200 százalék: tombol a fideszes túlteljesítési válság

Volt az a bizonyos címlap 2015-ben, nos, az például nagyon nem tetszett, Orbán Viktor szögesdrótból tekert Hitler-bajusszal, hozzá a cím, Szégyenbe hozott ország, épp az ilyenek miatt lengett át a közéleti inga a permanens liberális hisztériából az illiberális, unortodox akármibe, sőt még azon is túl. Egyébként a kormánypártilag ballibnek nevezett közösségben ezt szokás félreérteni, hogy íme, mi már akkor megmondtuk. Dehogy mondták meg, pont fordítva, vastagon hozzájárultak, hogy létrejöjjön, de vissza, a nyitó oldalra, mert megint címlapügy van.

A Mladina című szlovén hetilap március végén jelent meg orbános címoldallal, amelyen a magyar miniszterelnököt náci vezérként, a szlovén szélsőjobboldali párt, az SDS vezetőit pedig hozzá dörgölőzve ábrázolták. Nem vagyok elájulva ettől sem, de ez legalább karikatúra, és még azt is el tudom képzelni, hogy akadt szlovén olvasó, aki pöppet somolygott rajta.

Rém unalmas sztori, lenne, ám itt következik a derékszögű, kimért, csikorgó úlymagyarosch virtsaft, Magyarország ljubljanai nagykövete, Szilágyiné Bátorfi Edit ugyanis diplomáciai jegyzékben tiltakozott a szlovén külügyminisztériumnál, azt kérve, hogy a jövőben akadályozzák meg a hasonló túlkapásokat. Magyarán dörrentsenek oda a szerkesztőségnek, hogy soha többé ne merjenek Orbán Viktorral emígyen tréfálkozni.

Vicc. Rossz vicc, de vicc, a szlovénok körbe is röhögték annak rendje s módja szerint, idehaza pedig sorban megszülettek az íme, így gondol a Fidesz a sajtószabadságra tematikájú értekezések, csakhogy engem más fogott meg az édessavanyú történetben: a túlteljesítési válság.

Izgalmas jelenségről beszélünk, a lényege, hogy a hierarchia alacsonyabb szintjén tanyázók folyamatosan megpróbálják kitalálni, mit várhatnának el tőlük fentebb, s nem a valóságos, hanem az elképzelt feltételrendszer szerint cselekszenek. Simán előfordulhat tehát, hogy Szilágyiné Bátorfi Editet senki sem nógatta Szijjártó Péter irodájából, vagy annak néhány emeletnyi környezetéből, hogy kezdjen már határokon átívelő küzdelmet a sajtószabadság ellen, hanem önmagától gondolta a tettek harcmezejére lépni, mert a.) meg fogják róni, ha kiderül, hogy nem vette észre a becstelenséget, b.) azt várják tőle, hogy tiltakozzon az efféle esetekben, c.) éberségéért dicséretben részesülhet, amivel megszilárdíthatja a rendszeren belüli pozícióját.

Jómagam a közmédiában találkoztam elsőként ezzel a mentalitással, pedig hol voltunk még a jelen állapottól, amikor az M1 bő hete napi 24 órában egy nem létező migránskaraván kalandjairól haditudósít. De a magocska már el volt vetve, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg a kor szelleme: mi kerüljön a Híradó.hu nyitóoldalára, lehet, hogy túl sok az ellenzékről szóló cikk, vezető anyagnak pedig inkább valami pozitív hírt. (Igen-igen, még voltak ellenzéki hírek, furcsa, nem?)

2019-ben viszont már általánosan, az X és az Y tengely mentén is tombol a túlteljesítési válság, mi több, ez lett a rendszer lényege és nem a korrupció. Az a motorja amúgy.

A nagykövet asszony karikatúrát támad, a művházigazgató lemondja a közéletileg megpecsételődött színész előadását, a jó nevű klub nem kér a Kötöttfogás extrából, a publicisták egymást túllicitálva írnak minél keményebbeket (lásd még: trágárkodási verseny), természetesen mindig csak szigorúan egyazon irányba, a talpas csinovnyikok pedig a Facebookon tobzódnak, lájk és szív, ami Orbán Viktor, és posztolj-posztolj; az egyik ismerősöm a múltkor benézhette a határidőt, mert egy nap alatt akarta teljesíteni a havi közösségi médiapenzumát, míg végül több nappal korábbi közlekedési információt is megosztott a Pesti Srácok oldaláról.

Minősített eset a rendezvénymegzavarás, senkinek eszébe nem jut, még csak nem is kívánja, de ő odamegy, hogy a szólásszabadság nevében beléfojtsa a szót, aztán a kézműves matricázás, valamint a pocsék helyesírással és tréfás angolkiejtéssel elkövetett hivatásgyalázó álújságírás.

A túlteljesítési válság másik oldali ismérve, hogy a hatalom, köszöni szépen, jól van, összességében hálás érte, hogy nem kell ostoba és kínos szabályok megalkotásával, valamint sztahanovista jellegű ösztönzéssel bíbelődnie. A szisztéma hálája azonban nem csatornázódik be az egyénekhez, azt a minden a legnagyobb rendben van szellemében megtartja magának, alkalmanként még meg is mosolyogja az egyre nagyobb tempóban taposó hasznoskákat, akiket a legritkább esetben vesz észre, ellenben annál gyakrabban pöcköl le magáról, ha úgy hozza a pillanat uralásából adódó szükség.

Persze hogy jövök én ahhoz, hogy életviteli tanácsokat osztogassak, de ha úgy érzed, te is rezsim malmában őrölsz, akkor:

Fogd vissza magad, azzal a hatalmat is visszafogod. Mindenkinek jobb lesz úgy.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/15. számában jelent meg, 2019. április 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/15. számban? Itt megnézheti!