Varga Judit: Mi vagyunk a racionalitás utolsó bástyája
Varga Judit igazságügyminiszter (Fotó: Varga Judit / Facebook)

Mi vagyunk a racionalitás utolsó bástyája – vonta le az olajembargó-vita tanulságait Varga Judit igazságügyminiszter.

Szerinte egyre többen nyilatkoznak elismerően Magyarország álláspontjáról az olajembargó kapcsán. A holland miniszterelnök után ugyanis már Litvánia elnöke is igazat adott a magyar kormányfőnek. Az elmúlt hetek vitáiból tehát két következtetést is le tudunk vonni – írta a Facebookon szombaton.

„1. Dacára az óriási ellenszélnek, hazánknak sikerült ismét megvédenie álláspontját azokkal szemben, akik szinte teljesen elrugaszkodtak már a valóságtól és olyan szankciókat akarnak bevezetni, amelyek nekünk jobban fájnának, mint a célországnak. 2. Újra bebizonyosodott, hogy a nyugati mainstream nyomása ellen csak mi vállaljuk fel a vitát. Hiába haszonélvezői az embargó alóli mentességnek más tagállamok is, egyedül mi vagyunk azok, akik felemelték a hangjukat és tűzön-vízen átmennek az emberek érdekeiért. Mi vagyunk a racionalitás utolsó bástyája. És ha már mindenkinek elmentek otthonról, mi akkor is maradunk, megvédjük Magyarországot és vele együtt egész Európát” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök is hasonlóan keretezte a brüsszeli vétóvitát pénteken a Kossuth rádióban, amikor arról beszélt, hogy többen is elégedetlenkedtek, de csak ő állt ellen. Mint mondta, nagyon kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint a magyar. Friss és kétharmados felhatalmazása van a kormánynak, ráadásul rendkívüli felhatalmazás is van. Más országokban koalíciós kormány, vagy kisebb többség van, ott nehezebb egyértelműen kiállni – magyarázta.