Válaszolt a kormány az Európai Bizottságnak, készen állnak a megegyezésre

Válaszolt a kormány az Európai Bizottságnak, készen állnak a megegyezésre

Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szokásunkhoz híven időben megküldtük a válaszunkat a Bizottság jogállamisági kondicionalitás levelére – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Ujhelyi István, a szocialisták Európai Parlamenti képviselője hétfőn arra szólította fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a válaszlevelet. Mint írta, a „mai nappal lejárt a Fidesz-kormány kéthónapos, hivatalos válaszadási határideje a kabinet jogállami bűnei miatt elindított, úgynevezett kondicionalitási, avagy feltételességi eljárással kapcsolatban. Mint ismert, az Európai Bizottság még április 27-én küldte meg a magyar kormánynak azt az átiratot, amelyben lényegében a Fidesz-kabinet elmúlt éves bűneit sorolta fel és várta azok magyarázatát. A Brüsszelből érkezett levél olyan – egyébként számos alkalommal már rögzített – tételeket tartalmaz, mint hogy a jelenlegi magyar közbeszerzési rendszer visszaélésekre alkalmas, a hatóságok nem kellő objektivitással üldözik a korrupciót, átláthatatlan az uniós források elosztása és az elszámolások ellenőrzése pedig felületes.”

Hangsúlyozta, hogy ennek az eljárásnak az eredményeként akár el is eshetünk a nekünk járó, összesen mintegy 15 ezer milliárd forintos támogatás egy jelentős részétől. „A mai nappal bezárólag a magyar kormánynak elvben hivatalos és részletes választ kellett küldenie az Európai Bizottságnak, kifejtve álláspontját a kifogásokkal kapcsolatban. A magyar nemzet joggal várja el a kormánytól, hogy ebben az ügyben a lehető legátláthatóbb módon tárgyaljon az Európai Unióval, ezért a tisztesség megköveteli, hogy késlekedés nélkül hozzák nyilvánosságra a Brüsszelnek küldött választ és tegyék világossá: milyen garanciákat vállalt a magyar kormány a jogállamiság helyreállítása és az uniós források mielőbbi lehívása érdekében” – írta.

Varga Judit hétfő esti bejegyzésében nem ismertette a válaszlevelet, csak annyit írt, hogy a kormány számára mindig is fontos volt a lojális együttműködés és a kölcsönös tiszteleten alapuló konstruktív párbeszéd. „A Bizottság minden kérdésére maradéktalanul és szakmai igényességgel válaszoltunk most is, annak ellenére, hogy bizonyos pontokban megalapozatlannak találtuk a brüsszeli aggályokat. Mi továbbra is maradunk az egyenes és igényes szakmai párbeszédnél. Készen állunk a tárgyalásra és a megegyezésre” – fogalmazott.

Az uniós pénzek lehívásáért felelős miniszterként Navracsics Tibor az elmúlt héten Brüsszelben tárgyalt, szűk három nap alatt tizenegy jelenlegi és két volt uniós biztossal találkozott, hogy elérje a megállapodást a magyar kormány és az Európai Bizottság között. A Magyar Hang tudósítójának nyilatkozva elmondta, hogy a kormány nyitott arra, amit elvárnak tőle Brüsszelben. A beszélgetés során elismerte: a gyermekvédelmi törvény a melegeket a pedofilokkal összemosó módosításainak semmi köze a befagyott forrásokhoz.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a kormány kompromisszumkészsége mellett viszont arról is beszélt a múlt héten, hogy felkészültek arra is, hogy a pénzek nélkül is meg kell élnünk. „Ez nem jó forgatókönyv számunkra, de anyagilag felkészültünk” – mondta.

A Portfolio ezek után hétfőn elemzést készített a témában, melyben arra jutottak, hogy már eddig is jócskán hiányoztak az EU-pénzek a magyar költségvetésből, és ha az év hátralévő részében, illetve 2023-ban is csak minimális összegben jönnének, akkor 2023 végére összességében már több ezer milliárdos lenne az elmaradás, így drasztikusan más pályára keveredne a magyar államháztartás és az egész gazdaság a tervekhez képest.