A Főni megbomlik

Petikém, baz’, a Főni megbomlott – mondta Kovács Hugó miniszterelnöki tanácsos vitéz Nagyivádi Péternek, aki ugyanabban a beosztásban dolgozott, mint ő. „Petikém”, akit tavalyelőtt avatott csak vitézzé az egyik szakadár Vitézi Rend (30 ezret fizetett a fényes papírra nyomtatott oklevélért, 25 ezret a díszes kitűzőért, amit díszmagyarra tűzve szoktak viselni az igazán műértők, de neki olyasmire még nem tellett, csak 3 éve dolgozott a Miniszterelnökségen, miután nagy nehezen, 7 év alatt elvégzett egy büfészakot, és kezdett kiöregedni a Fidelitasból is), és mivel 31 éves volt, hát, khm, nem Horthy apánktól nyerte el a vitézséget.

Petikém felnézett a PornHubból. Alapvetően azért látogatott el a „világ vezető ingyenes pornóoldalára”, hogy megtekintse a legújabb leleplezést, ahogy éppen egy vidéki polgármester boldogítja valamelyik valóságshow női nyertesét. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy milyen előnye származhatna abból, ha ezért a kijelentéséért most ő befújná a helyettes államtitkárnál Kovács Hugót, de mivel nem talált ilyet, ezért csak egy semleges „jaaa”-t engedett meg magának. Úgy vélte, ez a leginkább adekvát válasz Hugó felvetésére. Nem elég helyeslő ahhoz, hogy később befújják a helyettes államtitkárnál, és nincs is benne ellenvetés, így azt a laza, kötelező haverságot, amit kialakítottak, sem veszélyezteti.

Egy kicsi, teakonyhából sebtében kialakított, ablaktalan helyiségben voltak ők ketten, Hugó és Peti, a két miniszterelnöki tanácsos. Gyorsan kellett a hely „a két ifjú titánnak”, ahogy a helyettes államtitkár kedélyesen hívta őket. Gyorsan kerestek nekik két asztalt, összetolták, kiköltöztették a teakonyhát, és már jöhettek is. Laptop, némi kafetéria, okostelefon. Hugó Samsungot, Petikém iPhone-t választott. Hivatali Skodáról nem is álmodhattak, az nem az ő szintjük volt.

Kovács Hugó nem a Fidelitasból jött, 29 éves volt, az apja egy kisvárosban volt kormánypárti önkormányzati képviselő. „Miniszterelnöki tanácsos” – ez volt a két fiú névjegyére írva, amivel jól lehetett csajozni a csütörtöki egyetemi bulikon a kis ambiciózus fruskáknál, akik persze komolyabb egyetemek komolyabb szakjaira jártak, mint valamikor ők, de imponált nekik az arany dombornyomással készített névjegykártya. Még akkor is, ha 2019-ben már nem volt túl korszerű névjegyet adogatni egymásnak két Aperol Spritz között.

A jobb csajokat, akikben dolgozott annyira a nagyravágyás, hogy hajlandók voltak magas sarkút felvenni, elvitték azokba a VIP-bulikba, meg fogadásokra, amelyeken az államtitkárok meg a miniszterek is kötelezőnek érezték, hogy felvonuljanak. Az ilyen bulik után egy kicsit mindig jobb volt a szex, mindig kicsit odaadóbbak voltak az egyetemista lányok. Megnősülni, gyereket vállalni semmi kedvük nem volt. Mindkettejük finanszírozott már abortuszt, ezzel sem tűntek ki korosztályukból.

Munkahelyi feladataik egyáltalán nem abban merültek ki, ami a névjegykártyájukon szerepelt. Sőt, leginkább abban nem. Ha néha ki is kérték a véleményüket bizonyos dolgokban, az leginkább az asztalfióknak szólt, a miniszterelnökkel, „a Főnivel” csak futólag találkoztak, és nem az irodájában, hanem jellemzően a folyosón. Persze köszönőviszonyban voltak, a Főni tudott is a létezésükről, de egyáltalán semmiben nem kérte ki a tanácsukat. Leginkább a családjuknak, meg aki kérte „otthonról”, jártak ki dolgokat különböző minisztériumokban.

„A Főni” elnevezést, ahogy Orbán Viktort hívták a háta mögött, sem ők találták ki, már korábban is így hívta mindenki a korábbi focicsatárt, amennyiben az nem volt jelen. Ez az elnevezés azonban nagyon hatott laikus közegben, például a már említett egyetemista lányoknál vagy osztálytalálkozókon. „És akkor a Főni azt mondta nekem, Petikém…” – ez mindig bejött, ha önnön fontosságukat és a névjegyükre nyomtatott pozíció fontosságát kellett hangsúlyozni.

– Petikém, nem érted, a Főni megbomlott. Ezt megismételni már majdnem felségsértésnek számított köztük is. – Először lefújja Borkai lemondását, a sajtótájékoztatót. Eleve mi a rossebet keresett Franciaországban a kampány kellős közepén? Mondom neked, meg-bom-lott! – szótagolta Hugó.

Aztán nyalogathatta a szája szélét Tarlós mögött meg a kipcsakoknál – röhögött vitéz Nagyivádi Péter. Ez innentől egy mexikói felállás, mindenki pisztolyt fog mindenkire, senki nem köpheti be a másikat, gondolta, úgyhogy engedte, hogy a röhögés kitörjön belőle, szabad utat engedett a sikítva nevetésnek. Ha bejön valaki, akkor majd azt mondjuk, Karácsonyon röhögünk – futott át az agyán a biztonsági gondolat. Mindig készülniük kellett egy jó válasszal, ez bosszantotta leginkább a hivatali „munkában”. De most megvolt a jó válasz, és biztos, hogy Hugó is legyártott egyet, úgyhogy jöhet a gurgulázó röhögés.

– És amikor évet értékel, és megpróbálja kikapni Hadházy kezéből a táblát, de nem megy neki a pocaktól? Érted! A sas nem kapkod legyek után, de a miniszterelnök kapkod a műanyag tábla után.

Most már túl hangosak voltak, le kellett csillapítaniuk magukat. Elhallgattak, de teli pofával mosolyogtak. Csak ilyenkor látszott, hogy Hugónak hiányzik egy hátsó foga. Miért vagy ilyen igénytelen? – gondolta Péter. Mindegy, ezzel is több esélyem van az egyetemista csajoknál a csütörtöki vadászós éjeken.

Én mondom neked, haver, megbomlott. Hugó arca komolyra keményedett. Ők sem tudták, hogy innen, ebből a kis teakonyhából átalakított ablaktalan szobából indultak el a rendszer első hajszálrepedései.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!