Ady Endre 1919. január 27-ei temetésén – többek közt – Babits Mihály, Jászi Oszkár és Móricz Zsigmond mondtak gyászbeszédeket. A száz évvel ezelőtti eseményekre emlékezve az ő gondolataikat idézem fel.
Babits Mihály
„Él, él Ady Endre! Halálát alig tudjuk már halálnak tekinteni. Hisz már életében átköltözött az életbe, mibelénk, s a magyarság lelkében élt inkább, mint abban a nagybeteg testben, mely az ember-Adyt jelentette. Halála csak egy fenséges színváltozás, mely életét a millió magyar életében végképp elosztotta.
Halálakor, minden szomorúságunk mellett is, azt a megnyugtató harmóniát és szükségszerűséget érezzük, a szépség harmóniáját és szükségszerűségét, melyet a nagy remekművek hatása alatt szoktunk érezni.
Filmhíradók - 100 éve ezen a héten 16. (2019. január 28. - február 3.)
AZ EST FILM (1918. január 28. - február 3.) ● Ady Endre temetése január 29-én ● A hadseregtől leszerelt altisztek tüntetése január 29-én ● Az "ébredő magyarok" kudarcba fulladt demonstrációja január 26-án ● Téli sportélet a Svábhegyen ● A hét humora: Lapalapítási dömping
Élete szép volt minden gyötrelmével: haragok és harcok bátor, nagy érzések, vad munka, hangos diadalok.
S síron túli élete még szebb lesz!”
Jászi Oszkár
„Ady Endre a lírikusok legmagasabb rendű kategóriájához, a váteszekéhez tartozott. Petőfi óta az igazán nagyok közül az egyedüli, aki nem engedett a silány jelennek, aki számára a megálmodott jövő volt az egyedüli igazi realitás. Senki úgy nem érezte a régi rend gyötrelmes tarthatatlanságát, senki úgy nem szenvedte át a nyugatot véresen sértő keletiségünk minden bűnét és kietlenségét, mint ez a fanatikus s minden gyökérszálával ősi földjébe kapaszkodó fajmagyar. Nem ellentmondás, vagy véletlenség, de a dolgok belső logikája, hogy ő a legpárizsibb magyar egyszersmind a legtisztább szintézisét élte és kínlódta végig mindannak, ami a magyarságból általános emberi érzés és egyetemes kultúrás nekilendülés. (…)
„Kezdenek már nyakukba venni" - Száz éve halt meg Ady Endre | Magyar Hang
Adyban van valami zavarba ejtően integratív, valami lefegyverzően „összmagyar”. Hívhatnám akár nemzetegyesítő karizmának is.
Így volt ő a korszak legmagyarabb és legnemzetközibb, legpacifistább és legkurucabb, legantidogmatikusabb és legvallásosabb költője: a szent magyar föld ösztönös és győzelmes tiltakozása a vidéki kaszinók és a budapesti kávéházak lelki tunyasága, illetve kapkodó hitetlensége és aljas cinizmusa ellen. Ady Endre, mint minden nagyság, az örök értékek embere: vallás, haza, szabadság, emberi méltóság, szépség és igazság zsoltáros hévvel égtek a lelkében.
Ez a hatalmas, őseredeti hit tette ellenállhatatlanná az ő forradalmiságát, mely nem a racionalizmus, hanem jövőbe vetített történelmi érzékének emanációja (kisugárzása) volt. A jöttmentek soviniszta történetírását egy ősmagyar hegedős faji revelációival rombolta le. (…)
Semmi kétség: a jövő történetírása a forradalom és az Új-Magyarország igazi prófétáját fogja látni az érmindszenti házikóból elindult világszellemben. Az ér csakugyan befutott a nagy és szent Óceánba. Csorbítatlan hite, minden legkisebb fuvallatra megrezdülő szenzibilitása és a nagy dolgokban való erkölcsi tisztasága mellett legfőbb ereje ennek a magyar csodának démonian hatalmas nyelve volt, mellyel Krisztusként verte ki Magyarország templomából a kufárokat.”
Móricz Zsigmond
A „forradalom költője, éppen az átalakult világszemlélet szellemi vezére fekszik a ravatalon: megilleti őt a lelkeknek minden hódolata, tömjénje és aranya.
Mi nem vagyunk magyarok? | Magyar Hang
A CEU száműzésével a kormány a világ elitjébe tartozó magyar értelmiséget zárta ki a saját hazájából.
Embertestvérünk fekszik itt, akinek egész élete abban telt, hogy ő sírta el a mi bánatunkat, ő átkozta el a mi átkainkat. Ő szerette helyettünk az emberiséget s ő szenvedett érettünk az emberektől. Ő szítja fel a mi borunk mérgét s ő fizette le értünk a nyomorúság adóját. (…)
Emlékezzetek: az emberiség nemrégen még néma nyomorban hevert: Ady Endre már akkor a szabadságot zengte. A szívek gyáván és mindenbe beletörődve, korbács előtt meghunyászkodva gubbasztottak: Ady Endre, mint egy fiatal isten szállott ki a magasba s az egekig dobta az új igazságok lángoló igéit. A lelkekben siket és vak ködök gomolyogtak: az Ady Endre lelkében már tisztán égett a felszabadulás örök fénye. (…)
Ebbe a koporsóba egy nagyszerű ember van bezárva, akinek márványhomloka a felhők között áll, csapzott fürtjei a jövendő viharaitól ziláltak, büszke nyaka felségesen szegül a hallhatatlanságnak. (…)
Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek fel az ő igéit és hajtsátok végre az ő életének törvényét!”
