Ursula Von der Leyennel is tárgyal Orbán Viktor
Orbán Viktor úton Brüsszel felé, 2020. február 2-án (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az uniós csúcsintézmények vezetőivel, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács első emberével egyeztet Brüsszelben – írja a Magyar Nemzet. A kormányfő egy a Facebook-oldalára feltöltött fotó szerint vasárnap este érkezett meg a városba.

A lap kérdésére az Európai Bizottság azt közölte: a miniszterelnök és von der Leyen számos, az EU-t érintő kihívásról tárgyal. A bizottsági elnök szóvivője nem erősítette meg, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) kapcsolata is a témák között szerepel, de a Magyar Nemzet szerint borítékolható, hogy érintik e kérdést is.

Kívül tágasabb? | Magyar Hang

Orbán Viktor a hét végén kizárta, hogy a közeljövőben bármikor is bejelentené a Fidesz az EPP-ből való kilépését. A Néppárt közgyűlése szintén hétfőn ül össze, ebben a felfüggesztett Fidesz nem vesz részt, és a Magyar Nemzet információi szerint Orbán a pártcsalád elnökével, Donald Tuskkal sem találkozik. A kormányfő Brüsszelből Rómába indul, ahol először Giu­seppe Conte kormányfővel tárgyal, később pedig a jobboldali olasz pártok vezetőivel egyeztet. Emellett felszólal a keményvonalasabb konzervatív európai jobbosok konferenciáján. Az Isten, becsület, nemzet: Ronald Reagan elnök, II. János Pál pápa és a nemzeti szuverenitás című rendezvényre hétfőn és kedden kerül sor.

Egy hét múlva Orbán Viktor Berlinbe utazik, ahol tárgyal majd Angela Merkel kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauer­rel, a CDU elnökével. A Welt am Sonntag szerint az EPP és a Fidesz kapcsolata biztosan napirenden lesz.

A legfrissebb sajtóhírek szerint nem valószínű a Fidesz kizárása a Néppártból, inkább a felfüggesztés fenntartására lehet számítani.