
Az Európai Bizottság szerdán mutatta be a Versenyképességi Iránytű (Competitiveness Compass) nevű gazdaságélénkítő programját, amely az elkövetkező öt évre határozza meg az EU gazdaságpolitikai irányait.
„Európának mindene megvan, ami ahhoz kell, hogy sikerrel járjon”, de „javítani kell a gyengeségeinken, hogy visszanyerjük a versenyképességünket” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A Versenyképességi Iránytű egyrészről vállalatokat érintő deregulációs csomagot tartalmaz, másrészt az évtizedek óta halódó, öt év alatt mintegy 14 ezer milliárd eurónyi magánforrást becsatornázó megtakarítási és befektetési – egyszerűbben tőzsdepiaci – unió gyorsított bevezetését támogató stratégiáját. – Üzleti modellünk alapvetően részben az olcsó, nagyrészt kínai munkaerőre és az olcsó orosz energiára, részben a biztonság és a biztonsági beruházások kiszervezésére támaszkodott. Ezek az idők elmúltak – mondta a Vg.hu szerint a sajtótájékoztatóján.
A bizottsági elnök beszédében az innováció fellendítésére, a szén-dioxid-mentesítés előmozdítására, valamint az energiaellátás és a kereskedelmi forgalom biztosítására irányuló erőfeszítéseket emelte ki. A tiszta technológiákat előnyben fogják részesíteni a közbeszerzéseknél, és egyszerűsítik az állami támogatások szabályait bizonyos ágazatokban. A gyors technológiai változások miatt szakképzési uniót indítanak. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha nem teszünk semmit, akkor Európa „azt kockáztatja, hogy alacsony növekedési pályán ragad, kevesebb jövedelemmel a foglalkoztatottak, kevesebb jóléttel a hátrányos helyzetűek és kevesebb lehetőséggel mindenki számára”.
Von der Leyen „példátlan erőfeszítéseket” ígért az egyszerűbb szabályok kidolgozására és az adminisztráció felgyorsítására is. Negyedével – kisebb cégeknél több mint harmadával – csökkenteni fogják a jelentési kötelezettségeket. Ennek egy része az új éghajlatbarát szabályozások visszavágását jelenti majd, még akkor is, ha „az EU minden kétséget kizáróan a zöld megállapodás célkitűzéseihez vezető úton marad”, tette hozzá. Brüsszel mellett azonban a kormányoknak fel kell lépniük, mivel az adózástól a munkaerőpiacokon át az iparpolitikáig „számos kulcsfontosságú mozgatórugó legalább részben az ő kezükben van”, és a nemzeti reformokat és beruházásokat egy versenyképességi koordinációs eszközön keresztül kell összehangolniuk.
A terv Mario Draghi versenyképességi jelentésében megfogalmazott kritikákat veszi alapul, amelyek szerint az EU számos szakpolitikai területen lassú vagy széttagolt. Emellett szociális kérdéseket is érint, amelyek általában nem tartoznak a bizottság hatáskörébe. Arra kéri a kormányokat, hogy nyissák meg a munkaerőpiacokat, mivel a dolgozó népesség elöregszik, és intézkedéseket sürget az oktatás hiányosságainak kezelésére, mivel a gyermekek matematikai és olvasási készségei romlottak.