Az első tanítási napon megjelent a vírus több iskolában, Szegeden az egyetemi évnyitó marad el

Az első tanítási napon megjelent a vírus több iskolában, Szegeden az egyetemi évnyitó marad el

Üres iskolai folyosó. Képünk illusztráció.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két budapesti intézményben bukkant fel a koronavírus az első tanítási napon. A XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium több tanulója a gólyatáborban fertőződött meg, írja a 444. Ez azonban a tanítást nem befolyásolja. – A tábor az iskolától helyét és idejét tekintve jól elhatárolódott, valamint az iskola tanulóinak csak bizonyos körét érintette. Ez a tanévkezdést semmiféleképp nem érinti – reagált a portál megkeresésére az iskola igazgatója.

Koronavírusos lett egy tanár a Budavári Általános Iskolában, de diákokkal nem érintkezett – tudta meg a Hvg.hu V. Naszályi Márta I. kerületi polgármestertől. A portál arról is beszámolt, hogy a szintén I. kerületi Lisznyai utcai Általános Iskolából is több gyereket hazaküldtek a fertőzés gyanúja miatt. Pozitív tesztet adó gyermek az információik szerint nem ment iskolába, a vele korábban kapcsolatba került tanulókat küldték haza. Minderről azonban az önkormányzat egészségügyi szolgálatához nem érkezett jelzés.

A szülöktől származó információk szerint a III. kerületi Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában három pedagógus tesztje lett pozitív, emiatt a tanévet nem is tudják a hagyományos módon elkezdeni. A kerületi Ittlakunk.hu információi szerint az igazgató hétfőn arról tájékoztatott, hogy a fertőzött tanárokkal 30 gyerek kerülhetett kapcsolatba. – A fertőzés elkerülésére a tankerület ózonos fertőtlenítést rendelt meg, ami jelenleg is zajlik. Az épület reggelre teljes mértékben és kockázat nélkül, minden kórokozótól mentesen várja a gyerekeket – olvasható a levélben. A tanítás helyi rendjéről még egyeztetnek, de az iskola a következő az egész héten nyitva áll a tanulók előtt, de tiszteletben tartják, ha a szülők úgy döntenek, hogy nem engedik el a gyermeket.

Nem ez az első óbudai intézmény, ahová bekerült a vírus, vasárnap derült ki, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje az Óbudai Százszorszép Óvoda három dolgozójának. Az intézmény csaknem összes munkatársa és 70 gyerek is érintett lehet. Az óvoda bizonytalan ideig zárva tart, a dolgozók, az oda járó gyerekek és családjuk biztonsága érdekében az országos tiszti főorvos által kiadott eljárásrend szerint az állami intézmények megkezdik a lehetséges kontaktok felkutatását.

A Délmagyar mindeközben az intézmény közleményére hivatkozva arról számolt be, hogy a Szegedi Tudományegyetemen végzett koronavírus-szűrések során az egyik rektorhelyettes tesztje pozitív lett, ezért a szeptember elsejére tervezett tanévkezdő sajtótájékoztatót és a szeptember 5-i tanévnyitó ünnepséget sem tartják meg.

Korábban a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) gólyatáborának résztvevői között is több fertőzöttet találtak. A 444 írta meg, hogy egy belső levelezés alapján négy beteget találtak, azóta azonban több új fertőzésgyanú igazolódott be, az Azénpénzem.hu a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott információk alapján 18 esetről számolt be. A fertőzöttek közül senki sem szorul kórházi ellátásra, a megbetegedések száma azonban még emelkedhet, hiszen a járványügyi vizsgálat, az adatgyűjtés és a kontaktkutatás nem fejeződött be, több hallgató pedig magánúton teszteltette magát.

A Pécsi Tudományegyetem, illetve a Szent István Egyetem által rendezett gólyatáborokban is megjelent a vírus. Előbbi esetben a sikondai táborban két fertőzöttet, utóbbinál a szarvasi eseményen öt beteget regisztráltak.