülte a biztonsági kockázatokat. Egyesek Oroszország biztonsági és gazdasági integrálásában, mások az amerikaiak folyamatos védelmében bíztak. Ennek eredményeként csökkentették a védelmi kiadásokat, bízva a béke fenntarthatóságában, ám ehelyett biztonsági deficit keletkezett. Von der Leyen hangsúlyozta: Ukrajna katonai támogatása sürgető feladat, de a kihívás egész Európa biztonságáról szól.

– Az Európai Tanács múlt csütörtöki ülésén olyan példátlan egyetértést tapasztaltam az európai védelem kérdésében, amely néhány héttel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Új felismerés született: másképp kell gondolkodnunk, és ennek megfelelően kell cselekednünk. Megkezdtük Európa hatalmas erőforrásainak mozgósítását – emelte ki. Az Európa felfegyverzésére irányuló tervet taglalva az elnök elmondta, hogy a javaslat akár 800 milliárd euró mozgósítását teszi lehetővé az európai védelem megerősítésére. Ennek egyik kulcseleme a mentesítési záradék aktiválása, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy gyorsan és hatékonyan növeljék védelmi kiadásaikat.

A javaslat második fő eleme a SAFE pénzügyi eszköz, amely stratégiai területeken – például légvédelem, drónok, rakéták, lőszerek, katonai mobilitás, kiberbiztonság és mesterséges intelligencia – támogatja a beruházásokat. A finanszírozás európai gyártók termékeire összpontosul, hosszú távú szerződésekkel biztosítva az ipar stabilitását és kiszámíthatóságát. Azt is kijelentette, hogy a közös beszerzések kulcsfontosságúak, mert gyorsak és hatékonyak, ennek érdekében az EU alkalmazza az uniós szerződések 122. cikk szerinti vészhelyzetre vonatkozó eljárást, amely lehetővé teszi a gyors pénzügyi támogatást. Emellett a kohéziós alapok fel nem használt forrásait a tagállamok védelmi projektekre – például infrastruktúrára vagy kutatás-fejlesztésre – irányíthatják át – tette hozzá. Von der Leyen szerint a javasolt intézkedések a gazdasági növekedést és a versenyképességet is erősítik, új gyárak és termelési vonalak létrehozásával, valamint minőségi munkahelyek megteremtésével Európában.